Vargáné Andrejkó Edina lesz a Világjátékok-csapat vezetője

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) közelmúltban megválasztott új elnöksége megerősítette főtitkári pozíciójában a tisztséget 2019 óta betöltő Vargáné Andrejkó Edinát. A testület arról is döntött, hogy a régi-új főtitkár lesz a 2022 júliusában az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar küldöttség vezetője. A nem olimpiai sportágak legnagyobb, négyévenkénti eseményére eddig 27 magyar versenyző szerzett kvótát, és körülbelül 30 sportolótól várható még a részvétel kivívása – számolt be róla Vargáné Andrejkó Edina.

A 2022. július 7. és 17. között sorra kerülő nagyszabású multisport-eseményen több mint 100 ország 3600 sportolója vesz részt. Magyarországon a Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik a Világjátékokra való felkészülés és az azon való részvétel.

Nyolc hónappal a rajt előtt 27 magyar versenyző szerezte már meg a kvalifikációt. Kiemelkedően sikeresen szerepeltek a búvárúszók, akik nyolcan rendelkeznek indulási joggal, köztük a legutóbbi, 2017-es wroclawi eseménye két aranyérmet nyert, és jövőre is jó esélyekkel vízbe szálló Senánszky Petra. Nagy létszámban utazhatnak Birminghambe a torna szakágak képviselői is: ritmikus gimnasztikában a tokiói olimpián is szerepelt Pigniczki Fanni a Világjátékokon is bemutathatja tudását, míg legjobb aerobikosaink közül tízen is ott lehetnek majd az alabamai városban.

Számos sportágban még javában zajlik a kvalifikáció, illetve később válik véglegessé a résztvevők kiléte. A hazai sportági szövetségek előrejelzései szerint még további 30 versenyző kvótaszerzésével kalkulál az NVESZ – mondta el Vargáné Andrejkó Edina.

A főtitkár Faragó Eszterrel, az NVESZ igazgatási és szervezési koordinátorával együtt december 1-2-án a Birminghambe utazik, és részt vesz a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA és helyi szervezők által szervezett helyszínbejáráson. 

Részletek

Megvan minden idők legjobb Világjátékok-sportolója!

Nicol David lett minden idők legjobb Világjátékok-sportolója. A malajziaiak nyolcszoros világbajnoka a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szavazásán összesen 318 ezer 943 szavazatot kapott. A legjobb 24 között egy magyar sportoló is helyet kapott: a búvárúszó Kanyó Dénes végül a 14. helyen zárt.

A világklasszis az eredményhirdetés után méltatta a fallabdázók aktivitását világszerte. „Óriási megtiszteltetés, hogy a szavazáson én nyerhettem el a Világjátékok legjobb sportolója címet. Külön köszönet, hogy hazámban és világszerte a fallabdás közösségekben ilyen aktívak voltak, és ilyen sok szavazatot kaptam” – mondta Nicol David.

Krajcsák Márk, a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke szerint ez az eredmény a sportág renoméját tovább erősíti világszerte és itthon is. „Nicolt személyesen ismerem, örülök a sikerének, de ne feledjük! Ez valahol a közös sikerünk. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál volt olyan szavazás, amikor a fallabda egészen közel állt ahhoz, hogy bekerüljön az ötkarikás programba. Bízom benne, hogy ez a siker bizonyítja: a squash-t az egész világon nagyon sokan szeretik, és sokan játsszák” – fogalmazott Krajcsák Márk.

 A Squash Világszövetség (WSF) elnöke, Zena Wooldridge is nyilatkozott a fallabdás sikerrel kapcsolatban: „Nicol egy példakép. Számos rekordot megdöntött. Fantasztikus azt érzékelni, hogy a fallabdás társadalom ilyen összetartó és aktív. Erre építkezhetünk.” – mondta a sportvezető.

Részletek

Öt meghívásos sportág lesz a Világjátékokon

Véglegessé vált a 2022-es Világjátékok sport programja. Az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő multisport-eseményen a korábban bejelentett 30 hivatalos sportág mellett öt meghívásos sportág jut lehetőséghez: a duatlon, a flag football, a férfi lacrosse, a kerekesszékes rögbi és a wushu. Az olimpiai programban nem szereplő sportágak legnagyobb, négyévenkénti seregszemléjén első ízben kapnak helyet kerekesszékesek.

„Nagy várakozással tekintünk a kerekesszékes rögbi bemutatkozása elé, hiszen a fogyatékosok sportja most először szerepel együtt a Világjátékok hagyományos sportágaival” – fejezte ki örömét Sebastian Garvens, a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének, az IWGA-nak a játékok lebonyolításáért felelős vezetője.

Az öt kiválasztott sportág között akadnak visszatérők, hiszen a duatlon 2013-ban, a wushu – más néven a kungfu – pedig 2009-ben és 2013-ban is bekerült a bemutató sportágak közé. A férfi lacrosse ugyanakkor most mutatkozik be a Világjátékokon, csatlakozva a női szakághoz, amely a 2017-es debütálás után Birminghamben immár a hivatalos program része. Szintén újonc a flag football, az amerikaifutball testi ütközés nélküli, dinamikusan fejlődő, modern változata, amelynek anyasportága 2005-ben és 2017-ben egyaránt a meghívott sportágak egyike volt.

„Nagyszerű elegyét sikerült kialakítani a 2022-es Világjátékok meghívásos sportágainak” – jelentette ki az IWGA vezérigazgatója. Joachim Gossow emlékeztetett rá, hogy a rendezők javaslatot tehettek meghívásos sportágakra, hogy az adott térségben népszerű vagy sikeres sportok is megmutathassák magukat.

A birminghami Világjátékokon így immár összesen 35 sportágban várhatóan több mint 100 ország 3600 sportolója lesz érdekelt. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Részletek

Új neve lett a Világjátékoknak

Azáltal, hogy egy évvel későbbre halasztották az eredetileg 2021-re tervezett Világjátékokat, a multisport-esemény elnevezése is módosult. A 2022. július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben rendezendő Világjátékok hivatalos neve immár „The World Games 2022” – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Az olimpiai programban nem szereplő sportágak legnagyobb, az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévenkénti seregszemléjét azért kellett egy évvel eltolni, mert az idei tokiói olimpia – a koronavírus világjárvány miatti – 2021-re kerülésével a két multisport-esemény időben részben ütközött volna.

Annak ellenére, hogy az ötkarikás játékok neve maradt „Tokyo 2020”, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) és a birminghami szervezők úgy döntöttek, hogy a Világjátékok elnevezésében megváltoztatják az évszámot.

Az új névhez kapcsolódó egyéb módosításokat rekordgyorsasággal hajtották végre. A 11. alkalommal – változatlan sportprogrammal – sorra kerülő Világjátékok újratervezett logóval és internetes honlappal (twg2022.com) fogadja immár az érdeklődőket.

A birminghami Világjátékokon várhatóan több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolója lesz érdekelt. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Részletek

Egy évvel elhalasztják a Világjátékokat

2022. július 7. és 17. között kerül sor a soron következő, 11. Világjátékokra, amelyet eredetileg jövőre, 2021 júliusában terveztek lebonyolítani az egyesült államokbeli Birminghamben. A halasztásról a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) és a birminghami szervezők egyetértésben döntöttek.

Az olimpiai programban nem szereplő sportágak legnagyobb, az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévenkénti seregszemléjét azért kellett egy évvel későbbre tolni, mert az idei tokiói olimpia – a koronavírus világjárvány miatti – 2021-re kerülésével a két multisport-esemény időben részben ütközött volna.

Az IWGA és a szervezők közös javaslatát a játékok 2022-re történő halasztásáról az érintett sportágak nemzetközi szövetségei egyhangúan támogatták.

Az IWGA elnöke, Jose Perurena köszönetét fejezte ki rugalmasságukért és hatékonyságukért a birminghami szervezőknek. Joachim Gossow ügyvezető igazgató kijelentette: ugyanazt a sport programot fogják lebonyolítani, mint amit a 2021-es Világjátékokra terveztek.

Bár a település jelenleg a koronavírus járvánnyal küzd, továbbra is az a céljuk, hogy az eddigi legjobb Világjátékokat rendezzék meg – nyilatkozta Randall L. Woodfin, az alabamai város polgármestere.

A birminghami Világjátékokon várhatóan több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolója lesz érdekelt. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Részletek

Új időpontja lehet a Világjátékoknak

A koronavírus világjárvány miatt jövőre halasztott tokiói olimpia hétfőn bejelentett – 2021. július 23-tól augusztus 8-ig tartó – új időpontja részben ütközik a Világjátékokkal. Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléjét jövő július 15. és 25. között tervezték lebonyolítani az egyesült államokbeli Birminghamben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) bejelentette: a napokban minden eshetőséget alaposan megvizsgálnak abból a célból, hogy a multisport-eseményt sikerrel bonyolítsák le.

Az IWGA végrehajtó bizottsága hétfőn telefonos konferenciát tartott, amelyen részt vett a birminghami szervező bizottság vezetője is. Ezen a résztvevők áttekintették az újonnan kialakult helyzetet. Egyetértettek abban, hogy további részletes információk szükségesek a megalapozott döntéshez a Világjátékok esetleges időbeli áthelyezéséről – amely lehet egy jövő nyári, valamivel korábbi dátum, vagy egy hasonló, de 2022-es időpont.

A felek abban is megállapodtak, hogy a lehető leghamarabb döntésre kell jutniuk.

A közeljövőben újabb telefonos értekezletre kerül sor, amely során az IWGA tájékoztatni fogja javaslatáról a Világjátékok programjában érintett sportágak nemzetközi szövetségeit, és kikéri azok véleményét a kérdésben.

A birminghami Világjátékokra több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 56 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Részletek

A Világjátékokat is érintheti az olimpia elhalasztása

Még korai arról nyilatkozni, hogy a 2021-es Világjátékokat miként érintheti a tokiói olimpia egy évvel való elhalasztása – közölte a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége, az IWGA. Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléje, a Világjátékok a tervek szerint jövő július 15. és 25. között lesz az egyesült államokbeli Birminghamben.

A tokiói olimpia koronavírus világjárvány miatti elhalasztása számos nagyszabású sporteseményt érint. A nemzetközi atlétikai, valamint úszó szövetség már jelezte is, hogy nyitottak sportáguk 2021-es világbajnokságának átütemezésére.

A jövő nyári Világjátékok megrendezését szintén befolyásolhatja az olimpia elcsúsztatása, az IWGA szerint azonban jelenleg még túl korai a multisport-eseménnyel kapcsolatban lehetséges változásokról beszélni.

„A konkrétumokhoz több információra van szükségünk, elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről” – írták közleményükben.

José Perurena, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége elnöke már korábban jelezte: elképzelhető, hogy a játékokat megelőző egyes kvalifikációs versenyeket törölnek vagy elhalasztanak a járvány miatt. Az máris biztos, hogy a szervezet idei közgyűlését április helyett novemberre helyezték át.

A 2021-es birminghami Világjátékokra 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 59 sportágat összefogó Nemzeti Versenysport Szövetség feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Részletek

Kína rendezheti a 2025-ös Világjátékokat

Csengdu lesz a 2025-ben sorra kerülő, 12. Világjátékok házigazdája – döntött egyhangúan a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) közgyűlése. A kínai város a négyévente sorra kerülő multisport-esemény rendezőinek a sorában az egyesült államokbeli Birminghamet követi majd, amely 2021-ben több mint 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját látja vendégül.

 

Az ausztráliai Gold Coastban megrendezett IWGA közgyűlésen a határozatot követően megállapodást írt alá a játékok lebonyolításáról Luo Csiang, a város polgármestere és a tekintélyes sportszervezet elnöke, Jose Perurena. A sportvezető az egyik legdinamikusabban fejlődő és előre tekintő kínai városnak nevezte Csengdut.

„Erre az eseményre nem pályáztunk, de a Nemzeti Versenysport Szövetség stratégiájában benne van, hogy Magyarország is rendezzen majd Világjátékokat” – reagált a hírre Dr. Mészáros János. Az NVESZ elnöke hozzátette: addig is az a cél, hogy a hazai sportolók minél jobban teljesítsenek a négyévenkénti megmérettetésen. 2017-ben Wroclawban hat arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel az esemény 36 éves történetének legeredményesebb szereplését produkálták a magyarok, akiktől az NVESZ vezetése azt reméli, hogy Birminghamben még ezt is képesek lesznek felülmúlni.

Szecsuán tartomány húszmillió lakosú fővárosa a Világjátékok mellett olyan más nagyszabású multiport-rendezvényeknek is otthont ad a következő években, mint például a Rendőr és Tűzoltó Világjátékok, valamint a Nyári Universiade.

Részletek