Indulhat az olimpiai felkészülés megtervezése

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtökön tárgyalta és fogadta el a szövetségi kapitányok, és a szlalom vezetőedző szezonvégi beszámolóját. A testület a legközelebbi ülésén, október 22-én már a jövő évi felkészülési programokat, és a 2020-as válogatási elveket fogja tárgyalni.

Bár a maraton világbajnokságot csak a jövő héten rendezik Kínában, az olimpiai szakágakban már lezárult a 2019-es kajak-kenu szezon, így az MKKSZ szakmai csapatának tagjai az elmúlt hetekben elkészítették az idei évre vonatkozó elemzéseket.

Hüttner Csaba felnőtt-, Weisz Róbert para-, Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány, valamint Storcz Botond szlalomszakág-vezető beszámolóját az MKKSZ Versenysport Bizottsága már korábban megtárgyalta és elfogadta, az anyagok így kerültek az elnökség elé.

Beszámolóját az ülésen Hüttner Csaba úgy egészítette ki, hogy elmondta: a felnőtt válogatott összesen 13 kvótát szerzett, ezzel teljesítette az elvárásokat a szegedi kvalifikációs világbajnokságon. A felnőtt kapitány hozzátette, hogy a jövő tavaszi pótkvalifikáció során férfi kajakban harcba szállnak a hatodik olimpiai indulási hely megszerzéséért is, míg a férfi kenusoknál újabb változásokat tervez annak érdekében, hogy a szakág kvótához jusson.

A kapitány a beszámolóban leírta, hogy a csapat továbbra is a világ közvetlen élvonalába tartozik, miután a szegedi vb-n megnyerte az olimpiai éremtáblázatot és az egyetlen olyan válogatott volt, amelyik mind a négy szakágban érmet tudott szerezni.

Weisz Róbert a parakenu válogatott kapitánya az elnökségnek megerősítette, hogy csapata a felnőtt válogatotthoz hasonlóan teljesítette az elvárásokat, ami a megszerzett kvóták illeti, míg más szempontból még a vártnál is jobban teljesített. A para kajak-kenu válogatott először nyert világbajnoki címet paralimpiai számban, három kvótát szerzett, és a jövő évi pótkvalifikációs versenyen reális esélye lehet további indulói helyek megszerzésére.

A parások kapitánya megköszönte a Magyar Paralimpiai Bizottság egész éves kiemelt támogatását is.

Makrai Csaba az ülésen arról beszélt, hogy a magyar utánpótlás megtartotta vezető helyét a világ élvonalában, miután minden jelentős világversenyen első lett az éremtáblázaton, és a pontversenyben is. A kapitány néhány mondatban említette, hogy férfi kenuban már az ifik között is jóval kevesebb az ütőképes versenyző, mint a többi három szakágban, női kajakban viszont a mieink kimagaslanak a mezőnyből.

A szlalom-szakág nevében Storcz Botond vezetőedző elemezte a 2019-es versenyszezont. A szakágvezető elmondta, hogy a négy világbajnokságon rajthoz álló sportolónak ugyan nem jött össze a kvótaszerzés, de női kenuban Schmid Juliának erre lehet esélye jövő tavasszal, míg a még ifjúsági korú Rácz Koppány nagyon szépen fejlődik, és az utánpótlás korosztályban már jegyzett versenyző.

Storcz Botond szerint látszik, hogy a magyar versenyzők már felvették a rendkívül kiegyensúlyozott és népes nemzetközi mezőny ritmusát, de komoly előrelépésre csak akkor lehet számítani, ha lesz Magyarországon szlalom pálya, és a szakág fejlesztését az alapoknál, kezdő gyerekekkel lehet elkezdeni.

A beszámolókat az MKKSZ elnöksége elfogadta, és felkérte a szakmai vezetőket, hogy az október 22-én esedékes következő elnökségi ülésig dolgozzák ki a jövő évi felkészülési programokat, és válogatási elveket.

The post Indulhat az olimpiai felkészülés megtervezése appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..