14 órát futott a korábbi válogatott csatár!

Ferenczi István nagyot futott! A volt válogatott labdarúgó lett a Privát Ultra Tisza-tó 130 első teljesítője. A focista 14 óra 9 perc alatt teljesítette a 130 kilométert.

A járványügyi korlátozások miatt az Ultra Tisza-tó 130 verseny szervezői egyedi lehetőséget biztosítanak a kvalifikációval rendelkező futók részére. A tókerülő versenyt ugyanis egyénileg teljesíthetik az indulók. A verseny eredeti útvonalán az egyénileg induló futók egy nyomkövetőt visznek magukkal, mely segítségével online követhető, hogy merre tart, és milyen tempóban halad.

Ferenczi István elsőként indult el, és legalább annyira magabiztosan hagyta maga mögött a 130 kilométert, mint amikor a Fradi, az MTK, a Vasas, vagy a válogatott mezében futott ki a pályára. Futását a Velencei-tó körül több ezren követték az alábbi linken: https://ultratiszato.hu/putt/

A szervezők bíznak benne, hogy július első hétvégéjén már egy egész mezőny számára megtartható lesz az Ultra Tisza-tó 130, melyre több, mint 3500 sportoló jelentkezett, és amely rekordnak számít az ötéves verseny történetében!

Részletek