Sport: Ki is az a Yaakobishvili Antal, aki bemutatkozott a spanyol topliga listavezető csapatában?

A 193 centiméter magas belső védő 2004. július 12-én született Budapesten, édesanyja magyar, édesapja grúz származású, de izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Yaakobishvili 2012-ben indult pályafutásának első klubja a Baráti Bőrlabda FC volt, majd megfordult az Angyalföldi SI DSE-nél is, ahonnan 2015-ben igazolta le az MTK. A Hungária körúton bő két évet töltött, 2017 novemberében ugyanis…

Részletek

Sport: Kézi-Eb: megvertük a horvátokat, teljesült a csapat célkitűzése

Az Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, melyen a magyar csapat már korábban biztosította a helyét. Szita eddig támadásban és védekezésben, balátlövő és balszélső poszton,…

Részletek

Sport: Magnus Carlsen ismét a csúcson, megszerezte 16. sakkvilágbajnoki címét

Carlsen belement, hogy ismét összeméri erejét a rezgő análgolyós csalással vádolt Hans Niemann-nal, aki korábban egy versenyen legyőzte őt. Az üzbég tornán ezúttal a 13 forduló során elképesztő 94,48 százalékos átlagos pontossággal játszott. Az egymillió dollár összdíjazású világbajnokságon ez a győzelem ezúttal 60 ezer dollárt ért a norvégnak, akinek momentán 2830 az Élő-pontszáma, de volt…

Részletek

Sport: Kézilabda-vb: óriásit küzdve fordított, olimpiai selejtezőbe jutott Magyarország

Eredmény, középdöntő, 3. forduló, I. csoport (Göteborg): Horvát hétméteresgólra a csapatkapitány Böde-Bíró Blanka védése és gyorsindításból Győri-Lukács Viktória gólja volt a válasz a mérkőzés elején, mindkettő fontos volt a svédek elleni szombati meccs második félidejének tükrében. A túloldalon a nyárig Székesfehérváron védő Tea Pijevic is jól kezdett a kapuban, a magyar támadások Győri-Lukács befejezéseitől eltekintve…

Részletek