Rio 2016 – Le Clos szerint Cseh a favorit 200 pillangón

A címvédő Chad Le Clos szerint Cseh László a favoritja a 200 méteres pillangóúszásnak a riói olimpián. A dél-afrikai klasszis az MTI-nek elmondta, hosszú évek óta jóban van magyar riválisával, akit fantasztikus versenyzőnek tart, s hozzátette, úgy látja, kiváló erőben van. “Elképesztő László formája, 1:52:91 perc, na, az már nem vicc” – nyilatkozta a 24 […]

Részletek

Rio 2016 – Nagy magyar sikerek helyszíne lehet az Olimpiai Uszoda

A tavalyi kazanyi világbajnokság, illetve az idei eredmények alapján könnyen elképzelhető, hogy a legnagyobb magyar sikereknek az Olimpiai Uszoda lesz a helyszíne Rióban. Rögtön a szombati nyitónapon megkezdődhet az éremgyűjtés, ráadásul 400 méter vegyesen Hosszú Katinka úgy ugrik majd vízbe, hogy a közelmúltban még csak meg sem tudták szorítani riválisai. A szám világbajnokának – illetve […]

Részletek

Rio 2016 – Hidvégi Vid szerint nehéz lesz döntőbe jutnia lólengésben

Hidvégi Vid arra számít, hogy nehéz lesz bejutnia a nyolcfős döntőbe lólengésben, s a selejtezőben valószínűleg az alacsonyabb kiinduló pontszámú gyakorlatával vesz majd részt a pénteken kezdődő riói olimpián. A négy évvel ezelőtti londoni játékokon a szer fináléjában nyolcadik tornász az olimpia hivatalos weboldalának nyilatkozva azt mondta, már nem is emlékszik arra, hogy 2012-ben mi […]

Részletek

Rio 2016 – A rekordokban is élen jár a magyar vízilabda

A legsikeresebb magyar olimpiai csapatsportág a vízilabda, amely számos rekordot tart az ötkarikás játékok történetében. A riói torna szombati rajtja előtt – a magyarok a világ- és Európa-bajnok szerbek ellen kezdenek – az olimpiai hírszolgálat gyűjtötte csokorba a vízilabda viadalok érdekesebb adatait. Érdekesebb számok a vízilabda olimpiai versenyeiről: —————————————————- 38 – az egy mérkőzésen esett […]

Részletek

Rio 2016 – Elfogadták Molnár Péter és Tótka Sándor nevezését

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elfogadta a magyar olimpiai csapat kérését, és engedélyezte, hogy a kajak-kenu csapatban Molnár Péter és Tótka Sándor induljon a riói olimpián a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett. Amint a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható: a férfi K-1 200 méteres versenyszámban Molnár Péter ül […]

Részletek

Rio 2016 – Verhető ellenfeleket kaptak a magyar asztaliteniszezők

Verhető ellenfeleket kaptak a magyar játékosok a riói olimpia asztalitenisz-tornáján, amelynek szerdán tartották meg a sorsolását. A legfrissebb világranglistán 90. helyen álló Lovas Petra, valamint Pattantyús Ádám (84.) egyformán az első fordulóban kezd. Előbbi ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában mindössze 211. egyiptomi Nadeen El-Dawlalty lesz, s amennyiben a papírformát igazolva továbbjut, a legjobb 48 között […]

Részletek

Rio 2016 – Üzenhetünk a sportolóknak, a közmédia továbbítja

Az M4 Sport Facebook-oldalára érkező szurkolói buzdítások közül a televízió munkatársai naponta több üzenetet is átadnak a riói olimpián versenyző magyar sportolóknak. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdai közleménye kiemeli, hogy a közmédia idén először két irányba közvetíti az ötkarikás játékokat. “A sportolók küzdelmeit az élő adások és az ismétlések juttatják el a nézőkhöz, […]

Részletek

Rio 2016 – A zászlóvivő Szilágyi Áron is elutazott az olimpiára

A kardban címvédő és Rióban zászlóvivő Szilágyi Áron vívótársaival, cselgáncsozókkal és Kővágó Zoltán diszkoszvetővel együtt elutazott szerdán reggel Brazíliába, a XXXI. nyári olimpiára.    A mob.hu beszámolója szerint a repülőgép fél hétkor szállt fel a Liszt Ferenc repülőtérről, fedélzetén Szilágyi és Kővágó mellett Mohamed Aida és Knapek Edina tőrözőkkel, a Londonban ezüstérmes Ungvári Miklós cselgáncsozóval, […]

Részletek

Rio 2016 – Fegyelmi eljárás indul a kajakosok ellen

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, Szabó Bence megkapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői elnökségi határozatát, az abban foglaltakat tudomásul véve a MOB riói csapatvezetője, Fábián László megteszi a szükséges intézkedéseket. A MOB a honlapján olvasható hírben arra emlékeztet, hogy az MKKSZ elnöksége hétfői ülésén a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott információk ismeretében, a […]

Részletek

Rio 2016 – Baráth Etele: jó döntés született

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke azt mondta: meggyőződése, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor annak ellenére kitettek két férfi kajakost a riói olimpiára készülő csapatból, hogy nem történt doppingvétség. “Kétféle szabályzat van, a doppingszabályzat és a fegyelmi szabályzat, az utóbbi legalább annyira komoly, mint az előbbi” – nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele. […]

Részletek