Nápolyban tarolt a vízilabda és feljövőben a csapatsportok az idei Universiadékon

30. Nyári Universiade Nápoly – Történelmi győzelemmel vihette haza az aranyérmet a női egyetemi vízilabda válogatott. A férfiak bronzot szereztek, míg a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián judóban végzett a harmadik helyen. Idén a téli és a nyári „Egyetemi Olimpiákon” – az 1965-ös budapesti Universiade óta először – összesen 5 csapatsport képviselte hazánkat, és 54 év után 3 csapatunk is bejutott a legjobb négy közé.

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) 174 tagországából 112-en, összesen 5971 sportolóval vettek részt az idei nyári egyetemi játékokon. Az eredetileg Brazíliaváros által megnyert 2019-es Universiade beugró rendezője Nápoly, ahol a résztvevők fele a kikötőben lehorgonyzott óceánjárókon lakott, míg a többiek 7 különböző, a Vezúvot körülölelő helyszínen kaptak szállást. A hotelek és luxushajók mellett a szervezés komoly nehézségekkel küszködött, elsősorban a szállítás terén, de még jó néhány téren adták fel a leckét a csapat kísérőinek.

 

Az ebben az évben 70 esztendős, és Olaszországba tizenegyedszer visszatérő FISU első olyan Universiadéja ez, amelyre az új, immár 25 éves felső korhatárral lehetett csak benevezni. Jelentős változás, ahogy ahhoz is alkalmazkodni kell, hogy a július eleji időpont sok más eseményhez esik közel, a kvangdzsui vizes-világbajnoksághoz, a budapesti vívó vb-hez és Judo Grand Prix-hoz, de említhetnénk az atléták U23-as Eb-jét, vagy a hazai Gyulai Memorialt.

 

Mindez erősen befolyásolta a dobogós helyezéseket is. Az összesen 31 felsőoktatási intézmény 101 hallgató sportolójából álló magyar egyetemi válogatott 1 aranyérmet (női vízilabda) és 2 bronzérmet (Tóth Krisztián judo és férfi vízilabda) szerzett. A legsikeresebb nemzet a 2020-as olimpiát rendező Japán, akik a legjobbakkal érkeztek a Dél-olasz „fővárosba”, és 33 győzelemmel megnyerték az éremtáblát Oroszország, Kína és az USA előtt.

 

Vízilabdázóink szakvezetői a már említett okokból a szokásosnál is szűkebb keretből válogathattak játékosokat, ami az erős mezőnyben komoly veszteség. Mégis egészen kitűnően sikerült az alkalmazkodás a megváltozott életkori szabályhoz, hiszen a lányok veretlenül, míg a fiúk mindössze két vereséggel teljesítettek. Az más kérdés, hogy épp a hazaiak ellen két „véres” meccset is játszottak, az oroszok ellen pedig mindkét csapatunk ötméteresekkel harcolta ki a győzelmet.

 

Az egyetemi sportban 46 éve nem indult röplabda csapat világversenyen, lányaink most mégis bravúrosan bejutottak a „final fourba”, ami egyszerre 3 magyar csapatnak 1965 óta most sikerült először, ahogy maga a röplabda 4. hely is 54 évet váratott magára. Ha hozzávesszük a női kosárcsapatunk utóbbi években stabil 7-10., és az idei Téli Universiadén debütáló jégkorongozók 9. helyezését, elmondhatjuk, hogy ebben az évben 5 csapatunk szerepelt Tao-s támogatással az egyetemista sportolók legnagyobb rendezvényén. Összességében pedig – a kézilabdázó fiúk 2015-ös 9. helyével – már csak a labdarúgás maradt ki a látvány-csapatsportok egyetemi világeseményeiből.

Az egyéni sportokban is a maximális helytállás jellemezt a magyar delegáció valamennyi tagját. A judóban kiemelkedik Tóth Krisztián (-90 kg) bronzérme, de Boros Bence (-66 kg) ötödik helyezése is figyelemre méltó. Atlétikában Gyurácz Réka kalapácsvetésben és Szilágyi Réka gerelyhajításban elért 4., illetve Rivasz-Tóth Norbert gerelyhajításban és Szikszai Róbert diszkoszvetésben szerzett 5. helye szintén azt mutatja, hogy erős mezőnyre kell számítani az Universiadékon. Ezt tapasztalták meg úszóink is, akik közül Kutasi Máté 200 m mellen 5., míg Sós Dániel 200 m vegyesen 6-ként csapott a célba. Mindketten erős úszással kerültek döntőbe, ahol a vb-re utazókkal is találkozhattak.

 

Az Universiade ideje alatt – a részvétel megszervezésén túl – prof. dr. Kiss Ádám MEFS elnök és dr. Székely Mózes MEFS főtitkár, csapatvezető tárgyalt a FISU legfelsőbb vezetőivel és szakértőivel, öt földrész egyetemi sportvezetőivel, és kiemelten a 2025-ös Nyári Universiade megszervezésére pályázó nagy létszámú német küldöttség vezetésével. Mindeközben vendégül látták a magyar egyetemi válogatott versenyein dr. Kamuti Jenőt, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökét, Fábián László MOB sportigazgatót, prof. dr. h.c. Mocsai Lajos TE rektort, dr. Sterbenz Tamás TE rektorhelyettest, MEFS alelnököt, dr. Dubéczi Zoltán MRK főtitkárt, dr. Nagy Balázs BME rektorhelyettest, az MRK Nemzetközi Bizottságának elnökét, és dr. Gál András Levente MEFS alelnököt.

 

A legjobb magyar eredmények (1-8. helyezések):

 

Aranyérem:

– Női vízilabda csapat: Brezovszki Gerda (DUE), Farkas Tamara (DUE), Garda Krisztina (SZIE), Gémes Anett Alexa (DUE), Gerendás Matilda (SE), Hertzka Orsolya (California State University), Huszti Dóra (DUE), Kiss Alexandra (DUE), Kövesdi Vivien (TE), Kuna Szonja (TE), Lekrinszki Gina Petra (DUE), Máté Zsuzsanna (ELTE), Mucsy Anna Mandula (BGE); Mihók Attila (szövetségi kapitány), Benczur Márton (edző), Almási-Szabó Tímea (gyúró)

 

Bronzérem:

– Tóth Krisztián (TE) judo: -90 kg

– Férfi vízilabda csapat: Bencz Rolf (BGE), Burián Gergő (DUE), Csacsovszky Erik (PTE), Fejős Róbert (EDUTUS), Gyárfás Tamás (GDF), Kardos Gergely (DUE), Pellei Frank (EKE), Sánta Dániel (DUE), Sélley-Rauscher Domonkos (BCE), Szakonyi Dániel (NKE), Szatmári Kristóf (DUE), Várnai Kristóf (ELTE), Zerinváry Loránd (PTE); Horváth János (szövetségi kapitány), Keszthelyi Tibor (edző), Bors László (edző)

 

4. helyezés:

– Gyurátz Réka (ELTE) kalapácsvetés

– Szilágyi Réka (DE) gerelyhajítás

– Női röplabda csapat: Vezsnyei Adrienn (ELTE), Zólyomi Rebeka (BME), Németh Anett (Coastal Carolina University), Kiss Gréta (BCE), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE) Csere: Tóth Fruzsina (NYE), Villám Lilla (SE), Riczkó Gabriella (PPKE), Tóth Dalma (NYE), Marija Cicic (University of Novi Sad); Leiszt Máté (szövetségi kapitány), Böcz Dávid (edző), Bozóki Marcell (gyúró)

 

5. helyezés:

– Boros Bence (PTE) judo: -66 kg

– Kutasi Máté (TE) úszás: 200 m mell

– Rivasz-Tóth Norbert (DE) gerelyhajítás

– Szikszai Róbert (NYE) diszkoszvetés

 

6. helyezés:

– Sós Dániel (University of Louisville) úszás: 200 m vegyes

– Férfi kardcsapat: Kossuth Bálint (BGE), Kovács István (BGE), Péch Miklós (BCE)

 

7. helyezés

– Árvai Péter (SZTE) judo: +90 kg

– György Réka (Virginia Polytechnic Institute) úszás: 400 m vegyes

– Kárpáti Emese (KGRE) judo: open

– Lőrincz Renáta (ELTE) judo: -70 kg

– Női kardcsapat: Kelecsényi Mirabella (BGE), Kern Bianka (BGE), Záhonyi Petra (BME)

 

8. helyezés

– Pigniczki Fanni (TE) ritmikus gimnasztika: karika, szalag

– Szentes Bence (SZE) úszás: 50 m hát

– Szűcs Valdó (University of Bath) 110 m gát

– Női párbajtőr csapat: Csonka Valéria (SZIE), Gonda Borbála (SE), Várnai Vivien (EKE)

(Fotó: MEFS/Varga Dávid)

Részletek

Kiélezett csatában bronzérmes lett az egyetemi férfi vízilabda-válogatottunk az Universiadén

Magyarország – Oroszország 10-10 (ötméteresekkel 13-12)

 

Mindkét csapat elég álmosan, enerváltan kezdte a mérkőzést. Az első negyedben még csak kóstolgatták egymást a csapatok. Az első percben Gyárfás (GDF) góljával vezetett a magyar csapat, ezt követően az oroszok pontatlan lövései nem okoztak fejtörést Kardos Gergelynek (DUE), aki az egész mérkőzés alatt bravúrosan védett.

A második negyedben az oroszok kiegyenlítettek, és nemsokkal később átvették a vezetést Usov góljával, amire Burián bombája volt a válasz. Két perccel a negyed vége előtt Gyárfás (GDF) büntetőjével, majd egy orosz góllal 5-5-ös döntetlennel mentek nagyszünetre a csapatok.

A harmadik negyedben az oroszok elhúztak két góllal, így 7-5-tel végződött a játékrész. A negyedik negyed Burián Gergő (DUE) góljával indult s folytatódott egy másikkal, így 7-7 lett az állás. Gyárfás (GDF) értékesítette a magyar csapat 8. gólját, mellyel ismét egalizáltunk. Bencz Rolf (BGE) találata révén kicsivel több, mint két perccel a vége előtt átvettük a vezetést. A rendes játékidő 10-10-es döntetlennel ért véget, így következett az idegek harca.

Kínkeservesen hosszúra sikeredett büntető dobásokkal próbálták eldönteni a bronzérem sorsát a csapatok. A harmadik körben végül Gusarov kihagyta a büntetőt, így a magyar egyetemisták bronzérmesek lettek a 30. nápolyi Universiadén.

A csapat: Kardos Gergely (DUE) , Burián Gergő (DUE), Zerinváry Loránd (PTE), Sélley-Rauscher Domonkos (BCE), Várnai Kristóf (ELTE), Sánta Dániel (DUE), Szatmári Kristóf (DUE), Csacsovszky Erik (PTE), Gyárfás Tamás (GDF), Pellei Frank (EKE), Fejős Róbert (EDUTUS), Bencz Rolf (BGE), Szakonyi Dániel (NKE), Szakvezetők: Beck György (csapatvezető), Horváth János (szövetségi kapitány), Bors László (edző), Keszthelyi Tibor (edző)

(Fotó: MEFS/Varga Dávid)

Részletek

Universiade-bajnok a magyar női egyetemi vízilabda-válogatott

A női egyetemi vízilabda válogatott megszerezte Magyarország első aranyérmét a 30. nápolyi nyári Universiadén.

 

 

Teltházas uszodában kezdődött meg a magyar-olasz vízilabda döntő. Rögtön az első percben az olaszok góljával indult a találkozó. A mieink megilletődötten kezdtek. A magyarok első gólját Hertzka Orsolya (California State University) szerezte, majd pár perccel rá Garda Krisztina (SZIE) egy bombagóllal mutatkozott be. Az első negyed 3-3-as döntetlennel végződött.

A folytatásban egyik csapat sem tudta kihasználni helyzeteit, az olaszok lendülete megtört, lányaink sorra kihagyták a ziccereket, majd egy olasz szabálytalankodást követően Garda Krisztina büntetője révén értékesítette megszületett a magyar csapat 4. gólja, mellyel átvettük a vezetést, de sajnos erre válaszul Centanni kiegyenlített. A negyed egy pontos magyar előnnyel zárult.

A harmadik negyed olasz góllal indult. A magyar válasz sokára jött, Gémes Alexandrának (DUE) köszönhetően. Egy kihagyott olasz büntető után ismét Gémes Alexandra révén már két ponttal átvettük a vezetést, így 7:5-re zártuk az etapot. A pihenőre indulva búcsúzóul az egy egyik olasz a fair play szellemét nem ismerve s más eszköze nem lévén betörte Garda Krisztina orrát, így hatástalanította a magyar egyetemistát. Az indulatok elszabadultak az uszodában és végül Garda és Mihók Attila szövetségi kapitány nélkül kellett kezdenie a mindent eldöntő végső összecsapást magyar csapatnak.

Az utolsó negyedben vízben és szárazföldön is egyaránt forrtak az indulatok, de a lányok csak az előttük álló feladatra koncentráltak. Meglátszott a csapat játékán Garda hiánya. Kevesebb, mint másfél perccel a vége előtt az olaszok hátránya már csak egy gól volt, de szerencsére ez a különbség meg is maradt.

Eredmény

Universiade, női vízilabda, döntő

Magyarország- Olaszország 8-7

A csapat: Kiss Alexandra (DUE), Brezovszki Gerda (DUE), Farkas Tamara (DUE), Gerendás Gemma (SE), Hertzka Orsolya (California State University), Kövesdi Vivien (TE), Gémes Alexa (DUE), Garda Krisztina (SZIE), Huszti Dóra (DUE), Mucsy Anna (BGE), Kuna Szonja (TE), Máthé Zsuzsanna (ELTE), Lekriszki Gina (DUE). Szakvezetés: Beck György (csapatvezető), Mihók Attila (szövetségi kapitány), Benczur Márton (edző).

A női vízilabda-torna dobogósai:

1.       Magyarország

2.       Olaszország

3.       Oroszország

 

A férfiak a bronzért küzdenek meg vasárnap

Férfi elődöntő: Egyesült Államok-Magyarország 12-9 (2-4, 3-3, 3-1, 4-1)

Horváth János és Keszthelyi Tibor tanítványai nagyszerűen kezdtek az amerikaiak ellen, ám nagyszünet után fordított és 12-9-re győzött Egyesült Államok a nápolyi Universiade elődöntőjében.

A magyarok kiváló kezdést követően 4-2-es vezetés mellett várhatták a folytatást, sőt, kétgólos előnyüket sikerült a második menetben is megőrizniük, így 7-5-ös állásnál vonulhattak nagyszünetre a felek. Térfélcserét követően aztán megérkeztek a meccsbe az amerikaiak is, Egyesült Államok a harmadik játékrész végére felzárkózott 8-8-ra, bizonyítva, hogy bizony nem véletlenül jutott be a legjobb négy közé. A rivális lendülete a mindent eldöntő, negyedik negyedben sem tört meg, Amerika huszáros hajrával átvette a vezetést és 12-9-re legyőzte a magyar férfiválogatottat a nápolyi Universiade elődöntőjében.

Gólszerzők: Burián Gergő (DUE) 5, Gyárfás Tamás (GDF) 2, Várnai Kristóf (DUE) 1, Pellei Frank (EKE) 1

A magyar csapat így vasárnap délelőtt 11.00-kor a bronzéremért szállhat harcba Oroszország ellen, míg a döntőben Olaszország és Egyesült Államok találkozik egymással.

Atlétika

Szikszai Róbert (NYE) diszkoszvetésben 61.51 méterrel az 5. helyet szerezte meg. Az aranyérmet az angol Thomson Gregory nyakába akasztották (62,26 m.)

Ritmikus gimnasztika döntő – Pigniczki Fanni (TE)

Pigniczki Fanni (TE) a tegnapi eredményei alapján ma karika és szalag gyakorlatát mutathatta be a döntőben. Mindkettőben a 8. helyen zárt, de nincs elkeseredve, mert 2021-ben tervezi, hogy újra megméretteti magát az Universiadén és már nagyobb tapasztalattal felvértezve dobogós helyezés lesz a célja.

(Fotó: MEFS/Varga Dávid)

Részletek

Kiélezett küzdelmek Nápolyban – Universiade 10. nap

A Nápolyban zajló Universiadén a magyar csapatból a röplabdázóknak, a női vízilabdázóknak, az atlétáknak és az rg-s Pigniczki Fanninak szurkolhattunk.

 

Női röplabda

Bronzmérkőzés

Magyarország – Japán 2-3

Kiélezett küzdelemben dőlt ez a bronzérem sorsa, a találkozót végül a japánok nyerték meg 3-2-re. Leiszt Máté, szövetségi edző az elveszített kisdöntő ellenére elégedetten nyilatkozott.

„Mérhetetlenül büszke vagyok a csapatra és a stábra, mert kivételes munkát végeztünk másfél hónapban. Sajnos nem sikerült megszereznünk a bronzérmet, pedig nagyon megérdemeltük volna, de a negyedik hellyel így is sporttörténelmet írtunk, és ez mindig is össze fog kötni minket.” – mondta Leiszt Máté.

A csapat: Vezsenyi Adrienn (ELTE), Tóth Fruzsina (NYE), Villám Csenge (SE), Zólyomi Rebeka (BME), Tóth Dalma (NYE), Cicic Maria (University of Novi Sad), Kiss Gréta (BCE), Riczkó Gabriella (PPKE), Villám Lilla (SE), Németh Anett (Coastal Carolina University), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE). Csapatvezető: Leiszt Máté

Atlétika

Venyercsán Bence (ELTE) a 20 km gyaloglás versenyszámban indult, végül a 13. helyen ért célba. Szűcs Valdó (University of Bath) a férfi 110 m gát döntőjébe 13,85-el kvalifikálta magát, ahol 8. helyezést ért el, 13,77-es eredményével. Női kalapácsvetőnk Gyurátz Réka (ELTE) a 4. helyet szerezte meg az Universiadén 69,51 méteres dobásával.

Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni (TE) egyéni összetettben a 9. helyen végzett. Karika és szalag gyakorlatával bekerült a szombati szerenkénti döntőbe.

Női vízilabda

Elődöntő

Magyarország – Oroszország 12-12; ötméteresek után 4-2

Akárcsak két évvel ezelőtt Tajvanon, ezúttal is Oroszországon át vezetett női válogatottunk útja a nápolyi Universiade döntőjébe! Mihók Attila és Benczur Márton hölgyei büntetőkkel jutottak az egyetemisták világversenyének szombati fináléjába, ahol a házigazda olasz együttes vár a mieinkre. Az elődöntő gólszerzői: Garda 3, Máté 3, Kövesdi 2, Brezovszki, Farkas, Hertzka, Kuna

Részletek

5. hely gerelyhajításban, Pigniczki Fanni döntős – Universiade 9. nap

A Nápolyban zajló Universiadén csütörtökön három sportágban voltak érdekeltek a magyarok. Az atlétikán kívül taekwondóban és ritmikus gimnasztikában indult magyar versenyző.

 

Atlétika

Atlétikában ma három versenyszámban is érdekeltek voltunk. Férfi diszkoszvetésben Szikszai Róbert (NYE) kvalifikálta magát a szombati döntőbe. Szűcs Valdó (University of Bath) tovább jutott a férfi 110 m gát elődöntőjébe. Rivasz-Tóth Norbert (DE) a férfi gerelyhajítás döntőjében 5. helyen végzett 77,71 méteres dobásával.

 

Taekwondo

Női 62 kg-ban indult Gadácsi Dorottya (KRE) az első meccsét az indiai Gaganjot ellen megnyerte, de a tajpeji egyetemista kifogott rajta, így a 9. helyen zárta az Universiadét.

Ritmikus gimnasztika

A magyar csapat egyik legfiatalabb versenyzője Pigniczki Fanni, a Testnevelési Egyetem hallgatója versenyzett két egyéni versenyszámban. Karikában 18.750, míg labdagyakorlatára 17.400 pontot kapott, így 36.150-es napi eredménnyel zárt. Pénteken a szalag és buzogány gyakorlatával folytatja az egyéni versenyt. Fanni az összetettben a 10. helyen fordult és bekerült a szombati karika döntőbe.

FotókMEFS/Varga Dávid

Részletek

Legjobb négy között a férfi és női vízilabda válogatottunk – Universiade 8. nap

A Nápolyban zajló egyetemisták és főiskolások olimpiájának 8. napján a magyar csapatból a pólósokért, a röplabdázókért, az úszókért, az atlétákért és az íjászokért szoríthattunk.

Vízilabda (női) – Magyarország – Ausztrália 7:4

Az első negyedben hosszú percekig nem esett gól, majd az ausztrálok értékesítették első két góljukat, de a mieink nem tudtak eléggé felpörögni, így az első negyed 2:0-s ausztrál vezetéssel zárult.

A második negyed első percében Garda Krisztina (SZIE) révén, óriási bombagólt kapott az ausztrál kapus. Sajnos a továbbiak nem ilyen jól alakultak, mert míg a mieink csak a kapufát találták el, addig az ausztrálok a kapuba is betaláltak, így a második negyedre 3:1 lett az állás az ausztrálok javára.

A harmadik negyed első gólja Kövesdi Vivien (TE) nevéhez fűződik, melyre Milliken révén nemsokára meg is jött az ausztrál válasz. Gémes Alexa (DUE) góljával kiegyenlítettünk.

Az utolsó negyedre némiképpen összeszedte magát a magyar csapat és Garda Krisztina (SZIE) büntetője révén a mérkőzés alatt először vették át lányaink a vezetést. Keveseb mint két perccel a vége előtt az ausztrálok büntetőjüket nem tudták értékesíteni, így megőriztük a nehezen összekapart kétgólos előnyünket az utolsó másfél percre.

Ez a mérkőzés ugyan nem indult fényesen, de a végére összeszedte magát a csapat, melynek eredményeképpen 7:4-re nyertünk, így a magyar egyetemista vízilabdás lányok bejutottak a legjobb négy közé.

Gólszerzők: Garda Krisztina (SZIE) 4, Kövesdi Vivien (TE) 1, Gémes Alexa (DUE) (1), Farkas Tamara (DUE)

 

Vízilabda (férfi) – Magyarország – Japán 18:3

Az első gól mindenki meglepetésére a japánoké volt még az első percben, aztán a magyarok megmutatták hogyan is kell ezt játszani. Gyárfás Tamás (GDF) szerezte meg a magyarok első gólját, utána még zsinórban 3 következett, melyre a japánok nem tudtak felelni. Burián Gergely (DUE) értékesített büntetőjével 5:2-re elhúztak a magyar egyetemisták a japánoktól. Az első negyed végeredménye 6:3 lett.

A második negyedben közel négy percet kellett várni az első gólra, mely Csacsovszky Erik (PTE) nevéhez fűződött. További két gólt lőtt ebben a szakaszban a magyar csapat, míg a japánok nem találtak be a kapunkba. A második negyed végeredménye 8:3. A harmadik negyedben elhúztunk a japánoktól és 13:3-al fordultunk rá az utolsó negyedre, ahol beállítottuk a 18:3-as végeredményt.

Végig magabiztosan, meggyőzően játszottak a fiúk, így megérdemelten verekedték be magukat a legjobb négy közé, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfél.

Gólszerzők: Gyárfás Tamás (GDF) 2, Sánta Dániel (DUE) 2, Várnai Kristóf (ELTE) 4, Burián Gergely (EDUTUS) 2, Csacsovszky Erik (PTE) 2, Sélley-Rauscher Domonkos (BCE) 2, Szatmári Kristóf (DUE) 2, Pellei Frank (EKE) 1, Zerinváry Loránd (PTE) 1

 

Női röplabda: Magyarország – Olaszország

Négy győzelem után nem sikerült az újabb bravúr a magyar női röplabda válogatottnak az Universiadén. Az elődöntőben a mieink sima 3:0-ás vereséget szenvedtek a házigazda olaszoktól. A bronzmeccset pénteken este rendezik, az ellenfél Japán, akik az oroszoktól kaptak ki a másik elődöntőben.

 

Atlétika

Gyurátz Réka (ELTE) női kalapácsvetésben 68.05-tel egyetlenként a mezőnyben elsőre kvalifikálta magát a pénteki döntőbe.

Szilágyi Réka (DE) gerelyhajítás döntőjében 4. helyen végzett 59,02 m dobásával.

Úszás

Az úszás utolsó napján a férfi 400 m vegyes versenyszámban voltak magyarok érdekeltek Sós Dániel (University of Louisville) révén, de sajnos nem sikerült a döntőbe jutás, így érem nélkül zárta a magyar egyetemista úszó-válogatott az Unviersiadét.

Női kosárlabda Magyarország – Finnország 44:75

Szerdán az Universiade helyosztóján a magyar válogatott 75-44-re alulmaradt Finnországgal szemben, így a 10. helyen zárt.

 

Íjászat

Orosz Viktor (BME) csigás íj kategóriában 17-ként zárta a versenyt, Banda Árpád (OE) az olimpiai íj számban pedig a 9. helyen végzett.

Fotók: MEFS/Varga Dávid

Részletek

A legjobb négyben a röplabdás lányok Nápolyban

Túlszárnyalva a várakozásokat a legjobb négy közé jutott a magyar női röplabda válogatott a Nápolyban zajló 30. Universiadén.

A mieink elsöprő játékkal 3-0 -ra győzték le Kanada csapatát (25:17, 25:13, 25:18) szép számú magyar szurkoló előtt.

Az 1965 után az egyetemisták olimpiájára visszatérő női válogatott a döntőbe jutásért a házigazda, olasz válogatott ellen játszik szerdán este 8 órától.

„Nagyon fegyelmezetten játszottak a lányok, jól tudtuk nyomás alá helyezni az ellenfelet nyitásokkal, ennyit a szakmáról. Annyira akarták a lányok a győzelmet, annyira megérdemli ez a csapat a sikert. Itt ők önmagukért, a csapatért, a röplabdáért, Magyarországért küzdenek. És azért is, hogy felhívják magukra a figyelmet és esetleg az augusztusi Európa-bajnokságon is ott lehetnek néhányan.”- mondta Leiszt Máté edző, csapatvezető.

„Meglepődtünk, hogy ilyen sok magyar itt volt a csarnokban, jó volt egy kicsit hazai közönség előtt játszani.”-mondta Kiss Gréta, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója.

„Hihetetlen hangulatú meccs volt, nagyon élveztük. Büszke vagyok a csapatra, szerintem ez óriási győzelem volt.”- tette hozzá Riczkó Gabriella, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója.

„Ugyan a lányok azt mondták, hogy nem remélték ezt a sikert, de nagyon megérdemelték, amit eddig elértek. Az olaszok személyében nagyon nehéz ellenfél vár ránk, de én nagyon remélem, hogy ez a menetelés folytatódik és bármilyen eredményt érnek el most már, ahhoz csak gratulálni lehet-” – mondta Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, a magyar Universiade-csapat vezetője, aki a helyszínen szurkolt a lányoknak.

Szintén a csarnokban drukkolt Prof. Dr. c.h. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.- ” Fizikálisan és stratégiailag is felülmúlták a lányok Kanadát, a legjobb négyben lenni egy Universiadén, ahol japán, orosz, olasz, magyar négyes van, ez önmagában mutatja, hogy komoly rangú csapatsportágról van szó.”

Részletek

Női és férfi pólósaink is továbbjutottak az Universiadén

A magyar női és férfi vízilabda válogatott is továbbjutott hétfőn a csoportjából a Nápolyban zajló 30. Universiadén.

A nők 16:7-re győztek Kanada ellen, így veretlenül, csoportelsőként jutottak a negyeddöntőbe Mihók Attila tanítványai.

A férfiak, a 6 gólos Gyárfás Tamás vezérletével, 18:6-os győzelmet arattak Ausztrália felett és végül a csoport második helyén mentek tovább az olasz csapat mögött és a horvát előtt. Hogy a mieink kivel találkoznak a szerdai negyedöntőben, kedden dől csak el.

„Nagyon motiváltak a srácok, a hangulat megfelelő, a csapat éhes, a cél az változatlan: megnyerni a tornát.”-mondta Horváth János, a férfiak szövetségi kapitánya.

„Az ausztrálok erő vízilabdát játszottak, de mi ebben felülmúltuk őket, szerdán pihenőnapunk van, de aztán megyünk tovább az aranyéremért.”-tette hozzá Gyárfás Tamás.

Nők– Kanada – Magyarország 7-16 (1-4, 1-2, 3-5, 2-3 )

Gólszerzők: Farkas Tamara (DUE), 2, Gerendás Gemma (SE), 2, Hertzka Orsolya (Caiforfnia State University) 2, Kövesdi Vivien (TE) 2, Garda Krisztina (SZIE) 2, Huszti Dóra (DUE) 2, Mucsy Anna (BGE) 2, Brezovszki Gerda (DUE), Máthé Zsuzsanna (ELTE).

Férfiak – Magyarország – Ausztrália 18-6 (5-1, 2-1, 6-3, 5-1)

Gólszerzők: Gyárfás 6, Csacsovszky E. 3, Sélley-Rauscher 2, Sánta 2, Burián, Várnai, Szatmári, Fejős, Bencz.

Részletek

Csoportelsőként jutott tovább a női röplabda válogatott az Universiadén

Harmadik mérkőzését Tajvan ellen játszotta női röplabda válogatottunk a 30. Universiadén, Nápolyban. A mieink számára a továbbjutáshoz és a csoportgyőzelemhez két szett megnyerése kellett, de ezt túlteljesítette a csapat és ezt a meccset is megnyerte 3:1-re, miután  Csehországot és Argentínát is legyőzte.

 

„Nagyon jól ment a csapatnak, nagyon jól mentünk, látszott, hogy nagyon akarjuk a győzelmet, jobban, mint bármelyik csapat.”-mondta Gymes Zsófia, a Kansas State University hallgatója.

Villám Lilla, a Semmelweis Egyetem hallgatója azt mondta: ” Az előzetes célunk az volt, hogy nyolcba jussunk, ezt sikeresen megtettük most, méghozzá csoportelsőként, azt hiszem, akár esélyünk van a legjobb négybe jutni.”

A magyar női röplabda válogatott 1965 után játszik ismét az Universiadén, akkor a mieink ezüstérmet szereztek.

A csapat tagjai: Vezsnyei Adrienn (ELTE), Zólyomi Rebeka (BME), Németh Anett (Coastal Carolina University), Kiss Gréta (BCE), Gyimes Zsófia (Kansas State University), Bleicher Réka (BGE) Csere: Tóth Fruzsina (NYE), Villám Lilla (SE), Riczkó Gabriella (PPKE), Tóth Dalma (NYE), Marija Cicic (University of Novi Sad). Csapatvezető: Leiszt Máté; edző: Böcz Dávid

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 8 pont (9:3 szettarány), 2. Csehország 6 (8:6), 3. Tajvan 4 (6:7), 4. Argentína 0 (2:9)

Részletek

Egy 5. és egy 6. hely az Universiade-n

Egy 5. és egy 6. helyet szerzett szombaton a magyar csapat a Nápolyban zajló 30. Universiade-n

Boros Bence (PTE) a dzsúdósok 66 kg-os súlycsoportban 5. lett, miután a bronzmeccset ipponnal elveszítette az orosz Chasygov ellen.

Nem is ez volt annyira fájó, hanem az elödöntő, ahol Borost kiherdették győztesnek egy wasarival, majd törölték az eredményt és hosszabítás után egy vitatott wasarival kikapott a japán Katsura-tól.      A Pécsi Tudományegyetem hallgatója egyébként egyenes ágon jutott a legjobb négy közé, miután egy szaudi, egy argentin és egy brazil judost is legyőzött.

„Úgy éreztem jól ment a dzsúdozás, ezért is sajnálom, hogy a döntőbe jutást két vitatott bírói döntéssel elvették. A bronzmeccsen mire rájöttem, hogy hogyan védekezzek hatékonyan, addigra az orosz ellenfelem a földön térddel úgy tarkón talált, hogy percekig azt sem tudtam hol vagyok.”-mondta szomorúan Boros.

Sós Dániel a 6. lett 200m-es vegyesúszásban. Az University of Louisville hallgatója pénteken egyéni rekordot úszva került a döntőbe, szombaton is csak 1-2 tizeddel maradt el ettől az időtől.

„Jó volt 100m-ig, de mellen kicsit tompább voltam, mint tegnap, a gyors az jött a végén, de úgy látszik messze voltam az élen haladóktól.”-mondta Sós.

Szentes Bence (SZE) 50m háton szintén egyéni csúcsot úszott a középdöntőben, így ő ott lesz a vasárnapi döntőben a 6. legjobb idővel.

Ugyanebben a számban Kovács Benedek (EDUTUS) nem jutott be a fináléba, de neki nem a 200 hát a fő száma.

200 vegyesen György Réka (Viginia Polytechnic Institute) és Sebestyén Dalma (SZE) is közpdöntőbe jutott, de innen már nem sikerült a továbblépés.

Kutasi Máté (TE) viszont 200mellen ott lesz majd a vasárnapi a döntőben.

(Fotó: MEFS/Varga Dávid)

Részletek