Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Korosztályos válogatott játékost igazolt a Fehérvár – HIVATALOS

A magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) változó formában szereplő Fehérvár új játékos érkezéséről adott hírt…   A Fehérvár hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a magyar utánpótlás válogatott több poszton bevethető labdarúgóját, Simut Mario Lucast. A 20 éves nagyváradi születésű jobbszélső a helyi csapatok után különböző angol utánpótlásklubokban szerepelt, majd 2022 januárjától a másodosztályú…

Részletek

Az MLS-be szerződhet a tehetséges argentin szélső – sajtóhír

Helyi sajtóinformációk szerint az argentin élvonalbeli Lanús saját nevelésű tehetsége közel áll hozzá, hogy az MLS-be igazoljon… (Photo by Marcelo Endelli/Getty Images) César Luis Merlo értesülései szerint az MLS-ben szereplő Seattle Sounders együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat az argentin Lanús vezetőségével Pedro de la Vega leigazolásáról. A felek közt még nem született megegyezés, de a tárgyalások…

Részletek