Marozsán javított, Fucsovics és Piros rontott a tenisz-világranglistán

MH/ MTI 2024. március 18. hétfő. 9:51 A legutóbbi rangsor óta Marozsán a nyolcaddöntőig menetelt az Indian Wells-i szupertornán, amelyen csak a későbbi győztes spanyol Carlos Alcaraz tudta megállítani. Fucsovics tartalék volt a selejtezőben, végül nem lépett pályára a kaliforniai viadalon, ezen a héten ugyanakkor mindketten ott lesznek a miami ezres versenyen. A székesfehérvári tornán…

Részletek

Sport: Szoboszlai Dominik először volt kezdő a sérülése után és gólt fejelt

Simán lefocizta a Chelsea-t a Liverpool. A magyar válogatott csapatkapitánya, aki sérülése után először lépett pályára kezdőként, a hazaiak harmadik gólját szerezte egy nyolcméteres fejessel a 65. percben. Ezt ide kattintva lehet visszanézni. A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City könnyedén verte a vendég Burnley csapatát, míg a Tottenham Hotspur hazai pályán a második félidő…

Részletek

Sport: Jannik Sinner nyerte az Australian Opent

A folytatásban a moszkvai játékos maradt a bevált taktikánál, rövidíteni próbálta a labdameneteket, és 2:1-nél, majd 4:1-nél is elvette Sinner szerváját. Az olasz bátor játékkal egy bréket visszavett, és volt labdája a második ledolgozásához is, de Medvegyev összeszedte magát, és a második játszma is az övé lett. © MARTIN KEEP / AFPAmi az egymás elleni…

Részletek

Sport: Vereséggel kezdte az Eb-középdöntőt a kéziválogatott

Kedden 22 óra után ért véget a magyarok előző, Izland elleni mérkőzése, majd szerdán vonattal utaztak Münchenből Kölnbe. Szerda este átmozgató edzésük volt – de nem a meccseknek otthont adó Lanxess Arenában –, a fáradtság azonban nem látszott rajtuk az osztrákok elleni találkozó elején, hiszen 3-0-s sorozattal kezdtek. Osztrákok a kapusuk lecserélésével létszámfölényben támadtak, ezt üres…

Részletek

Marozsán két helyet rontott a világranglistán

MH/MTI 2024. január 15. hétfő. 10:05 A 24 éves Marozsán Marin Cilicet legyőzve a legjobb 64 között jár az év első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen, a második fordulóban a 22. helyen kiemelt argentin Francisco Cerundolo lesz az ellenfele, aki jelenleg 21. az ATP-rangsorában. Fucsovics Márton és Valkusz Máté magyar idő szerint kedden mutatkozik majd…

Részletek