Spanyol edző veheti át az AC Milan kispadját – sajtóhír

Olasz sajtóinformációk szerint az AC Milan gőzerővel keresi a csapat új vezetőedzőjét… (Photo by Francesco Scaccianoce/Getty Images) A La Gazzetta dello Sport információi szerint Stefano Pioli távozása után Julen Lopetegui lehet az AC Milan új edzője, akivel hároméves szerződést készülnek kötni szezononként 4 millió eurós fizetés mellett. A lap úgy tudja, hogy a spanyol tréner…

Részletek

Átigazolások: végre csapatot találhat magának az MU korábbi ikonja! – sajtóhír

Spanyolországi lapértesülések szerint a Manchester United együttesétől a mögöttünk hagyott nyáron 12 év után távozó, azóta magának klubot kereső, már a visszavonulását is fontolgató David De Gea úgy tűnik, nagyon közel áll a visszatéréshez. A már 33 esztendős, korábbi 45-szörös spanyol válogatott hálóőr a legújabb hírek szerint tárgyalásban áll a Real Betis együttesével, ahol a…

Részletek

Bundesliga: már most csatlakozik a Bayern keretéhez a Granadától szerződtetett szélső! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest fél évvel előbb csatlakozik a kerethez a Granadától szerződtetett szélső, Bryan Zaragoza. (Photo by Fran Santiago/Getty Images) Az már az átigazolási időszak elején köztudott volt, hogy a Bayern München szerződtette a Granada csapatától Bryan Zaragozát. Az eredeti tervek szerint…

Részletek

Sport: Xavi bejelentette, hogy elmegy a Barcelonától

Nem megy igazán jól a csapatnak, ezért az idény végén távozik a Barcelona edzője. „Június 30-án elhagyom a klubot, ezt a döntést az elnökkel és a stábbal együtt hoztam meg” – közölte sajtótájékoztatón a vártnál gyengébb szereplés miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő szakember, akinek a szerződése 2025-ig szólt. A Marca tavaly márciusban ugyanakkor már…

Részletek

Átigazolások: Kalvin Phillips érkezésével hazatérhet a West Ham középpályása! – sajtóhír

Angol és spanyol sajtóértesülések szerint a Real Betis együttese Pablo Fornals játékjogára hajthat rá az átigazolási piac utolsó napjaiban. A korábbi hatszoros spanyol válogatott játékos több szempontból is lehetséges távozója lehet a West Ham együttesének: Kalvin Phillips érkezésével ha nem is közvetlen poszt-riválist kapott Fornals, de minden bizonnyal hátrébb szorul majd a rangsorban a csapat…

Részletek

Bundesliga: tapasztalt csatárral erősít a listavezető! – képpel

Egybehangzó hírek szerint a német Bundesligában listavezető Bayer Leverkusennél folytatja pályafutását a Real Betis rutinos spanyol támadója, Borja Iglesias. Bayer Leverkusen are expected to complete the signing of Borja Iglesias from Betis today as they look to provide cover for the injured Victor Boniface. Loan deal, with an option to buy for €8m. (Source: @FabrizioRomano)…

Részletek

Laporte szerint sok európai játékos elégedetlen a helyzetével Szaúd-Arábiában

A szaúdi Al-Nasszr csapatához szerződő spanyol válogatott hátvéd őszintén beszélt a közel-keleti országban megtapasztalt problémákról… (Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images) Miután a közelmúltban egyre több európai játékosnál merült fel, hogy röviddel az érkezése után máris elhagyja Szaúd-Arábiát, a Manchester City-től tavaly augusztusban az Al-Nasszrhoz szerződő spanyol válogatott hátvéd, Aymeric Laporte beszélt a kialakult helyzetről: “Az…

Részletek

Bayern: máris bejelentették a spanyol szélső szerződtetését! – hivatalos

Ahogya azt mi is megjósoltuk, a Bayern München szerződtette a Granada spanyol szélsőjét, Bryan Zaragozát. Nem bíztak semmit a véletlenre a szerződés megkötését illetően a bajorok, hiszen már szerda kora délutánra bejelentették, hogy mindenben megegyeztek mind a 22 esztendős játékossal, mind az eladó féllel. A német rekordbajnok hivatalos közleménye értelmében a Granda saját nevelésű játékosa…

Részletek

Bayern München: Spanyolországból érkezik új támadó! – képpel

Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint a Bayer München együttese rövidesen hivatalos bejelentést tesz arról, hogy megszerezte a Granada spanyol játékosát, Bryan Zaragozát. Bryan Zaragoza to FC Bayern, here we go! Understand Spanish winger has already completed first part of the medical tests. Bayern will pay €15m to Granada to sign Bryan for next season, now staying on…

Részletek

Élet+Stílus: Kerkez Milos bekerült a 20 legtehetségesebb fiatal európai focista közé

Szoboszlai Dominik 2020-ben a lista 8. helyén végzett. 19. lett az idei Golden Boy-szavazáson a magyar válogatottban és a Premier League-ben szereplő, Bournemouth csapatánál focizó Kerkez Milos. Az olasz Tuttosport által húsz éve alapított díjat minden évben a legtehetségesebb, 21 év alatti, európai profi játékosnak osztják ki. Az olasz Tuttosport által alapított díjat Jude Bellingham…

Részletek