Félbe kellett szakítani a mérkőzést, miután az egyik sportoló a nyakára érkezett egy esés után + VIDEÓ

Fájdalmas esés történt a világ leghíresebb pankrátor szövetsége, a WWE ringjében péntek este. Két harcos, Austin Theory és Carmelo Hayes ugyanis egy szerencsétlen mutatvány során megcsúszott az egyik a ring kötelén, és egymásra esett. A zuhanás közben ráadásul Theory a nyakára érkezett a földre, és megsérült. A nézők lélegzetvisszafojtva figyelték az eseményeket, a bíró azonnal…

Részletek

Klopp: nem a rossz teljesítménye miatt kellett lejönnie Szoboszlainak

Egy-egy rosszabbul alakuló mérkőzés sohasem jön jól, de kifejezetten bosszantó, ha történetesen éppen a történelmi rivális ellen döccen nagyot az addig futó szekér. Márpedig kevésbé szigorúan megítélve is az a helyzet, hogy Szoboszlai Dominik liverpooli pályafutásának egyik, ha nem „a” legrosszabb mérkőzését játszotta vasárnap a Manchester United ellen – fogalmazott az nso.hu. Az első negyedórában…

Részletek

Meg kellett állítani a meccset, mert hógolyókkal dobálták a kapust

Nemcsak Magyarországon köszöntött be a télies időjárás, hanem természetesen tőlünk északabbra is. Nem meglepő, hogy ilyentájt Finnországban már komoly hó várta a csapatokat. Az már meglepőbb, hogy nem a hazaiak, hanem a vendégszurkolók használták ki a lehetőséget. A sorozatban még nyeretlen skót Aberdeen szurkolói nyilvánvalóan ritkábban találkoznak hóval, mint a finnek, így meg is ragadták…

Részletek

Konferencia-liga – Sigér: Nagyon kellett már ez nekünk

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 9:22Frissítve: 2023. december 1. 9:30 A magyar válogatott középpályás kezdőként lépett pályára csütörtökön este, majd a szünetben lecserélték, így a padról nézte végig, ahogy csapattársai a hajrában fordították meg a mérkőzést. Előbb Kristoffer Zachariassen egyenlített, majd a 98. percben Aleksandar Pesic bombagóljával mindhárom pontot begyűjtötte a magyar bajnok, mely egyúttal…

Részletek

EURO-2016 – Payet örült, hogy nem kellett sokat játszania

Dimitri Payet, a házigazda francia válogatott labdarúgója a pálya rossz állapota miatt örült, hogy nem kellett sokat játszania a Svájc elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzésen vasárnap. A franciák számára a gól nélküli döntetlen azt jelentette, hogy az A csoport első helyéről jutottak a 16 közé. Payet a 63. percben állt be csereként, és a hátralévő időben meglehetősen […]

Részletek