NB I: újabb légiós hagyta el az Újpestet – HIVATALOS

Az Újpest bejelentette, hogy a januári átigazolási időszakban a csapat egyik húzóembere távozott a klubtól…   Az Újpest hivatalos oldalán keresztül tudatta, hogy a csapat koszovói hátvédje, Lirim Kastrati a lengyel élvonalbeli Widzew Lódz gárdájához szerződött. A 24 éves jobbhátvéd az elmúlt három és fél szezon alatt 98 tétmérkőzésen négy gólt és nyolc gólpasszt regisztrált…

Részletek

Kölcsönadta mellőzött középpályását a Ferencváros – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a Ferencváros kevés lehetőséghez jutó magyar középpályása a lengyel bajnokhoz került… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A lengyel bajnoki címvédő Raków Czestochowa péntek este megerősítette, hogy kölcsönvette a Ferencváros mellőzött középpályása, Baráth Péter játékjogát. A 21 éves középpályás a Kisvárda akadémiáján nevelkedett, majd a Debrecenhez került, ahol 2020-ben debütált a felnőttek között. Baráth 83 tétmérkőzésen…

Részletek

Ligue 1: meglepetés igazolásra készülnek Nizzában! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint a francia bajnokság idei szezonjának egyik üde színfoltjaként szereplő, a tabellán jelenleg második OGC Nice együttese a lengyel bajnokságból erősítene támadóposzton. OGC Nice are one of the clubs pushing for Kristoffer Velde from Lech Poznan after 10 goals and 5 assists so far this season. Florent Ghisolfi and Francesco Farioli admirers of Velde…

Részletek

Lengyelországba szerződött a korábbi NB I-es gólkirály – HIVATALOS

Eppel 2017-ben a Budapest Honvéddal magyar bajnok, és 16 találattal gólkirály lett, akkoriban 2017-ben és 2018-ban összesen nyolc mérkőzésen a magyar válogatottban is pályára lépett. Légiósként a kazah élvonalbeli Kajrat Almati, valamint a belga Cercle Brugge alkalmazásában próbálta ki magát, majd visszatért a kispestiekhez, mielőtt legutóbb Miskolcra került volna. “Jó érzéssel tölt el, hogy a Warta Poznanhoz szerződtem. Furcsának tűnhet,…

Részletek

Ismét légiósnak állhat a korábbi NB I-es gólkirály – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint ismét külföldről mutatkozik érdeklődés a szebb napokat is látott magyar támadó iránt… A csakfoci.hu lengyel sajtóértesülésekre hivatkozva írt róla, hogy a lengyel bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Warta Poznan csatárt keres és fontolóra vette a klub nélküli magyar támadó, Eppel Márton szerződtetését. A 31 éves támadó az előző másfél szezont a Diósgyőri VTK alkalmazásában…

Részletek