Rio 2016 – Kormos Villő 27. lett, nem jutott elődöntőbe

Kormos Villő a toronyugrók szerdai selejtezőjében 27. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a riói olimpián. A Maria Lenk Uszodába szép számú nézősereg látogatott ki, hogy lássa a női toronyugrók selejtezőjét helyi idő szerint szerda délután. A 28 versenyző között volt a műugróversenyek egyetlen magyar érdekeltje is, akitől szép eredmény lett volna, ha bejut a […]
Tovább

Rio 2016 – Három magyar egység a csütörtöki kajak-kenu döntőkben

A címvédő Kozák Danuta K-1 500 méteren, a világbajnok Tótka Sándor, Molnár Péter duó K-2 200 méteren, a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin egység pedig K-2 1000 méteren biztosította helyét a nyolcas döntőben a riói olimpiai kajak-kenu versenyeinek szerdai napján. A C-1 200 méteren érdekelt Hajdu Jonatán a B fináléba jutott.     A Rodrigo de Freitas Lagunára […]
Tovább

Rio 2016 – Hosszú Katinka: hétfő reggel hatkor kezdünk, edzés…

Három olimpiai arany-, egy ezüstérem és egy világcsúcs után sem pihen az úszó Hosszú Katinka, aki még Rióban belevág következő négyéves tervébe. A 27 éves bajai sztár ugyanakkor először családjával szeretne tölteni rövid időt, a helyszínen ugyanis mindeddig csak egy-egy futamot követően volt néhány közös pillanatuk. “Amikor nyert, egy puszi vagy egy ölelés erejéig tudtunk […]
Tovább

Rio 2016 – Érmekért lépnek szőnyegre vasárnaptól a magyar birkózók

Vasárnap kezdődnek a birkózóversenyek a riói olimpián, melyen nyolc magyar indul, s mindhárom szakágban éremszerzésben bíznak a szakvezetők. A küzdelmeket a kötöttfogásúak kezdik. A legeredményesebb magyar szakág négy fővel képviselteti magát, csak olyanokkal, akik nyertek már érmeket világversenyen. Sike András szövetségi kapitány még Magyarországon elmondta, hogy mindenképpen érmet vár, de a legjobban az aranynak örülne, […]
Tovább

Rio 2016 – Három magyar érem az úszás “zárónapon”!

Hosszú Katinka 200 méter háton, Cseh László pedig 100 méter pillangón szerzett ezüstérmet, míg Kapás Boglárka 800 méter gyorson lett harmadik a riói olimpia úszóversenyeinek pénteki napján.    Magyar szempontból ez volt az úszók zárónapja, ugyanis az utolsó versenynap döntőiben egyetlen versenyző sem lesz érdekelt. A péntek esti programot rögtön Hosszú Katinka nyitotta, a brazil metropoliszban […]
Tovább

Rio 2016 – Vadnai Benjámin kilencedik hellyel kezdett

Vadnai Benjámin érte el a legjobb eredményt a magyarok közül az olimpiai vitorlásversenyek első, hétfői napján. A korosztályos világ- és Európa-bajnok az első futamban az előkelő kilencedik helyen ért célba a Laser Standard hajóosztály 46 fős mezőnyében. A folytatás már kevésbé sikeredett jóra, csak 44. lett, ezzel a 27. helyen áll. A 18 éves Érdi […]
Tovább

Rio 2016 – Karakas Hedvig hetedik a cselgáncstornán

Az 57 kg-os Karakas Hedvig kikapott a vigaszágon, így hetedik lett hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján. A 2012-es londoni játékokon ötödik versenyző negyeddöntős veresége után a bronzéremig tartó vigaszágon a tajvani Lien Csen-linggel találkozott – a két dzsúdós eddigi három meccséből kétszer az ázsiai nyert. A negyedik összecsapásban Lien jukóval bizonyult jobbnak, így ő küzdhet […]
Tovább

Rio 2016 – Ungvári ott van a legjobb 16 között

A 73 kg-os Ungvári Miklós megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe hétfőn a riói olimpia cselgáncstornáján. A londoni olimpián 66 kg-ban ezüstérmes magyar dzsúdós az idei Eb-n 17. Nuno Saraivával kezdett. A bíró fél perc elteltével megintette a 35 éves Ungvárit, akit azonban ez nem zavart meg, türelmesen kereste a fogás lehetőségét a nála […]
Tovább

Rio 2016 – Egy év alatt 39-szer ellenőrizték Hosszú Katinkát

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője közölte: az elmúlt 13 hónapban 39 alkalommal tesztelték a doppingellenőrök a 400 méter vegyesen szombaton olimpiai aranyérmes úszót, Hosszú Katinkát. Ezt a szakember a jövő évi, budapesti vizes világbajnokság sajtószolgálatának mondta, miután több amerikai sajtóorgánum is burkoltan kétségbe vonta, hogy Hosszú tisztán, tiltott szerek használata nélkül szerzett […]
Tovább