Érdi Mária már nem csalódott, és Párizsra gondol

Érdi Mária a tokiói olimpián a 13. helyen zárt a Laser Radial hajóosztályban. A többszörös korosztályos világbajnok vitorlásversenyző úgy gondolja, hogy bár előzetesen jobb eredményre számított, összességében nincs oka csalódottságra.

„Tizenharmadik lettem. Persze szerettem volna futamot nyerni, bejutni az éremfutamba, de ez most ennyire volt elég. Hosszú, fárasztó időszak zárult le, egy picit meg is könnyebbültem, a cél mostantól az, hogy regenerálódjak, rendbe hozassam a derekam, és újult erővel kezdjem el az újabb ciklust. Azt a ciklust, amely végén Párizsban bízom benne, hogy jobb eredményt produkálok.” – értékelt Érdi Mária.

Sara Winter edző szerint Érdi Máriának van még ideje arra, hogy a legjobbak élmezőnyében maradandót alkosson. „Már most is ott van a legjobbak között, de ugyanakkor nagyon fiatal. Ha megnézzük a TOP 13-at, akkor látszik, hogy ő a legfiatalabb ebben a társaságban.” – hívta fel a figyelmet Sara Winter.

Fotó: Cserta Gábor

Részletek

Érdi Máriával ütközött egy japán versenyző az olimpián

Érdi Mária a 20. helyről várja a folytatást a tokiói olimpián két versenynap után.

A többszörös utánpótlás világbajnok vitorlásversenyző a harmadik futamon borult, miután az egyik japán nekiütközött a hajójának, a második hétfői futam pedig elég hektikus versenyt hozott. Érdi Mária mindkét futamot a 16. helyen fejezte be.

„Sajnos különösebben ma sem vagyok elégedett. Úgy ültem hajóba, hogy nincs semmi extra elvárás, kockázatmentes vitorlázást terveztem, amely egy ideig meg is volt, de aztán sajnos jött az ütközés…” – mondta Érdi Mária.

A Laser Radial hajóosztály küzdelmei kedden folytatódnak a tokiói játékokon.

Részletek

Tokió 2020 – Érdi Mária túl van két futamon

Érdi Mária megkezdte szereplését a tokiói olimpián. A magyar versenyző a Laser Radial hajóosztályban két futamot teljesített vasárnap.

A Magyar Vitorlás Szövetség információi szerint a helyszínen 27 Celsius fokos hőmérséklet, 45%-os páratartalom és irányát tekintve kitartó, erejét tekintve pedig kezdésként 8-9 csomós, ám később gyengülő szél fogadta a mezőnyt.

Érdi fantasztikusan kezdett az első futamban. Negyedikként teljesítette az első kört, ám a folytatásban visszaesett a 19. helyre és végül ebben a pozícióban is fejezte be a futamot.

Sara Winter, Érdi Mária edzője elmondta: nagyon trükkös két futamon vannak túl. „Új verseny, új időjárási viszonyok, és mindez egy olimpián. Nem szabad messzemenő következtetést levonni a nyitónap után. Hosszú lesz ez a verseny még” – összegzett a szakember. 

Fotó: hunsail.hu

Részletek

Tokióból jelentjük – Hosszú út, hajóátvétel, edzés, maszk

Érdi Mária már Tokióban edz. A magyar vitorlásversenyző hosszú és fárasztó utazás után érkezett meg a jövő pénteken kezdődő olimpia helyszínére.

„Nem mondom, hogy életem legkiegyensúlyozottabb utazásán vagyok túl. Helyi idő szerint valamikor hajnali háromkor értünk a szállodába. Ezt követte egy igencsak rövid éjszaka, mivel a következő nap hajóátvétel volt.” – számolt be Érdi Mária.

A többszörös utánpótlás világ- és Európa-bajnok elmondta azt is, hogy a kikötőtől mintegy félórányi távolságra kaptak szállást.

„Shuttle bus-szal járunk ki a kikötőbe, ahol megtörtént a hajóátvétel, fel is szereltem és folyamatosan edzünk” – mondta Érdi Mária. 

Részletek

Érdi Mária világkupa-ezüsttel zárta az olimpiai felkészülést

Vk-ezüsttel hangolódott az olimpiára Érdi Mária! A magyar vitorlásversenyző a medembliki világkupán taktikus és érett versenyzéssel második helyen zárt az 58 hajót felvonultató mezőnyben. Az MVM Zrt. támogatásával Tokióba készülő Érdi Máriának ez volt az olimpia előtt az utolsó versenye.

Az aranyérmet a női laser radial hajóosztályban a francia Marie Barrue szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára a lengyel Agata Barwinska állhatott fel. A riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bouwmeester negyedikként zárt.

Érdi Mária elmondta, jó döntéseinek köszönheti a sikert. „Elég változatos versenyen vagyunk túl. Boldog vagyok, hogy jó stratégiával sikerült dobogóra állnom, és egy sikeres világkupával zártam le az olimpiai felkészülést” – mondta Érdi Mária.

Allianz Regatta

Medemblik, Hollandia, női Laser hajóosztály

1.     Marie Barrue (Franciaország)

2.     Érdi Mária (Magyarország)

3.     Agata Barwinska (Lengyelország)

Részletek

Érdi Mária: Néha a lányoknak nagyobb biztatás kell ahhoz, hogy kipróbáljanak egy sportágat

Kezdetét vette a Női Vitorlázás Hete, ezzel együtt pedig a Steering the Course nevű kampány is. A mozgalom célja, hogy a vitorlássportban versenyszerűen és szabadidős jelleggel résztvevő és közreműködő nőket bemutassa, és megismertesse a világgal, mekkora élmény sikeres női sportolónak lenni – hívja fel a figyelmet a hunsail.hu.

A programsorozatot a Föld északi féltekéjének minden államában, egy időben, 2021. május 21-30. között rendezik meg.

Itthon Érdi Mária a kampány egyik arca. „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség csatlakozott a Steering the Course nevű kampányhoz. Remélem, hogy sokan megismerkednek a vitorlázással, és sok nőnek teljesebb lesz az élete ezáltal. Úgy gondolom, hogy néha a nőknek, lányoknak nagyobb biztatás kell ahhoz, hogy kipróbáljanak egy sportágat. A Steering the Course pont ezért lehet kézenfekvő…” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával élete második olimpiájára készül. 

Részletek

Vitorlázás – Érdi Mária futamgyőzelmével ért véget az utolsó olimpiai kvótaszerző verseny

Érdi Mária futamgyőzelemmel fejezte be az utolsó olimpiai kvótaszerző versenyt Portugáliában. Vilamourában végül a dánok kiválósága, Anne-Marie Rindom szerezte meg az első helyet a női laser radial hajóosztályban. A rangos mezőnyben a tokiói játékokra készülő vitorlázó a 14. lett összetettben.

Érdi Mária a verseny után elmondta: hektikus viadalon van túl. „Itt aztán volt minden, de összességében elmondhatom, hogy sokat tanultam ezúttal is. Az külön öröm, hogy az utolsó futamot rajt-cél győzelemmel lehoztam, így jobb szájízzel fejeztem be a portugáliai versenyt” – tette hozzá az MVM Zrt. támogatásával a tokiói játékokra készülő magyar klasszis.

Vilamourában az utolsó olimpiai kvóták is gazdára találtak, igaz Érdi Máriának – ebből a szempontból – különösebben nem kellett izgulnia, hiszen már régóta rendelkezik indulási joggal. A Tokióra készülő Magyar Olimpiai Csapatból ő volt a második, aki kiharcolta azt, hogy ott lehessen az ötkarikás játékokon.

Részletek

Vitorlázás – Érdi Mária a legjobbak között folytathatja Portugáliában

Érdi Mária az Arany-csoportban, azaz a legjobbak között folytathatja a versenyzést. A portugáliai Vilamourában zajlik az utolsó európai olimpiai kvalifikáció a vitorlázóknál.

A versenyen rangos mezőny indult. Az MVM Zrt. támogatásával készülő magyar versenyző már a kvalifikációs időszak elején megszerezte a tokiói kvótát, így neki emiatt már nem kell izgulnia.

„Gyakorlatilag mindenki itt van Laser női radial hajóosztályban. Felemelő érzés ismét világ legjobbjaival versenyezni. Mindössze az olimpiai bajnok holland Marit Bouwmeester nincs itt.” – kezdte beszámolóját a magyar klasszis.

„Az első két nap selejtezőfutamai után csütörtöktől új verseny kezdődik. Az Arany-csoportban folytathatom a versenyzést. Bízom benne, hogy a szél egy kicsit kegyesebb lesz. Gyenge, de ugyanakkor hektikus széllel kell megbirkóznunk” – mondta Érdi Mária.

Fotó: Érdi Mári Facebook

Részletek

Érdi Mária: Az olimpia előtt Portugáliában ülök még hajóba

Érdi Mária hazatért. A tokiói játékokra készülő vitorlásversenyző az elmúlt időszakot Lanzarotén töltötte. Itthon többször is az év női versenyzőjének megválasztott klasszis elmondta, hasznos felkészülési időszakot zárt le.

„A Kanári-szigeteken gyakorlatilag a világ legjobbjai ott voltak. Jó volt ilyen környezetben hangolódni az idei nagy megmérettetésre, a Tokióban megrendezendő olimpiára.” – kezdte Érdi Mária, aki hozzátette: Lanzarotén egy jó kis edzőversenyt is rendeztek.

„A legutóbbi olimpia összes dobogósa ott volt a női laser radial hajóosztályban. Edzőversenyen is részt vettünk, amely lebonyolításában rendhagyó volt, de szerintem senki sem az eredményeket nézte. Én például amolyan versenyszimulációnak fogtam fel.” – összegzett Érdi Mária.

A magyar versenyző hangsúlyozta: annyira bizonytalan most még minden, így nem tudja megmondani, hogy hány nagyobb versenye lesz az ötkarikás játékok előtt.

„Április 10-én a portugáliai Vilamoura ad otthont az utolsó olimpiai kvalifikációs versenynek. A tervek szerint ott hajóba ülök. Azon kívül semmi biztosat nem lehet tudni” – mondta a második olimpiájára készülő versenyző. 

Részletek

Érdi Mária ezüstérmes lett Lanzarotén

Ezüstérmet nyert Érdi Mária a Kanári-szigeteken! A tokiói olimpiára készülő magyar vitorlásversenyző a Lanzarote Olympic Winter Series elnevezésű viadalon kiegyensúlyozott teljesítménnyel végzett a dobogón.

Érdi Mária a 2021-es évet már Lanzarotén kezdte. Edzőjével, Sara Wintherrel – kis túlzással – csak a nyári játékokra koncentrálnak.

„Azt beszéltük meg, hogy ezen a megmérettetésen minden futam egy külön verseny lesz. Ez vezérelt minden egyes nap. Úgy gondolom, hogy összességében sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanom, ebben a mezőnyben ez egy ezüstéremre volt elég” – értékelte saját teljesítményét Érdi Mária.

A női Laser Radial hajóosztályban negyvenen indultak a Lanzarote Olympic Winter Series-en. Az aranyérmet a hajóosztály egyik világbajnoka, a dán Anne-Marie Rindom szerezte meg. 

Fotó: MVM SE Facebook, lanzarotewinterseries.com

Részletek