Sport: Vérrel, verejtékkel küzdött, győzni tudott a Ferencváros

„Az utolsó pillanatban kaptunk gólt, ilyen előfordul, ez benne van a sportban, ezt el kell fogadnunk. A vereség ellenére büszke vagyok a tanítványaimra, mert végrehajtották a megbeszélteket és küzdöttek a végsőkig, bátran játszottak” – mondta Matic, aki szerint a 98. percben született győztes találatot szabálytalanság előzte meg, de azt nem fújta le a játékvezető, aki…

Részletek

NB II: kinevezte új edzőjét a másodosztályú újonc – HIVATALOS

Urbán Flórián szeptemberi menesztése után a BVSC-Zugló november utolsó napján jelölte ki új főállású vezetőedzőjét…   A BVSC-Zugló hivatalos oldalán erősítette meg, hogy az idény végéig Szekeres Tamás lesz a csapat új vezetőedzője. Az 51 éves korábbi válogatott labdarúgó aktív játékosként hazánkban a Ferencváros, az MTK, az Újpest, a Debrecen és a Matáv Sopron csapatait…

Részletek

Élet+Stílus: „Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Az édesanyja Wladár szavai szerint anyatigrisként védte a lányát, ő találta meg azokat a szakembereket is, akik végül összeállították azokat az orvosi és jogi érveket, amelyek alapján a MACS első fokon felmentette a sportolót. Nyolc hónap után így visszatérhetett az uszodába, és nyáron már újra versenyzett, ám az Universiade kezdete előtt néhány nappal értesítették, hogy…

Részletek

Kós Huberttel az élen, hét magyar versenyző indul a U.S. OPEN-en!

November 29. és december 2. között rendezik az Amerikai Nyílt Úszó Bajnokságot, azaz a U.S. Open-t az észak-karolinai Greensboro városában. Mivel a viadalt ötvenes medencében bonyolítják, a világ minden pontjáról láthatunk versenyzőket, így magyarokat is: Kós Hubert, Németh Nándor, Márton Richárd és Kovács Benedek képviseli hazánkat.  Rengeteg olimpiai és világbajnokok indul a hétvégi U.S. Openen,…

Részletek

Élet+Stílus: Szalah: Szoboszlai csak egy kölyök, hadd játsszon nyomás nélkül – videó

– fogalmazott Szalah. Arról is beszélt a műsorban, hogy Szoboszlai a pályán kívül „egy igazán kedves, igazán nyugodt srác”. Azon túl, hogy lenyűgözi őt Szoboszlai rúgótechnikája, Szalah arról is beszélt, hogy a magyar játékos remekül kezdett a Liverpoolban, de kár lenne, ha túl nagy nyomást helyeznének rá a szurkolók. Láttál már bárkit, aki olyan erőset…

Részletek

Ilyés Laura ártatlan, avagy egy ritka WADA-kapituláció története

A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar bajnok, korosztályos csúcstartó és válogatott Ilyés Laura Vanda ellen felhozott doppingvádak alaptalanok – ma a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) egyoldalúan és azonnali hatállyal visszavonta a CAS-hoz (Nemzetközi Sport Választottbíróság) benyújtott fellebbezését, ezzel végérvényesen és jogerősen elismerték, hogy a magyar kiválóság soha nem követett el doppingvétséget, mindig is tisztán versenyzett, nem…

Részletek

A magyar csapat nyerte a CECJM-et 2023-ban is!

24 magyar versenyző képviselte hazánkat az idei CECJM versenyén, amelyen összesen 34 érmet (16 arany-, 9 ezüst- és 9 bronzérmet) nyertek úszóink. November 25-26-án rendezték a szlovéniai Kranj városában a CECJM elnevezésű versenyt, amely eredetileg a Közép-Európai Országok Serdülő Bajnoksága volt, ám idén további két országgal bővült a mezőny – ezúttal Törökország és Németország serdülő…

Részletek

Már januárban a Chelsea-hez igazolhat a Napoli támadója – sajtóhír

Angol sajtóértesülések szerint már januárban elhagyhatja az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napolit Victor Osimhen.  (Photo by Cesare Purini/Mondadori Portfolio via Getty Images) Az angol The Telepgraph értesülései szerint Chelsea elsődleges célpontjává tenné Victor Osimhent januárban, a hírek szerint pedig a csatár nyitott arra, hogy Londonba tegye át a székhelyét. A Chelsea menedzsere, Mauricio Pochettino…

Részletek

Sport: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az Abu-Dzabi Nagydíjon

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt…

Részletek

Kurcz Júlia: Örülök, hogy úszóedzőként alkothattam is

Sok olyan edző van, akinek a pályafutása szinte láthatatlan, a nagyközönség számára bizonyosan. A sportágon belül viszont sokan, nagyon sokan tudják, hogy milyen fontos szerepük volt egy-egy későbbi világklasszis felnevelésében, és mennyire meghatározó befolyásuk volt sok száz, sőt, több ezer ifjú úszópalánta első versenyzői éveire. Mindenkit nyilván nem tudunk bemutatni, de igyekszünk az ismeretlen ismerősök…

Részletek