EURO-2016 – Az angolok senkitől sem tartanak

Egyik lehetséges nyolcaddöntős ellenfelüktől, így a magyar válogatottól sem tartanak az angol játékosok, akik a B csoport második helyén végeztek a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
angol_csapat

Roy Hodgson tanítványai az F csoport második helyezettjével csapnak majd össze a legjobb 16 között, így a magyarokon kívül akár Portugália, Izland vagy Ausztria is az ellenfelük lehet hétfőn Nizzában.
“Az eddigi játékunk az összképet tekintve pozitív volt, biztos vagyok benne, hogy a legtöbb csapat nem akar szembetalálkozni velünk” – nyilatkozta Eric Dier, az angol válogatott futballistája. “Nekünk senkitől sem szabad tartanunk, nagyon rossz lenne, ha erre gondolnánk. Meglátjuk, ki lesz az ellenfél, de senkitől sem félünk.”
A kapus Joe Hart egyetértett csapattársával és kiemelte az angolok eddigi teljesítményét: “eredményesség szempontjából nem voltunk jók, de ha a teljesítményünket nézzük, nem hinném, hogy bármelyik rivális szívesen akarna játszani velünk.”
Az F csoport utolsó fordulójában a négy ponttal a csoport élén álló Magyarország a kétpontos portugálokkal találkozik 18 órakor Lyonban, míg a szintén kétpontos Izland a pont nélkül utolsó Ausztriával csap össze ugyanebben az időpontban Párizsban.

 


Forrás: www.xlsport.hu – RSS