Junior uszonyosúszó Eb – Újabb öt arany!

Már hét aranynál tart a magyar nemzeti csapat a junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A lengyelországi Poznanban zajló kontinensbajnokság legutóbbi versenynapján a magyar küldöttség öt aranyérmet szerzett.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Kiss Nándor 200 méteres felszíni úszásban győzött új országos csúccsal, majd az 1500 méteres távon is nyert. Pernyész Dorottya az uszonyos gyorsúszás döntőjében győzött, akárcsak ugyanezen a távon a fiúk között Béres Attila.

A 4X100-as uszonyos mix gyorsváltó is Európa-bajnok lett, miután a Lipők Larion, Szili Ágnes, Pernyész Dorottya, Béres Attila kvartett aranyérmet szerzett.

Két versenynap után Magyarország továbbra is az első helyen áll az éremtáblázaton hét arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal

Részletek

Junior uszonyosúszó Eb – Magyarország már vezeti az éremtáblázatot!

Bekezdtek a magyar uszonyosúszók a junior Európa-bajnokságon! Az első versenynapon 4 érmet és értékes helyezéseket szereztek, emellett egyéni, országos és nemzetközi rekordokat értek el a nemzeti csapat tagjai a Poznanban zajló kontinensbajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Kiss Nándor világcsúccsal aranyérmet szerzett 400 méteres felszíni úszásban, emellett a 100 méteres távon ugyanebben az úszásnemben bronzérmesként zárt. Előbbi döntőben 2 perc 56.64 másodperccel világrekordot, utóbbiban 36.28 másodperces országos csúcsot úszott. Pernyész Dorottya is rekorddal lett Európa-bajnok. Ő a 100 méteres uszonyos gyors döntőjében 47.97 másodperces országos csúccsal győzött. A negyedik érmet Lipők Larion szerezte miután a 100 uszonyos gyorsúszás fináléjában másodikként csapott célba.

Veress András csapatvezető elmondta, a válogatott tagjai rendkívül hamar egy hullámhosszra kerültek. „Segítik egymást, szurkolnak társaiknak, így a versenyek során ezúttal is a magyarok a leghangosabbak” – tette hozzá a sportvezető.

Jelenleg a magyarok az éremtáblázat 1. helyét foglalják el 2 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal.

Részletek

A búvárok csúcsra törnek – Jön a junior uszonyosúszó Eb!

Nyolc lány és öt fiú alkotja a magyar csapatot a junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A Poznanban megrendezendő kontinensbajnokságon több magyar versenyző is éremesélyesként ugrik medencébe – tudtuk meg Veress András csapatvezetőtől.

„Szerdán kezdődnek a versenyek. A csapatunkról tudni kell azt, hogy Kiss Nándor és Pernyész Dorottya személyében két junior világbajnokunk is van, de rajtuk kívül több versenyző is ott lehet az első háromban” – mondta a sportvezető. A lányoknál Balogh Lea, Pernyész Dorottya, Szili Ágnes, Takács Liliána, Fügedi Réka, Varnyu Anna, Posza Dorina, Szabó Száva Hargita, míg a fiúknál Kiss Nándor, Kovács Megyer, Béres Attila, Lipők Larion, Décsei Marcell kapott helyet az Eb-csapatban. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint Kiss Nándor az Eb-t követően a Világjátékokon is indul. A szövetség egyébként az idei versenyévadra elindította a búvárok csúcsra törnek programját. Az MBSZ-hez tartozó egyes szakágakban ugyanis idén rangos nemzetközi versenyeket rendeznek. Lesz többek között uszonyosúszó-világbajnokság, Világjátékok és tájékozódási búvár Európa-bajnokság. A sportolóknak jó esélyük van arra, hogy magyar szempontból a valaha volt legsikeresebb idényt produkálják.

Részletek

Uszonyosúszó VK – Sikeres magyar szereplés

A magyar felnőtt versenyzők nyolc arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal zárták az egri CMAS Uszonyosúszó Világkupát. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviseltette magát a hevesi megyeszékhelyen.

Senánszky Petra esélyeshez méltó versenyzéssel megnyerte a női 50 méteres uszonyos gyorsúszás után a 100-as döntőt is. A Világjátékokra készülő világklasszis a 4X100-as mix váltó tagjaként is aranyérmet szerzett, a női 4X100-as váltóval pedig bronzérmes lett. Ugyancsak a dobogó legmagasabb fokára tudott állni Szász Tamás, miután győzött a férfi 400 méteres búvárúszásban. Ugyanebben a számban Semostyán Róbert bronzérmesként zárt. Lengyeltóti Bence a férfi 400 méter uszonyos gyorsúszásban első, a 200 méter távon pedig második lett. Utóbbi számban Cséplő Kelen nyert. Cséplő a 100 uszonyos gyors fináléjában sem talált legyőzőre. Varga Krisztina szombaton és vasárnap is dobogóra állt, előbb a női 400 méteres uszonyos gyorsúszásban harmadik lett, majd a zárónapon győzni tudott a 200-as távon.

Blaszák Lilla Gréta két érmet is begyűjtött. A 200 méter felszíni döntőben 2., a 800-as távon pedig 3. lett. Ezüstérmet szerzett továbbá Pázmányi Sándor (1500 m), és a Debreceni Búvárklub „A” váltója (4X50 m felszíni mix). Remekeltek a juniorok, hiszen 12 aranyat, 6 ezüstöt és 8 bronzot szereztek. Kiemelendő Kiss Nándor teljesítménye, aki a 400 és a 800 méteres felszíni úszásban is junior világcsúcsot úszott.

 

Részletek

Uszonyosúszó VK – A felnőttek 4 arannyal, 4 ezüsttel és 3 bronzzal nyitottak

Magyar szempontból jól kezdődött az egri CMAS Uszonyosúszó Világkupa. A felnőttek 11 érmet szereztek szombaton. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviselteti magát a hevesi megyeszékhelyen.

Senánszky Petra esélyeshez méltó versenyzéssel megnyerte a női 50 méteres uszonyos gyorsúszást. A Világjátékokra készülő világklasszis a 4X100-as mix váltó tagjaként is aranyérmet szerzett. A Debreceni Búvárklub ugyanis első lett ebben a számban a Holoda Péter, Linzenbold Zsófia Karolina, Lipők Larion, Senánszky Petra összeállításban. Ugyancsak a dobogó legmagasabb fokára tudott állni Szász Tamás, miután győzött férfi 400 méteres búvárúszásban. Ugyanebben a számban Semostyán Róbert bronzérmesként zárt. A negyedik szombati aranyérmet Lengyeltóti Bence szerezte férfi 400 méter uszonyos gyorsúszásban.

Blaszák Lilla Gréta két érmet is begyűjtött. A 200 méter felszíni döntőben 2., a 800-as távon pedig 3. lett. Ezüstérmet szerzett továbbá Pázmányi Sándor (1500 m), Cséplő Kelen (50 m uszonyos gyors) és a Debreceni Búvárklub „A” váltója (4X50 m felszíni mix). Varga Krisztina is dobogóra állt, miután női 400 méteres uszonyos gyorsúszásban harmadikként zárt.

Remekeltek a juniorok, hiszen 7 aranyat, három ezüstöt és 6 bronzot szereztek. Kiemelkedik Kiss Nándor 800 méteres felszíni úszásban elért győzelme. A Mátrai Erőmű Búvárklub versenyzője ugyanis 6 perc 13 másodperc 53 századmásodperccel csapott célba, amely junior világrekord.

Részletek

Uszonyosúszó VK – Varga Krisztina a hosszabb távokon indul

Varga Krisztina a hosszabb távokat választja a jövő hétvégi Világkupán. A világbajnok uszonyosúszó elsősorban most az állóképességre koncentrál, a csúcsformáját pedig a nyári Világjátékokra szeretné elérni.

„Sajnos betegséggel zártam a múlt évet, és azzal is kezdtem az ideit, így van hova fejlődnöm. Természetesen az egri VK nagyon fontos nekem, így két számban is indulok. Másfél éve igazoltam ide, és nagyon örülök, hogy már hagyományosan Egerben indul minden évben a nemzetközi versenyek sora.” – mondta Varga Krisztina.

„A 200 és 400 uszonyos gyors mezőnyében leszek ott most. Nyáron rendezik meg a Világjátékokat Birminghamben, reményeim szerint akkorra csúcsformában leszek” – tette hozzá a magyar válogatott versenyző, aki Világjátékokon eddig kétszer is állt már dobogón. Wroclawban ugyanis egy ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviselteti magát a hevesi megyeszékhelyen a CMAS Uszonyosúszó Világkupa-sorozat nyitóversenyén.

A Bitskey Aladár Uszodában február 25. és 27. között Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Horvátország, Csehország, Észtország, Franciaország, Kazahsztán, Kolumbia, Németország, Ghána, Görögország, India, Olaszország, Litvánia, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna és Magyarország versenyzői indulnak.

Részletek

Uszonyosúszó Világkupa – 23 ország legjobbjai indulnak Egerben

Ismét Magyarországon indul a CMAS Uszonyosúszó Világkupa-sorozata. A hagyományoknak megfelelően immár 11. alkalommal Egerben ugranak medencébe a sportág legjobbjai. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint 23 ország képviselteti magát a hevesi megyeszékhelyen.

A Bitskey Aladár Uszodában február 25. és 27. között Ausztria, Fehéroroszország, Belgium, Horvátország, Csehország, Észtország,  Franciaország, Kazahsztán, Kolumbia, Németország, Ghána, Görögország, India, Olaszország, Litvánia, Oroszország, Szlovákia, Spanyolország, Svájc, Tajvan, Törökország, Ukrajna és Magyarország versenyzői indulnak.

Az egri CMAS Uszonyosúszó Világkupa a nyári Világjátékokra való felkészülés fontos állomása lesz, ezért is döntött úgy a 23 ország 70 egyesülete, hogy benevezi legjobbjait. A szervezők információi szerint több, mint 400 versenyző csobban majd Egerben.

Az idei Világjátékokat az egyesült államokbeli Birmingham városában rendezik meg. július 7. és 17. között. 

Részletek

Uszonyosúszó-vb: Tizennégy érmet szereztek a magyarok!

Véget ért az uszonyosúszó-világbajnokság Oroszországban. A Tomszkban megrendezett vb-n a magyar küldöttség 5 aranyat, 5 ezüstöt és 4 bronzérmet szerzett. Ezen a világbajnokságon lehetett Világjátékok-kvalifikációt szerezni, így az érmeken túl ezért is komoly presztízzsel bírt a világverseny.

A Magyar Búvár Szakszövetség összesítése szerint nyolc magyar versenyző szerzett indulási jogot.

„Küzdelmes két nappal zártuk a világbajnokságot, összességében a 14 éremmel teljes mértékben elégedettek lehetünk. Fontos volt a jövő évi Világjátékok kvótáinak megszerzése, ez jelen állás szerint 8 versenyzőnknek sikerült, a 4×100-as férfi váltó miatt kicsit csalódottak vagyunk, hiszen lemaradtak az indulási jogot érő helyekről. Hosszú szezon volt, mindenkire ráfér egy kis pihenés, mielőtt újra munkába állunk!” – összegzett az utolsó versenynap Kókai Dávid csapatvezető.

Az olimpián kívüli sportágak világversenyét, azaz a Világjátékokat az egyesült államokbeli Birminghamben rendezik meg 2022-ben.

A kvótát szerzett magyar versenyzők:

Férfiak

Mozsár Alex, Bukor Ádám, Holoda Péter

Nők

Senánszky Petra, Varga Krisztina, Szabó Anita, valamint a 4×100-as váltó (Senánszky Petra, Varga Krisztina, Suba Sára, Károlyi Csilla)

Részletek

Uszonyosúszó-vb: Szerdán sem maradtunk világbajnoki arany nélkül

Négy érem az utolsó előtti versenynapon a Tomszkban zajló uszonyosúszó-világbajnokságon. Az oroszországi vb-n Senánszky Petra megnyerte az 50 méteres uszonyos gyors döntőjét, ugyanebben a számban Varga Krisztina ezüstérmes lett. Lengyeltóti Bence is folytatta jó szereplését, hiszen a dobogó harmadik fokára állt a 400 méteres uszonyos gyors fináléját követően.

A negyedik szerdai magyar érem igazi csapatmunka volt: a 4×200-as felszíni női váltó érdemelte ki. A Suba Sára, Blaszák Lilla, Szabó Anita, Károlyi Csilla alkotta négyes a harmadik helyen végzett.

A magyar küldöttség három nap után 5 arany 5 ezüst és 4 bronznál tart az oroszországi világbajnokságon.

Részletek

Uszonyosúszás – Szárnyalnak a magyarok a vb-n

Sporttörténelmi nap! A magyar uszonyosúszó-válogatott a Tomszkban zajló világbajnokság 2. versenynapján három aranyérmet szerzett, emellett két ezüstöt és egy bronzot.

Bukor Ádám a 200 felszín döntőben győzött, míg Varga Krisztina a 200 női uszonyos gyors fináléjában nem talált legyőzőre. Zárásként a 4×100 méteres mix gyorsváltó világcsúccsal szerzett világbajnoki aranyérmet. A váltó a selejtezőben a Holoda Péter, Senánszky Petra, Varga Krisztina, Hamlin Matthew összeállításban úszott, míg a fináléban a Holoda Péter, Cséplő Kelen, Varga Krisztina, Senánszky Petra felállásban teljesített.

1500 méteres felszíni úszásban Pázmányi Sándor ezüstérmes lett, akárcsak Lengyeltóti Bence a 200 uszonyos gyors döntőjében. Utóbbi számban Cséplő Kelen a harmadik helyet szerezte meg.

„Hihetetlen napot zárt a magyar válogatott! Ez a sportág történetének legeredményesebb napja. Bukor Ádám és Varga Kriszta minden dicséretet megérdemel, csakúgy mint a még junior korú Pázmányi Sándor, és a remeklő Lengyeltóti Bence és Cséplő Kelen. Az igazi csattanót a 4×100 méteres váltó adta, ahol a magyar csapat döbbenetes világcsúccsal, 3 másodperccel a korábbi rekordon belül lett aranyérmes!” – összegzett Kókai Dávid csapatvezető.    

A magyar küldöttség két nap után 4 arany 4 ezüst és 2 bronznál tart az oroszországi világbajnokságon.

Részletek