Hihetetlen balszerencse: Kalmár Zsolt másodszor is lemarad az Eb-ről?!

Decemberben megműtötték a combközelítő izmát Finnországban, s áprilisra tervezte a visszatérést, ám kiderült, még egy beavatkozásra szükség volt – közölte a mandiner.hu. „Októberben, a szerbek elleni válogatott mérkőzésen ráestek a térdemre, ami miatt néhány bajnokit ki kellett hagyom. Ezt követően visszatértem, de éreztem, hogy valami nincs rendben, valami nem olyan, mint előtte. Azt éreztem, hogy…

Részletek

Sport: A kispadon maradt Messi, 40 ezer dühös hongkongi szurkoló fütyülte ki David Beckhamet

A klub elnökét, David Beckhamet pedig egyenesen kifütyülte a hongkongi közönség, mert hiába fizettek akár 460 dollárt (nagyjából 165 ezer forintot) jegyeikért, nem láthatták játszani Lionel Messit. Már a Miami előző meccse előtt megjelentek arról szóló hírek, hogy Messi egy combsérülés miatt MRI vizsgálaton vett részt, a meccs utolsó hét percére mégis beállt játszani az…

Részletek

Játékossors: visszavonult a belga válogatott korszakos alakja! – hivatalos

Bejelentette visszavonulását a 2019 óta Kínában, a Shandong Taishan együttesénél futballozó Marouane Fellaini. “Azért írok most, hogy bejelentsem, 18 esztendő után véget ér profi futballista karrierem. Hihetetlen utazás áll mögöttem! Hálás vagyok a sorsnak, hogy megadatott, hogy ennyi ideig a legmagasabb szinten játszhassak! A világ legjobb szurkolótáborai előtt léphettem pályára, így ezennel szeretném megragadni a…

Részletek

Sport: 18 hónaposan dobott először nyilat, 16 évesen már ő a darts világsztárja

© AFP / ANP MAG / Sander Koning Luke Humphries a 2023-as holland dartsbajnokság döntőjében A 2024-es világbajnokságon amúgy minden a kezére játszott. Túl azon, persze, hogy saját jogán is rendkívülinek mondható már eddig is a teljesítménye. Két rekord egyből a nevéhez fűződik: immár ő a legfiatalabb versenyző, aki döntőbe jutott, és most már övé…

Részletek

Darts-vb: hihetetlen, de a 16 éves Littler már finalista!

A második szettben Littler szokatlanul feszültnek tűnt, mégis egalizálni tudott, aztán a harmadik szettben Littler eggyel magasabb fokozatba kapcsolt, 142-es kiszállót is bedobott, és bár az első szettnyilát kihagyta, a másodikat megoldotta, és ezzel már nála volt az előny, 1-2. A negyedik játszmában Littler kulcspillanatban oldott meg egy 149-es kiszállót (Cross brékelhetett volna!), majd a…

Részletek