Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

BREAKING: szezon végén távozik Jürgen Klopp a Liverpool kispadjáról – hivatalos

A semmiből jött a hír, miszerint a Liverpool vezetőedzője, Jürgen Klopp úgy döntött, hogy nem folytatja az angol csapat kispadján… (Photo by Bradley Collyer/PA Images via Getty Images) Megdöbbentő hírrel jelentkezett a Liverpool a klub hivatalos felületein, hiszen a csapat a legújabb videójában maga Jürgen Klopp jelentkezett be, hogy bejelentse szezon végi távozását a klubtól….

Részletek

Ligue 1: tehetséges brazil középpályást igazolt a Paris Saint-Germain! – Hivatalos

A francia bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy leigazolták Gabriel Moscardót a Corinthians csapatától. (Photo by Gledston Tavares/Eurasia Sport Images/Getty Images) Lucas Beraldo után a második téli szerzeményét is bejelentette a Paris Saint-Germain együttese Gabriel Moscardo személyében. A 18 éves játékosért 20 millió eurót fizetett a párizsi sztárcsapat a Corinthiansnak….

Részletek

Visszatér hazájába az argentin válogatott egykori játékosa – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint eldőlt a hazájába visszavágyó argentin középpályás sorsa… (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint a szaúdi Al-Shababtól távozó Éver Banega megegyezett a szerződésbontásáról, és hamarosan hivatalosan is bejelenthetik érkezését korábbi csapatánál, a Newell’s Old Boys-nál, amellyel 2+1 ées megállapodást fog kötni. A 35 éves labdarúgó már a múlt hónapban…

Részletek

Premier League: az argentin után a török tehetség is a PL-t választotta! – képpel

Az angol bajnokság vonzerejét, na és persze a Premier League klubjainak lehetőségeit jól mutatja, hogy a Brighton után a Brentford együttese is élcsapatok orra elől igazolt tehetséges játékost.  Mint arról már mi is hírt adtunk, a Brighton együttesénél folytatja pályafutását a Boca Juniors és az argentin futball ígéretes játékosa, Valentín Barco, akihez hasonló utat járhat…

Részletek

Sport: Dorival Junior az új brazil szövetségi kapitány

A 61 éves szakember Brazília egyik legfoglalkoztatottabb edzője. Dorival Silvestre Junior a dél-amerikai futballnagyhatalom egyik legfoglalkoztatottabb edzője, a Sao Paulo előtt megfordult a Flamengónál – amellyel Libertadores Kupás és Brazil Kupát nyert 2022-ben –, az Atletico Mineirónál, az Athletico Paranaensénél, a Internacionalnál, a Vasco da Gamánál, a Fluminensénél és a Palmeirasnál is. A 61 éves tréner…

Részletek

Ancelotti: “A Real Madrid lesz az utolsó állomásom”

Miután a Real Madrid vezetőedzője a közelmúltban hosszabbította meg szerződését, azt is elárulta, hogy nem szeretne többé másik klubnál dolgozni… (Photo by Ion Alcoba Beitia/Getty Images) A Real Madrid olasz sikeredzője, Carlo Ancelotti elismerte, hogy a közelmúltban más megkeresései is voltak, de mindenképpen maradni szeretett volna jelenlegi kenyéradójánál: “A Real Madrid lesz az utolsó állomás…

Részletek

Élet+Stílus: Ancelotti hosszabbított a Reallal, mégsem lesz brazil szövetségi kapitány

(Nyitóképünkön Carlo Ancelotti látható. Fotó: MTI / EPA / Filip Singer) Négy Bajnokok Ligája-sikerével az első helyen áll a vezetőedzők között, a legtöbb győztes mérkőzést töltötte a kispadon a BL-ben (118), és első trénerként nyert bajnoki címet az öt legerősebb európai bajnokság (angol, francia, német, olasz, spanyol) mindegyikében. A Real Madrid két évvel, 2026-ig meghosszabbította…

Részletek

Premier League: újabb csapat cseréli le menedzserét! – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban (Premier League) szereplő Nottingham Forest együttese kedd kora este bejelentést tett arról, hogy elválnak útjaik Steve Cooper menedzserrel. Nottingham Forest confirms the departure of head coach Steve Cooper. Everyone at Nottingham Forest would like to thank Steve for his superb contribution to our football club and wish him well in his…

Részletek