Fekvenyomó világbajnokság – Minden fronton eredményesek voltak a magyarok 

Szabó Ágnes aranyérmet szerzett az Almatiban megrendezett fekvenyomó világbajnokságon.

 A magyar klasszis 145 kilogrammos teljesítménnyel zárt az open classic +84 kilósok kategóriában. Szabó Ágnes egy bronzérmet is szerzett, az abszolút versenyben ugyanis harmadikként zárt. Nyers Mónika is dobogóra állt Kazahsztánban, miután az 52 kilogrammos súlycsoportban harmadik lett.

Eredményesek voltak az utánpótlás versenyzők is. Balog Nátán világbajnoki címet szerzett (junior 74 kg), míg Kőhalmi Virág ezüstérmes lett (ifjúsági 57 kg)

A masters mezőnyben Cserna János két világbajnoki címet szerzett, mivel a speciális ruhát viselő kategóriában és classicban is a legjobb volt a 120 kilósok között az M2-es korosztályban. Schauer Kornél az M1-eseknél classicban szerzett aranyérmet, míg a szövetség elnöke, Berke Lóránd a 4. helyen zárt a masters 1-eseknél a 93 kilogrammos súlycsoportban.

Részletek

Fekvenyomó ob – Kubatov Géza 222.5 kilogrammos országos csúccsal zárt

Országos bajnokokat avattak a fekvenyomóknál. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a vésztői RAW ob-n indulási jogot lehetett szerezni a hazai rendezésű fekvenyomó Európa-bajnokságra. A „RAW” szabályrendszerben versenyzők speciális ruha nélkül teljesítenek. Az ob-n a 105 kilogrammosok mezőnyében Kubatov Géza országos rekorddal zárt. A SugóPower versenyzője 222.5 kilogrammos eredménnyel fejezte be az országos bajnokságot.

„Ez az ob egyben válogató is volt az Európa-bajnokságra. Egy színvonalas versenyen vagyunk túl. Külön köszönet a vésztői támogatóknak és a Premium Média & Sport Management Zrt.-nek.” – összegzett az ob után Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

A győri fekvenyomó-Európa-bajnokságot augusztus 2. és 7. között rendezik meg.

A magyar bajnokok

Nők

57 kg: Salamon Erika (TabiFK)

63 kg: Bakó Mónika (RKA Erőművek)

69 kg: Lója Krisztina (RKA Erőművek)

76 kg: Kárai Zsuzsa (HajdúHerk)

84 kg: Arany Nikolett (Erőtér Powerlifting Erőemelő Egyesület)

+84 kg: Szabó Ágnes (Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület)

Férfiak

59 kg: Sajben Dániel (Békéscsabai Súlyemelő és Szabadidősport Egyesület)

66 kg: Molnár Gábor (RKA Erőművek)

74 kg: Balog Nátán (Marvel Team)

83 kg: Brezina András (Sirius)

93 kg: Nemes Róbert (Marvel Team)

105 kg: Kubatov Géza (SugóPower)

120 kg: Kőmíves Dávid (RKA Erőművek)

+120 kg: Cserna János (Marvel Team)

Részletek

Fekvenyomó Európa-bajnokság – A magyarok kihozták a maximumot a kontinensbajnokságból

Három magyar érem az Oroszországban megrendezett fekvenyomó Európa-bajnokságon.

 A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a junioroknál Tatár Sándor aranyérmes lett, miután a 83 kilogrammos súlycsoportban 190 kilós országos csúccsal győzött a speciális támasztó ruhás kategóriában (EQ). A fiatal magyar tehetség az úgynevezett classic kategóriában is indult, ott ezüstérmes lett. Ugyancsak Jekatyerinburgban Pusztai Beáta is éremszerzőként zárt, ő a masters 2-es korosztályban – classicban – gyűjtött be egy ezüstöt.

Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke úgy látja, a kis létszámú magyar delegáció százszázalékosan teljesített. „A koronavírus-járvány miatt mindössze két versenyzőnk indult az oroszországi világversenyen, és teljesítményük százszázalékosnak mondható, hiszen mindketten dobogóra álltak. Ráadásul Tatár Sándor esetében egy országos csúcs is társult a győzelme mellé, Pusztai Beáta pedig egy dicséretes ezüsttel zárt” – összegzett az elnök.

Részletek

Parafekvenyomás – Több magyar érem Wroclawban

Remek magyar szereplés a parafekvenyomók Silver Bar Cup versenyén. A lengyelországi Wroclawban megrendezett kupán Koselák Renáta aranyérmes lett.

A 61 kilogrammos versenyző 65 kilós országos csúccsal győzött. Ugyancsak aranyérmet szerzett Korencsy Albert a 107 kilogrammosoknál. Sztanó György (54 kg) 104 kilogrammos teljesítménnyel ezüstérmes, akárcsak Gajdács Ferenc (72 kg). Utóbbi versenyző 130 kilóval zárt, Stadler Tamás (80 kg) pedig új 163 kilós országos csúccsal harmadik lett. Ugyanebben a kategóriában László István Zsolt negyedikként zárt.

Abszolút kategóriákban Korencsy 2., Sztanó 5., Stadler pedig 6. lett.

Részletek

Fekvenyomó-vb: Több kategóriában magyar vb-aranyak Vilniusban

Az egyik legsikeresebb fekvenyomó-világbajnokságon vannak túl a magyar erőemelők. A litván főváros, Vilnius adott otthont a vb-nek, ahol klasszikban, azaz speciális ruha nélküli kategóriában, és „ruhás” (EQ) versenyben is avattak világbajnokokat.

A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint a többszörös Világjátékok-résztvevő Szabó Ágnes klasszik kategóriában, a +84 kiló mezőnyben világbajnok lett 145 kilogrammos teljesítménnyel. Fontos, hogy ez a siker openben, azaz nyílt kategóriában született. (A fekvenyomóknál ez a legerősebb kategória). Ugyancsak openben Nyers Mónika (52 kg) világbajnoki címet szerzett, mellesleg a 105 kilós teljesítménye masters I-es (M1) világcsúcs, Palágyi Zsanett pedig a 63 kilósok között ezüstérmet szerzett.

A junioroknál Bereczki Szilárd világbajnok lett a 105 kilogrammosok között. Ugyancsak a junior mezőnyben Balog Nátán is dobogóra állhatott, miután bronzérmesként zárt.

Cserna János (120 kg) duplázott! A masters II-es korosztályban klasszik kategóriában és „speciális ruhával” is világbajnok lett. Előbbiben 225 kilogrammos Európa-csúccsal győzött. Salamon Erika is kétszer állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, miután klasszikban és ruhás kategóriában is világbajnok lett a masters I-es mezőnyben. Itt egyébként – mármint a masters I-ben – Schauer Kornélnak is szólt a magyar himnusz, ő a +120 kilósok között nyert.

A klasszik vonalon Horváth Tibor (M3, +120kg) egy bronzéremmel gazdagodott, míg Tóth László (M1, 74 kg) a 4., Fórizs Zoltán (M1, 105 kg) az 5., Kelemen Richárd (M1, 105kg) a 7. helyen végzett.

A ruhás (EQ) vb-ről Schneider Erzsébet (M2, 84 kg) ezüstöt, a junioroknál Tatár Sándor (83 kg) pedig egy bronzot hozott haza.

A vilniusi világbajnokságon a Magyar Erőemelő Szövetség képviseletében két szakember segítette a válogatottat, egyrészt Berke Lóránd, a hazai szövetség elnöke, másrészt Kromek András szövetségi kapitány.

Berke Lóránd elmondta: az egyik legsikeresebb fekvenyomó világbajnokságon van túl a magyar nemzeti csapat. „Az egész vb alatt jó volt látni, hogy mennyire felkészült és tettre kész válogatottunk van. Örülök, hogy minden korosztályban szép sikerek születtek” – összegzett az elnök.

Kromek András kiemelte, hogy több egyéni csúcs is megdőlt ezen a vb-n. „Elég jó volt az arány az érvényes gyakorlatokat illetően. Ez ezért volt fontos, mert a harmadik gyakorlatra általában mindenki esetében rekord döntést tűztünk ki célul, és a versenyzőink rendre jól teljesítettek”- nyilatkozta a szövetségi kapitány.

Részletek

Futókörök Napja – Dabas volt a legaktívabb!

Sikeres volt a Futókörök Napja. Az ország 10 helyszínén 23.313 kilométert teljesítettek a futók.

A versenyt Dabas nyerte 3426 kilométerrel, a második helyen Kaposvár végzett, a harmadik legtöbb kilométert gyűjtő település Budapest XVIII. kerülete lett.

A szabadidősportos eseményre bárki nevezhetett. Az Országos Futópálya-építési Programban az elmúlt időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének szakmai koordinálásával. A projekt során átadott futókörök közül Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlott a verseny.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezték meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is volt.

A végeredmény:

1.

Dabas – OBO Aréna

591 futó, összesen 3426 km

2.

Kaposvár – Cseri park

504 futó, 3391 km

3.

Budapest XVIII. kerület – Havanna úti lakótelep

397 futó, 3243 km

4.

Budapest X. kerület – Sportliget

311 futó, 2747 km

5.

Hajdúböszörmény – Fürdőkert

250 futó, 2681 km

6.

Sárvár – Csónakázó-tó

256 futó, 2176 km

7.

Gödöllő – Alsópark

217 futó, 1819 km

8.

Pápa – Külső-Várkert

129 futó, 1369 km

9.

Székesfehérvár – Halesz-liget

115 futó, 1368 km

10.

Budapest III. kerület – Táncsics Mihály park

114 futó, 1093 km

 

Részletek

Sedric Watchou: Én becsülettel készülök

Sedric Watchou szerint bármi megtörténhet a tokiói paralimpián. A 88 kilogrammos súlycsoportban induló magyar parafekvenyomó úgy gondolja, hogy jól alakul a formaidőzítése.

A kameruni származású, Magyarországon programozó-elemzőként dolgozó sportember 20-án indul Tokióba, ahol élete első paralimpiáján képviselheti a magyar színeket.

„Óriási dolog, hogy indulhatok, és hálás vagyok mindenkinek, aki segített mindebben nekem. Életem legfontosabb versenyére készülök. Az olimpiák esetében is mindig elhangzik, hogy az ötkarikás játékok az más kategória. Ott minden előfordulhat. Ugyanez van a paralimpián is, így nehéz várható szerepléssel kapcsolatos jóslatokba bocsátkozni. Itt is minden megtörténhet. Én becsülettel készülök, és igyekszem a legjobb formámat hozni” – mondta Sedric Watchou.

Az idénre halasztott paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg Tokióban.

Részletek

Jön a Futókörök Napja!

Rendhagyó futóesemény! Az ország több pontján ingyenes versenyre várják a futás szerelmeseit a Futókörök Napján. A szervezők ezzel a csaknem egésznapos sporteseménnyel a rendszeres sportolás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, egyben kiderül, hogy melyik település lesz a legaktívabb.

Jön a Futókörök Napja! A szabadidősportos eseményre bárki nevezhet, szeptember 5-én az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.  Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Szegeden, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak.

A Futókörök Napja egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes. Bővebb információk: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

 

Részletek

Fekvenyomtak a legjobbak!

Több rekordot hozott a magyar fekvenyomó raw bajnokság. A sárbogárdi versenyen több, mint 100-an indultak – a Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint ifjúsági, junior és masters kategóriában avattak bajnokokat. Cserna János 226 kg-os nyomása masters II-ben nem hivatalos Európa-rekord lett, emellett – többek között – Kubatov Géza is rekorddal zárt Sárbogárdon.  Schauer Kornél a 120 kilogrammosoknál megszerezte a 10. országos bajnoki címét, így ő az örökös magyar bajnok elismeréssel is gazdagodott.

Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke szerint felkészült versenyzők vettek részt a magyar bajnokságon. „Színvonalas versenyen vagyunk túl. Ez a magyar bajnokság kvalifikál a világbajnokságra és a kontinensbajnokságra is. A hazai versenyeken túl nagy hangsúlyt fektetünk a nemzetközi megmérettetésekre is, így az elnökség elindította azt a támogatói rendszert, amely arra hivatott, hogy a világversenyekre kijutott erőemelőket segítse a felkészülés során” – mondta az elnök.

Eredmények a bajnokságról megtalálhatók itt: http://www.hunpower.hu/index.php?contents=versenyek-eredmenyek

Részletek

Paralimpia – Ismét lesz magyar induló parafekvenyomásban!

Sedric Watchou képviselheti a magyar színeket Tokióban

Az idei paralimpián is lesz magyar parafekvenyomó – adta hírül a Magyar Erőemelő Szövetség.

„A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) tájékoztatása szerint Sedric Watchou képviselheti a magyar színeket a paralimpián, miután szabadkártyát kapott” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

Sedric Watchou az utóbbi időszakban a 88 kilogrammos mezőnyben vetette magát észre a nagy nemzetközi versenyeken, többek között Eb-ezüstérmet szerzett, így megérdemelten kapott paralimpiai indulási jogot.

„A parafekvenyomás 1988 óta szerepel a paralimpián. Jó azt kijelenteni, hogy sorrendben a 9. játékok következik, ahol indul magyar versenyző. Eddig három magyar éremszerzés volt: ’88-ban Nánási István ezüstöt nyert, 2004-ben Szávai Csaba bronzérmes lett, míg 2016-ban Tunkel Nándor ugyancsak harmadik lett” – tette hozzá a sportvezető.

A paralimpiát augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg Tokióban.

Részletek