Különleges 50 forintos

A hétköznapi vásárlások során fizetőeszközként is használható, és a hazai rendezésű FIE vívó-világbajnokságra is felhívja a széles nagyközönség figyelmét az az 50 forintos érme emlékváltozat, amelyet a vb tiszteletére bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az ünnepségen Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, hogy az egy hét múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egyaránt cél a versenyzők és a nézők professzionális kiszolgálása. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Teátrumában ünnepélyes keretek között bemutatott 50 forintos egyik oldalán a készpénzforgalomban aktívan résztvevő 50 forintosok ismert motívumai láthatók, a másik, úgynevezett tematikus oldala viszont a világbajnoksághoz kapcsolódik. A forgalmi érmék emlékváltozatai alacsony névértékük, és a milliós kibocsátási mennyiségük miatt bárki számára könnyen hozzáférhetők, ezért kiváló figyelemfelkeltő, népszerűsítő eszközök.

” – Az utóbbi években kiemelt jelentőséget kaptak a hazai rendezésű világversenyek a forgalmi érmék emlékváltozatain. 2017-ben a FINA világbajnokság, tavaly pedig a Divízió I/A jégkorong világbajnokság, valamint a hazai rendezésű birkózó világbajnokság tiszteletére jelent meg az 50 Ft-os forgalmi érmének emlékváltozata. A hazai rendezésű FIE vívó-világbajnokság tiszteletére 2 millió példányban kerülnek forgalomba új 50 Ft-os érmék, amelyek tematikus oldalán egy párbajtőr-összecsapás klasszikus mozdulata, a tus elevenedik meg” – mondta az ünnepségen Pataki Tibor, az MNB igazgatója.

Csampa Zsolt beszédében köszönetet mondott a Magyar Nemzeti Banknak, az érmét tervező Kósa Istvánnak és a Magyar Pénzverő Zrt.-nek a vívó-vb tiszteletére megjelent 50 forintos érméért. Az MVSZ elnöke az ünnepségen arról is beszélt, hogy az egy hét múlva kezdődő világbajnokság szervezőinek a legfontosabb feladata, hogy a versenyzőknek kiváló feltételeket biztosítsanak, de nem feledkeznek meg a nézőkről sem.

” – Egy sportesemény akkor jó, ha ötvözni tudja a versenyzők, valamint a nézők, a szurkolók maximális kiszolgálását is. Egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságot elsősorban versenyzői oldalról kell jól megszervezni. Ha pedig a sportolók minden támogatást megkaptak ahhoz, hogy a legjobbjukat nyújthassák a páston, akkor utána a szurkolók  kiszolgálásán van a sor. Azt szeretnénk elérni, hogy aki kijön a világbajnokságra, az a nap végén úgy távozzon a BOK-csarnokból, hogy azon gondolkodjon, sporteseményt látott, vagy egy hatalmas showműsort” – mondta a szövetség vezetője.

Az eseményen részt vett Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára is, aki arról beszélt, hogy nem csak a vívó sportágnak, de a teljes magyar sportnak fontos, hogy minél több felületen emlékezzünk meg sikereinkről.

„ – A budapesti világbajnokság rangját és méltóságát is emeli a most kibocsátott érme. Ezzel is népszerűsíthetjük a sportágat és általában a magyar sportot. Fontos, hogy ez az érme az esemény hírét vigye, ugyanakkor a visszaemlékezésben is segít. Majd később, amikor a kezünkbe vesszük, akkor az eszünkbe juttathat egy szép találatot, vagy magát az esemény hangulatát.“- tette hozzá Szabó Tünde.

A hivatalos érmekibocsátás zárásaként Pataki Tibor az új 50 Ft-os forgalmi érme emlékváltozat első tiszteletpéldányait adta át az ünnepség kiemelt vendéginek, Szabó Tündének, Csampa Zsoltnak,  a háromszoros paralimpiai bajnok Szekeres Pálnak, valamint a néhány hete Európa-bajnoki ezüstérmet szerző férfi párbajtőrcsapatnak, és az egyéni versenyben hetedik helyezést elérő ifj. Andrásfi Tibornak.

” – Óriási elismerés minden pástra lépő sportolónak, hogy a vívó-vb tiszteletére új 50 forintos jelent meg, kiváló emlék lesz ez azoknak, akik részt vesznek a versenyen. Mi a budapesti vb-t azonban egy világbajnoki éremmel is szeretnénk emlékezetessé tenni a magyar szurkolóknak” – mondta a alakulat rangidőse, Rédli András, aki a hat évvel ezelőtti hazai világbajnokságon az akkori párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmet szerzett.

The post Különleges 50 forintos appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..