Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Élet+Stílus: „Mintha az F-16-os átrepülne a tű fokán” – így mentették fel a doppingolással vádolt magyar úszónőt

Az édesanyja Wladár szavai szerint anyatigrisként védte a lányát, ő találta meg azokat a szakembereket is, akik végül összeállították azokat az orvosi és jogi érveket, amelyek alapján a MACS első fokon felmentette a sportolót. Nyolc hónap után így visszatérhetett az uszodába, és nyáron már újra versenyzett, ám az Universiade kezdete előtt néhány nappal értesítették, hogy…

Részletek

MÚLT, JELEN, JÖVŐ – Egerszegi, Darnyi, Wladár – tíz olimpiai arany Putnokon

Két éve szeptemberben négy településen, Debrecenben, Tokajban, Móron és Budafokon úgynevezett tesztüzemmel indult el az Úszó Nemzet Program – a nagyköveti szerepkört Egerszegi Krisztina vállalta, akit egy novemberi hétköznapon a Nemzeti Sport munkatársai Putnokra kísértek el. Jelen bejegyzésünkben a Nemzeti Sportban megjelent cikket változtatás nélkül közöljük: Szeretjük a hangzatos kijelentéseket, ám ezen a hideg novemberi…

Részletek