LEN/EA-kongresszus: újabb komoly sportdiplomáciai siker!

Megerősítette pozícióit a magyar sportdiplomácia az Európai Úszó-szövetség (LEN, European Aquatics) vezető testületeiben: Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke továbbra is hivatalból tagja a Bureau-nak a World Aquaticsban viselt tisztsége miatt, az MVLSZ elnökét, Madaras Norbertet szintén beválasztották a az elnökségbe, és kiemelkedő siker, hogy az újonnan létrehozott háromfős felügyelő-bizottságban ott lesz a MÚSZ nemzetközi igazgatója,…

Részletek

Szaúd-Arábia: megmenekült a korábbi Liverpool-legenda! – hivatalos

Mint arról a téli szünet alatt mi is beszámoltunk, a Szaúdi Professzionális Bajnokságban (SPL)  gyengén szereplő Al-Ettifaq együttesénél a hírek szerint veszélybe került Steven Gerrard állása – Egészen eddig a pontig! Az Al-Ettifaq ugyanis csütörtök késő este bejelentette, hogy további két évvel meghosszabbította Gerrard 2025 nyaráig szóló szerződését. A szaúdi klub döntése a ‘meglepő’ kategóriába…

Részletek

Élet+Stílus: Egy igazi rocksztár távozik a Forma–1-ből

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et. Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító…

Részletek

Sport: Szoboszlai arról beszélt, milyen új szerephez juthat a Liverpoolban

Elmondása szerint tanulni mindenkitől lehet, így jó példával szolgált számára Szalai Ádám – akihez közel került és sokat is tanult tőle –, ahogyan Dzsudzsák Balázs is. Szoboszlai szerint „neki sokszor jutott nehéz feladat, amikor vereségek, kudarcok után kellett kiállnia és olyanért is vállalni a felelősséget, ami nem feltétlenül az ő hibája. Tisztelem, ha valaki ezt…

Részletek

PSG: Mbappé ismeri a Real Madrid ajánlatát, már csak el kell döntenie, hogy elfogadja-e – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé ismeri a feltételeket, amivel a Real Madrid le akarja igazolni, már csak el kell döntenie, hogy valóban csatlakozni akar-e a spanyol klubhoz. (Photo by Christian Liewig – Corbis/Getty Images) A The Athletic információi szerint a Paris Saint-Germain támadója, Kylian Mbappé…

Részletek

Sport: 18 hónaposan dobott először nyilat, 16 évesen már ő a darts világsztárja

© AFP / ANP MAG / Sander Koning Luke Humphries a 2023-as holland dartsbajnokság döntőjében A 2024-es világbajnokságon amúgy minden a kezére játszott. Túl azon, persze, hogy saját jogán is rendkívülinek mondható már eddig is a teljesítménye. Két rekord egyből a nevéhez fűződik: immár ő a legfiatalabb versenyző, aki döntőbe jutott, és most már övé…

Részletek

A Manchester United nem aktiválja Raphael Varane szerződésében található hosszabbítási opciót – sajtóhír

Amerikai lapértesülések szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United csapata nem él a Raphael Varane szerződésében található hosszabbítás lehetőségével. Az amerikai ESPN információi szerint a Manchester United úgy döntött, hogy nem aktiválja Raphael Varane szerződésében található egyéves hosszabbítást. Ez azt jelenti, hogy a védő január 1-jétől tárgyalhat a Premier League-en kívüli klubokkal, és…

Részletek

Görög élcsapat vinné a Ferencváros játékosát – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint komoly külföldi érdeklődés mutatkozik a Ferencváros meghatározó hátvédje iránt… (Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images) A TEAMtalk újságírója, Fraser (Fletcher) Gillan számolt be arról, hogy a görög Panathinaikosz érdeklődik a Ferencváros marokkói hátvédje, Samy Mmaee megszerzése iránt. Mivel a védő szerződése 2024 nyarán lejár, még a téli átigazolási időszakban adhatják el a játékjogát…

Részletek

Védőposzton erősítene újabb “Galaktikussal” a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol beszámolók szerint továbbra is a Bayern München szélső védője, Alphonso Davies a Real Madrid legfőbb nyári kiszemeltje… (Photo by Marvin Ibo Guengoer – GES Sportfoto/Getty Images) Ismét felreppent a hír Spanyolországban, miszerint a Real Madrid legfőbb nyári kiszemeltje a Bayern München fiatal kanadai védője, Alphonso Davies. A világ egyik legtehetségesebb szélső védője ráadásul jövő…

Részletek