Az edzőket is megbecsülik

A sportolók mellett az edzők is nagyobb megbecsülést kapnak az új sporttörvények köszönhetően. Az edzőknél a változtatás esetenként 50 százalékos emelést is jelent.

Edző nélkül nincs siker. Eddig a sportolók díjazása volt előtérben. Az új sporttörvénynek köszönhetően a szakemberek is nagyobb elismerésben részesülnek.

“A napokban fogadta el az országgyűlés a sporttörvény módosítását. Ezen rendelkezései szerint az olimpiai érmesek számára, hogy ha több érme volt, akkor 100 %- osan megkaphatja azt a járadékot, ami eddig nem volt jelen a rendszerben. A megbecsülés ezáltal is mutatkozik és nem csak a sportoló hanem a szakember is megkapja. Ugye eddig a szakember a sportolónak az életjáradéka után az 50 százalékát kaphatta meg és csak egyszeri érem után. Itt most már megnőtt 100 százalékra és bármennyi érme van mondjuk az adott szakembernek mindegyik után meg fogja kapni a járadékot. “- nyilatkozta az Echo Televíziónak Szabó Tünde, Sportért felelős államtitkár. 

“Nagyon- nagyon örülnek a szakemberek és egy elismerésnek tartják. Biztosítva van ezáltal ténylegesen az, hogy amit ők letettek az asztalra és az eredményeket hozták hosszú évtizedeken keresztül az a későbbiekben is ott lesz mellettük és ténylegesen olyan életjáradékot kaphatnak, amellyel nem lesz problémájuk bármilyen területre is mennek a következő időszakban. Bár mi azt szeretnénk, hogy ugyanúgy ott legyenek a sportolók mellett, ugyanúgy adják át a tudásukat a jövő edzői generációjának, egyetemen tanítsanak, tehát tényleg nagyon sok célunk van azzal, hogy ezt a kiemelt elismerést ők megkapták.”- folytatta Szabó Tünde.

Az új sporttörvény január elsején lép hatályba és visszamenőleg is érvényes.

The post Az edzőket is megbecsülik appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .