Az Év Egyetemi Sportolói 2019. – a legkiválóbb hallgatókat ünnepelte az egyetemi sportközösség 

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 21-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó gála ünnepséget.

A díjazottak között olyan sportolók voltak, mint Csipes Tamara kajakozó (EDUTUS), Rasovszky Kristóf (PE), Kapás Boglárka (ELTE) úszók, az Universiade-győztes női vízilabda csapat, valamint az egyetemisták olimpiáján judóban bronzérmet nyert Tóth Krisztián (TE) és a férfi vízilabda válogatott.

A rendezvényen beszédet mondott dr. Szabó Tünde az EMMI sportért felelős államtitkára. „A kormányzat teljes mértékben egyetért a MEFS értékrendszerével. A díjazott bajnokok példaképek, hiszen nem csupán a tanulásban, hanem sport világában is maradandót alkottak. Ezek a példaképek sokat segítenek abban, hogy hitet adjanak mindannyiunknak a mindennapok során.” – mondta Szabó Tünde.   

Dr. Szabó Tündén kívül a rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át Schanda Tamás az ITM tudás- és innováció-menedzsmentért felelős miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára, prof. dr. Józsa János az MRK elnöke, Murai László a HÖOK elnöke.

Schanda Tamás kiemelte: azok az egyetemisták és főiskolások, akik díjat vehettek át, felismerték azt az örök igazságot, miszerint ahhoz, hogy lélekkel alkotni lehessen, ahhoz ép test is kell. „Köszönet illeti meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséget, amiért teret ad a sportnak a felsőoktatásban” – hangsúlyozta az államtitkár.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke szerint az évente megrendezendő gálán mindenképp szót kell ejteni az egyes intézményekben kiváló munkát végző szakemberekről. „Ha szabad így fogalmazni, ezek a kiváló szakemberek, tanárok, intézményvezetők a ’havat elsöprik a bajnokok elől’. A MEFS nagy tisztelettel gratulál ezeknek a pedagógusoknak, és szakembereknek” – emelte ki beszédében a MEFS elnöke. 

Az eseményen dr. habil András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora és prof. dr. Liptai Kálmán az Eszterházy Károly Egyetem rektora Hajós Alfréd Aranyplakett kitüntetésben részesült. Karger Kocsis László az EMMI Sportért Felelős Államtitkárság nyugalmazott protokollfőnöke pedig a MEFS Életműdíját vehette át.

A MEFS tájékoztatása szerint az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2019-ben az Universiadéról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik az Egyetemi Európa-bajnokságon érmet, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek. 

Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat, melyeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és az Eötvös József Főiskola (Baja) képviselői vehették át.

Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen, megelőzve a dobogón a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.

A gálát megtisztelte jelenlétével többek között az EMMI képviseletében Szekeres Pál Universiade-bajnok, Nagy Tímea olimpiai és Universiade-bajnok, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, olimpiai bajnok, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, valamint Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, olimpiai bajnok és Steinmetz Ádám olimpiai és Universiade-bajnok, Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai és Universiade-bajnok, Balogh Gábor a Nemzeti Diák- Hallgatói és Szabadidősport Szövetség elnöke, világbajnok öttusázó. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .