Budapest 2024: Kompakt és kezelhető méretű olimpiát ígért Fürjes Balázs a nemzetközi sajtónak

Kompakt, emberközpontú és kezelhető méretű olimpiát ígért Fürjes Balázs azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, melyet a 2024-es magyar pályázat vezetői tartottak kedden Rio de Janeiróban. Az Olimpiai Parkban található sajtóközpont melletti konferenciateremben a Budapest 2024 pályázat elnöke a megjelent mintegy félszáz újságírót azzal köszöntötte, hogy nemzetközi szinten ez az első ilyen találkozó, így egyfajta kezdet, a […]

Részletek

Rio 2016 – Szász Emese aranyérmes!

A párbajtőröző Szász Emese megszerezte a magyar csapat első aranyérmét a 2016-os riói nyári olimpia női párbajtőrversenye döntőjében. A szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15-11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15-4-es legyőzésével jutott el az […]

Részletek

Rio 2016 – Szász Emese döntős!

A párbajtőröző Szász Emese bejutott a döntőbe a riói olimpián, így magyar idő szerint 22.45 órától az aranyéremért vívhat. Három győzelem után az elődöntőben a francia Lauren Rembival mérkőzött, akit taktikai ütközetben 10-6-ra verte meg. Az első tust a francia vívó adta, Szász azonban 3-1-re fordított. Az egyperces szünet után Rembi egy tusra zárkózott, majd […]

Részletek

Rio 2016 – Szász Emese bejutott a legjobb 16 közé

Szász Emese bejutott a nyolcaddöntőbe a riói olimpia szombati női párbajtőr versenyében. A legjobb 32 között a 2013-ban, Budapesten világbajnok Julija Beljajeva volt az ellenfele, akit 15-11-re győzött le. A 3-as Karióka Aréna zöld pástján zajló asszó elején az észt vívó volt pontosabb, úgy tűnt, Szász nem vette fel a ritmust, de 1-4 után magára […]

Részletek