Harmincnyolc éves rekordot döntött meg a fiatal atléta

Jó sokat kellett várni az új világcsúcsra diszkoszvetésben. A litván Mykolas Alekna 74 méter 35 centimétert dobott vasárnap Oklahomában. A férfi diszkoszvetés hivatalos világrekordja 1986 nyara óta 74 méter 8 centiméter volt. Akkor, 38 éve az NDK versenyzője, Jürgen Schult dobta ezt az csúcsot, szintén ott, Ramonában, ahol Alekna is. Ez a rekord azóta is…

Részletek

Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

FIFA: megdőltek az átigazolási összegek rekordjai 2023-ban

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közzétette, hogy mennyivel nőttek 2023-ban a játékosokra költött átigazolási összegek. (Photo by Flor Tan Jun/Getty Images) Tavaly az előző évihez képest 48,1 százalékkal többet, összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai – derült ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tanulmányából. Szoboszlai Dominik Lipcséből Liverpoolba szerződése a top 10-es…

Részletek

Sport: A szlovén „varázsló”, aki 73 pontot dobott egy meccsen az NBA-ben

Doncic 1999. február 28-án született Ljubljanában, és 13 éves volt, amikor az Olimpija csapatától leigazolta őt a Real Madrid, ahol azonnal mélyvízbe, az U16-os csapathoz került. Első profi szerződését 2015-ben, mindössze 16 évesen írta alá, majd rögtön be is mutatkozott a madridiak felnőtt csapatában, ahol rövid idő leforgása alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. Utolsó…

Részletek

Sport: Bombameglepetés az Australian Openen: Sinner simán kiejtette Djokovicot

Novak Djokovic 2018 óta először kapott ki az Australian Openen, miután a negyedik helyen kiemelt olasz, Jannik Sinner kiejtette a szerb teniszezőt, és bejutott élete első Grand Slam-döntőjébe. „Ez egy nagyon, nagyon kemény mérkőzés volt, ahol jól kezdtem. Az első két szettben láttam, hogy Djokovic nem érzi magát túl jól a pályán, ezért próbáltam tovább…

Részletek

Sport: Szoboszlai lett az év sportolója, Rossi és a fociválogatott is „megvédte címét”

Az év sportpillanata Vogel Soma „aranyat érő” utolsó ötösvédése lett, melyet a Magyarország-Görögország vízilabda világbajnoki döntőn mutatott be. Az MSÚSZ negyedszer díjazta az Év sportpillanatát, először a szurkolók szavazhattak egy tízes listára az m4sport.hu oldalon, majd a szűkített hármas listáról már felkért szakemberek választották ki a győztest. Pár perccel korábban Szilágyi Áron háromszoros olimpiai aranyérmes,…

Részletek

Öt éremmel zártuk a Rövidpályás Európa-bajnokságot

Kettő ezüsttel és három bronzéremmel zárta a magyar csapat az Otopeniben megrendezett Rövidpályás Európa-bajnokságot. Szabó Szebasztián 50m gyorson és 50m pillangón nyert ezüstöt, Késely Ajna 800m és 1500m gyorson bronzérmet hozott, míg Márton Richárd is bronzot nyert 200m pillangón.  Már az olimpia van a fókuszban a magyar úszóknál, így értelemszerűen nem a legerősebb csapattal utaztunk…

Részletek

Szabó Szebi: még egy ezüst!

Itt a második második hely Szabó Szebasztiánnak az otopeni rövidpályás Európa-bajnokságon: az 50 gyors után 50 pillangón is ezüstérmes lett a győriek klasszisa. Pluszban Németh Nándor másfél órán belül hatodiknak jött be 200 gyorson és ötödikként kvalifikált százon, Ugrai Panna 8. lett 100 pillangón, a 4×50-es mixed gyorsváltó pedig ismét országos csúcsot döntve végzett ötödik…

Részletek

II. Utánpótlás Rövidpályás OB: Pádár és Magda nevétől zengett a szegedi uszoda

Második alkalommal rendezték meg az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságot, amely idén is óriási népszerűségnek örvendett, hiszen 68 egyesület 517 úszója ugrott vízbe a szegedi Tiszavirág Sportuszodában.  3 évjárat, az ifjúsági, serdülő és a gyermek korosztály kiválóságai töltötték meg november 29. és december 2. között a szegedi Tiszavirág Sportuszodát. Több mint félezer úszó mérte össze a…

Részletek

Rekordot állított be az Orlando, Durant már 10. az örökranglistán

MH/MTI 2023. december 2. szombat. 14:38 A floridai gárda pénteken 130–125-re verte a vendég Washington Wizardsot, főként a németekkel szeptemberben világbajnok Franz Wagner 31 és a tavalyi amatőrbörzén elsőként elkelt Paolo Banchero 28 pontjának köszönhetően. A Magic fennállása során negyedszer érte el a kilences sikerszériát, legutóbb 2011-ben volt erre példa. A phoenixi Kevin Durant minden…

Részletek