Ultrabalaton tagged posts

A PUB JÖTT, LÁTOTT, GYŐZÖTT

A hétvégén első alkalommal rendezték meg a Privát Ultrabalatont, a verseny eredeti útvonalán, de korántsem a megszokott formában.

Május 15-én, 7:00-kor rajtolt el a Privát Ultrabalaton, Takács Krisztián „Csipi” kezdte a teljesítők névsorát – azokét a teljesítőkét, akik a szintidőn, azaz 32 órán belül futják le a 221 kilométert. A terepfutók körében ismert és elismert Csipi ezen a hétvégén 29 óra 53 perc alatt zárta be a kört, az ő indulásának különlegessége, hogy semmilyen segítséget nem vett igénybe, tehát nem volt kerékpáros kísérője és nem volt tervezett frissítése autóból.

Szurkolója viszont annál is több.

A futótársadalom most is bizonyított: a 221 kilométernyi pályán folyamatosan akadt valaki, aki biztatta őt az év számára leghosszabb napján, egy taps, egy jó szó, egy baráti pacsi – ezek mind-mind fontos részei egy sikeres teljesítésnek. Ez a nap neki és az NN Ultrabalaton közösségének ebből a szempontból is emlékezetes marad.  

„Privát Ultrabalaton T+1 nap...rengeteg mindent írhatnék, fogok is, de most csak annyi, hogy ez a szűk 30 óra benne van életem két legmellbevágóbb élményében, beleszámítva azt is, amikor elhagytam az anyaméhet... köszönöm a tengernyi szurkolást és azt a nagyon minimum száz személyes találkozást... elképesztő volt végig futni az UB útvonalán, talán 5 km volt a legtöbb amit találkozás nélkül tettem meg…”

A futónak nem volt kérdéses, hogy az elhalasztott verseny eredeti napján kint legyen a körön, ekkor jött szembe a szervezők kezdeményezése és valósulhatott meg az első PUB esemény. Csipi a kör háromnegyedénél még bizonytalan volt abban, hogy októberben akar-e duplázni, de a befutója után már határozott „nem” volt erre a válasz. A verseny szervezői azonban bíznak abban, hogy ez csak a „fáradásos józanságvesztés” esete volt, és október 2-án a szókimondó, humoros futó jelenléte is színesíti az egyéni mezőnyt – esetében szó szerint.

Felkészül a teljesítésre a futópados világrekorder; Csécsei Zoltán május 30-án indul, de a mezőnyben megtaláljuk Bódis Tamás nevét is, aki 2019-ben megnyerte a Spartathlont – és az NN Ultrabalatont is.

 

A koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztották az NN Ultrabalatont, de az ultrafutás rajongói nem maradnak versengés nélkül. Több hazai ismert futó is rajthoz áll külön időpontokban, és körbefutja a Balatont. Maga a verseny 2020-ban 14. alkalommal rajtol – ezúttal októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával.

A teljesítések ITT követhetők.
Csipi indulás IDE, célba érkezése IDE kattintva érhető el.
A csatolt fotók szabadon felhasználhatók a forrás megjelölésével.
 

Bővebb információk: https://ultrabalaton.hu/nnultrabalaton/ubkor/
Kontakt: kommunikacio@balatonman.hu

Read More

Ősszel rendezik meg a 2020-as NN Ultrabalatont

Ez Közép-Európa leghosszabb futóversenye!

Október első hétvégéjén rendezik meg a májusról elhalasztott 2020-as NN Ultrabalatont. A szervezők információi szerint a versenyközpont továbbra is Balatonfüred, a táv pedig 220 kilométer. A halasztás mellett az egész világot sújtó új típusú koronavírus-járvány miatt döntöttek a szervezők. 

Az NN Ultrabalaton szervezői csapata a kontinens legzöldebb tömegsport rendezvényét ígérte májusra, terveik szerint ez nem is változik, csupán annyi lesz a különbség, hogy a májusi meleg helyett az októberi hűvösre kell készülniük a résztvevőknek. Az új versenykiírás szerint október 1-jén nyílik meg a versenyközpont az egyéni versenyzők és az ultratávot teljesítő 2-3 fős csapatok előtt, másnap, október 2-án pedig elrajtol a mezőnyük. Ugyanezen a napon, a délutáni órákban már a nagylétszámú csapatokat is Balatonfüredre várják a szervezők a szokásos tésztapartival és sportszakmai expóval, aztán október 3-án, hajnali 4 órakor elrajtol a verseny.

Zelcsényi Miklós versenyigazgató elmondta: a március első felében kihirdetett rajtidőpontokat a versenykiírás szerint átviszik az októberi versenynapokra. „Az októberi időpont egyik előnye, hogy a csapatoknak több ideje lesz felkészülnie a versenyre. A visszajelzések alapján a csapatok többsége számára megnyugtató távolságba került a jelenlegi egészségügyi vészhelyzettől a verseny és üdvözli, hogy 2020-ban nem marad el az NN Ultrabalaton”- mondta Zelcsényi Miklós.

Az egyéniek számában várható némi változás, ugyanis sok induló érvényes indulási joga van a szintén őszi időszakban megrendezésre kerülő Sparthatlonra. Ami már biztos, hogy az egyéni nevezéseket újra nyitják a szervezők, mert sok olyan sportoló kereste már az elmúlt pár nap alatt is őket, aki az októberi teljesítésre már vállalni tudja a 220 kilométeres kihívást.

A szervezők, ahogy korábban is, most is arra kérik a résztvevőket, hogy próbálják meg nem a jelenlegi pánikhelyzetből szemlélni a versenyt érintő történéseket; ők pedig tovább dolgoznak azért, hogy az idén a pótidőpontban meghirdetett NN Ultrabalaton is életre szóló élmény legyen.

Az NN Ultrabalaton 2020-ban 14. alkalommal rajtol októberben. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye. Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2019-re az indulók száma már meghaladta a 13 ezret. A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2018-ban 22 perc, de 2019-ben mindössze 6 perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen a 2020-as esemény; és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva több mint 500 csapat jelentkezett a várólistára.

Read More

Sporttörténelmi bejelentés:az NN Ultrabalaton lesz a kontinens legzöldebb futóversenye

Megvannak a 2020-as verseny szakaszai

Az NN Ultrabalaton (NN UB) a kontinens legzöldebb tömegsport rendezvénye lesz, 15 ezer indulóval! Európa egyik legnépszerűbb futóversenyének szervezői a csütörtöki sajtórendezvényen bejelentették, hogy a következő tókerülő futóversenyt az Ultrabalatonok történetében először teljesen zöld szemléletben bonyolítják le. A budapesti eseményen bemutatták a terepversenyeken már jól bevált, futásra fejlesztett frissítőpoharat is, amely a használat után akár zsebre is rakható.

Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője elmondta: elérkezett az a pont, amikor nem elég ott lenni az NN UB-n és nem elég futni, küzdeni, akarni, hanem versenyezni is zölden kell majd, mert a Balatont nem örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

„Európában elsőként és egyedülálló módon (az ilyen létszámú verseny tekintetében) száműzzük az eddig használt műanyag poharakat és eszközöket, ennek eredményeképpen szeretnénk minden idők legzöldebb NNUB-jét megrendezni, bizonyítva azt, hogy odafigyeléssel lehet olyan sporteseményt szervezni, mely abszolút környezetbarát. A versenyt megelőző tésztaparti során papírtányérokat és környezetbarát evőeszközöket használunk az eddigi műanyagok helyett. A frissítő- és váltópontokon felgyülemlő PET palackokat szelektíven gyűjtjük és adjuk le, így ezek újrahasznosítható alapanyaggá válnak. A csapatverseny során a pontokon a terepversenyeken már jól bevált futásra fejlesztett frissítőpoharakba, vagy akár a versenyző által hozott pohárba, kulacsba biztosítjuk a vizet és az izotóniás italokat” – mondta Zelcsényi Miklós.

Ismertették a következő NN UB versenykiírását is, ebből kiderül, hogy az ultrafutók számára 22 szakasz lesz, míg a nagyobb csapatoknak 49 szakaszra osztották a 221 kilométeres távot. A 2020-as NN Ultrabalatont május 14. és 17. között rendezik meg, a mezőny Balatonfüredről indul, és megkerülve a Balatont oda tér vissza. Az szakaszok és a váltópontok megtekinthetők az Ultrabalaton megújult honlapján (ultrabalaton.hu).

Sárfalvi Péter, az Emmi sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az NN Ultrabalatonra, és az ahhoz hasonló sportrendezvényekre  azért van nagy szükség, mert így minél több emberrel meg lehet szerettetni a futást.

"2010 előtt Magyarországon 5 százalék volt a rendszeresen sportolók aránya, ez ma már 12-14 százalék lett. A cél azonban az, hogy ez a szám 20 százalék fölötti legyen" – mondta Sárfalvi Péter.

 Sztanó Imre, a névadó szponzor NN Biztosító vezérigazgatója kiemelte, hogy a cég világszerte 60 futóversenyt támogat, ezek között különleges helyet foglal el az Ultrabalaton, amelyen ha egyszer elindult valaki, akkor minden évben ott szeretne lenni a mezőnyben.

Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója üdvözölte a szervezők által bejelentett környezetbarát intézkedéseket. „Cégünknél kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, így örülök, hogy ebben a témában is egyetértünk az UB szervezőivel.” – fogalmazott a kereskedelmi igazgató.

A sajtótájékoztatón ott volt Storcz Botond, háromszoros olimpiai bajnok kajakos is, aki az elmúlt Ultrabalatonokon a szervezők csapatát erősítette. „Nekünk minden futó fontos. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az első és az utolsó is ugyanolyan figyelmet, segítséget kapjon az egyes frissítő pontokon. Én elsősorban a váltó és frissítő pontokon dolgozó kollégák motiválásával igyekeztem segíteni a minél magasabb szintű lebonyolítást” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok. 

Az NN Ultrabalaton 2020-ban 14. alkalommal rajtol. A Balatont megkerülő egykörös verseny Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye és Közép-Európa leghosszabb futóversenye.

Teljesíthető egyéniben, váltóban, futva vagy bringával. Az alapítók 2007-ben egy 200 kilométer feletti ultrafutó versenyt álmodtak meg. A résztvevők létszáma akkor összesen 200 fő volt. Ehhez a maroknyi csapathoz évről évre egyre többen csatlakoztak, így 2019-re az indulók száma már meghaladta a 13 ezret.

A szervezők a nevezéseket a megelőző év őszén nyitják meg; az NN Ultrabalaton egyre növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2016-ban 54 nap, 2017-ben 54 óra, 2018-ban összesen 37 perc elegendő volt arra, hogy telt házas legyen az esemény. Köszönhetően a futók versenybe vetett bizalmának, 2019-ben 22 perc alatt telt házas a verseny, és a nevezések megnyitását követő egy óra múlva további 800 csapat jelentkezett a várólistára.

Read More