


Uszonyos és búvárúszás – A 17. Egri VK következik
A hétvégén uszonyos és búvárúszó világkupát rendez Magyarország. A XVII. CMAS Uszonyosúszó VK-nak Eger ad otthont.
A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a magyar válogatott nagyrésze indul majd a nemzetközi megmérettetésen április 14-16. között az egri Bitskey Aladár uszodában.
A 2012. óta minden évben megrendezendő viadal nemzetközi népszerűsége töretlen, az idei eseményre 14 ország 71 csapatából 380 versenyző nevezett.
Az idei év újdonsága, hogy a szenior kategória (35 év feletti versenyzők) is megmérettetik magukat a Minaret Szenior Kupáért. A versenyhétvége a látogatók számára ingyenes.

Magyar karate bíró is lesz az Európa Játékokon
Turák Péter személyében magyar karate bíró is képviselteti magát a nyári, krakkói központú Európa Játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alá tartozó, lengyelországi multisport eseményre karatéban Tadissi Martial és Nagy Botond révén két magyar kiválóság szerzett kvalifikációt. A játékok karate versenyszámait június 22-én és 23-án rendezik Bielsko Bialában.
Az immáron harmadik ízben sorra kerülő, négyévenkénti Európa Játékokon a karate sportág is harmadszor kerül a programba. Az első alkalommal, 2015-ben, Bakuban Molnár Tamás működött közre magyar bíróként az eseményen.
Az idei, kétnapos versenyt 22 bíróval bonyolítja le az Európai Karate Szövetség, az EKF. A kiválasztottak egyike lesz Turák Péter, aki tapasztalt bírónak számít, hiszen 2000 óta tagja a nemzetközi testületnek, számos karate vb-n és Eb-n vett már részt - több ízben volt vezetőbíró világversenyek döntőiben is -, de ilyen rangos multisport eseményre először kapott meghívást.
A június 21. és július 2. között sorra kerülő Európa Játékokon karatéban férfi és női formagyakorlatban, valamint küzdelemben öt-öt súlycsoportban avatnak bajnokot. Mind a 12 kategóriában nyolc sportoló méri össze a tudását, köztük Tadissi Martial a 67 kg-ban, Nagy Botond pedig férfi formagyakorlatban.
Az Európa Játékok sportolóink számára remek felkészülési lehetőség a sportág idei legnagyobb versenyére, az októberi magyarországi világbajnokságra, amelyet 200 nap múlva rendeznek a Budapesten.

Európa Játékok – Megvan a teqballos magyar válogatott
Erős csapattal mennek a teqballosok az Európa Játékokra. A hazai sportági szövetség információi szerint a nyári multisport eseményen öt számban szurkolhatunk magyaroknak.
A játékokra selejtezősorozaton lehetett kvótát szerezni, és világbajnokok sora lesz ott a magyar csapatban Lengyelországban.
Férfi egyéniben Bányik Csaba, férfi párosban Bányik Katz Balázzsal áll asztalhoz. A nőknél egyéniben Janicsek Zsanett lesz érdekelt, párosban Janicsek Vasas Leával száll harcba, vegyespárosban pedig a Katz Balázs, Vasas Lea kettős indul.
Tóth Tamás, a Magyar Teqball Szövetség főtitkára elmondta, jó esélyekkel vágnak neki a játékoknak. „Különleges volt az a nap, amikor az Európai Olimpiai Bizottság bejelentette, hogy szeretett sportágunk ott lehet a legrangosabb európai multisport eseményen. Négy állomásos volt a kvalifikációs sorozat, itt a magyarok toronymagasan a legtöbb érmet gyűjtötték be, de nem szabad hátradőlni! A keret és a szövetség szakemberei hamarosan megkezdik a közös felkészülést az Európa Játékokra.” – mondta Tóth Tamás.
Az Európa Játékokat június 21. és július 2. között rendezik meg Krakkóban. Ez lesz a harmadik ilyen multisport esemény. Korábban Bakuban és Minszkben rendeztek játékokat.
fotó: fiteq.org

17 felnőtt arany a belgrádi kick-box Európa-kupán
A békéscsabai diákolimpiával egy időben rendezték a Szerbia Open kick-box Európa-kupát, amelyen 16 ország 450 versenyzője indult. Magyarországot 48 sportoló képviselte, akik a felnőtteknél 17 aranyérmet termeltek, hazánk pedig a szerbek mögött második lett az országok versenyében.
A legeredményesebb magyaroknak Cselovszki Patrik és Fésű Lajos bizonyultak, akik három-három aranyérmet nyertek. Cselovszki Patrik mindhárom tatamis szabályrendszerben elindult, ami kategóriájában, az 57 kg-ban három elsőséget eredményezett, emellett a magasabb súlycsoportban szerzett még egy-egy ezüst- és bronzérmet. A tavalyi kétszeres Európa-bajnok, korábbi világbajnok Fésű Lajos ezúttal is remekelt: light-contactban a 74 és a 79 kilós súlycsoportot is megnyerte, mellé pedig pointfightingban is gyűjtött egy elsőséget.
Két arannyal gazdagította éremgyűjteményét a szerb fővárosban Vida Ádám és Kovács Laura Fanni, akik egyaránt light-contactban és kick-lightban állhattak a dobogó tetejére. Vida Ádám a férfiak 89 kg-os kategóriájában volt verhetetlen, míg Kovács Laura Fanni az 55 kilogrammos nők mezőnyében jeleskedett.
Rajtuk kívül a dobogó legfelső fokára állhatott fel pointfightingban a sokszoros világ- és Európa-bajnok, rutinos Veres Richárd, a fiatal kora ellenére már szintén világbajnok Bálint Martin, valamint Török Szonja és Gombás Alexandra. Light-contactban a kétszeres világbajnok Száraz Gergő, továbbá Holló Balázs és Nagy Ramóna nyakába is aranyérmet akasztottak.
Az éremtáblázaton a nemzetek között Magyarország a házigazda Szerbia mögött a második helyen végzett, míg a klubok versenyében egy magyar egyesület, a Halker-Király Team diadalmaskodott.
Kick-box Európa-kupa, Belgrád, a felnőtt magyar érmesek:
Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
63 kg: 1. Veres Richárd, 2. Cselovszki Patrik
74 kg: 1. Bálint Martin
79 kg: 1. Fésű Lajos, 2. Bálint Martin
84 kg: 3. Economo Dimitrios
Nők:
50 kg: 1. Török Szonja, 2. Bárdos Inez
55 kg: 1 Gombás Alexandra, 2. Bárdos Inez
Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
63 kg: 1. Száraz Gergő, 3. Cselovszki Patrik
69 kg: 1. Holló Balázs
74 kg: 1. Fésű Lajos, 3. Bálint Martin és Veszelovszki Péter
79 kg: 1. Fésű Lajos, 3. Slezák Bence
84 kg: 2. Economo Dimitrios
89 kg: 1. Vida Ádám
Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni, 2. Karácsondi Réka
65 kg: 3. Prajda Szonja és Nagy Rita
70 kg: 1. Nagy Ramóna, 3. Szabó Anna
Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Cselovszki Patrik, 2. Hammer Máté
69 kg: 3. Enyingi Ádám
79 kg: 2. Slezák Bence
89 kg: 1. Vida Ádám
Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni, 2. Karácsondi Réka
65 kg: 2. Nagy Rita
70 kg: 3. Szabó Anna, 3. Nagy Ramóna
+70 kg: 2. Szabó Anna
Low-kick:
Nők:
52 kg: 2. Miklós Alexandra
K1:
Nők:
52 kg: 3. Pálfi Viktória és Nagy Zsófia

Socca Eb – Az A-divízió 3. helyén zárt a magyar csapat
A magyar válogatott győzelemmel búcsúzott a socca Európa-bajnokságon. Az 5+1-es kispályás labdarúgó kontinenstornán a nemzeti csapat az A-divízió harmadik helyéért megrendezett összecsapást 2-1-re megnyerte a moldávok ellen. Az Eb-t a kazahok nyerték meg, miután a döntőben – büntetők után – 5–4-re múlták felül a románokat.
A kisinyovi Eb-n a magyarok a csoportból másodikként jutottak tovább, miután a németeket legyőzték 4-1-re, a hazaiaktól pedig 2-1-re kikaptak. A szombati divízió-elődöntőben aztán következett egy 4-1-es vereség Kazahsztántól. A zárónapi kiemelt ági bronzmeccsen ismét a moldávok ellen játszott Schrancz Balázs szövetségi kapitány csapata, és végül 2-1-es sikert aratott, ezzel revansot vett a házigazdákkal szemben, a csoportban elszenvedett vereségért.
Schrancz Balázs szövetségi kapitány: "Biztos voltam benne, hogy kétszer ugyanattól a csapattól nem kapunk ki. Hasznos volt ez az Eb, izgalmas meccseket játszottunk. Két hónap múlva Németországban megrendezik a világbajnokságot. Mostantól arra készülünk."
Socca Európa-bajnokság
Divízió-bronzmérkőzés
Magyarország-Moldova 2-1
Gólszerzők: Czerman, Irhás, illetve Molla
Korábban
Divízió-elődöntő
Magyarország-Kazahsztán 1-4
Gólszerzők: Irhás, illetve Imashev, Adilov, Berdibek, Kulekemov
Csoportmeccsek
Magyarország-Németország 4-1
Gólszerzők: Czerman (2), Sulyok, Fekete, illetve M. Yilmaz
Moldova-Magyarország 2-1
Gólszerzők: Ignat, Plamadeala, illetve Romhányi

Fellendülőben a hazai kick-box – rekordlétszám a diákolimpián
Minden idők legtöbb nevezése érkezett idén a Kick-box Diákolimpia országos döntőjére. A 2028-as olimpiai részvételre pályázó sportág egyik legnagyobb és legrangosabb hazai utánpótlás versenyének a Békéscsabai Városi Sportcsarnok adott otthont, ahol 6 küzdőtéren, több mint 600 általános- és középiskolás mérte össze tudását.
A diákolimpiát négy szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – rendezték meg, és a 7 és 18 éves kor közötti négy – gyermek, kadet1, kadet2 és junior – korosztály fiatal kick-boxosai indultak a megmérettetésen.
A rekordlétszám örvendetes, és jó látni, hogy ilyen komoly utánpótlásunk van, ugyanakkor komoly próbatételt jelentett a szervezőknek. Azt hiszem, kijelenthető, hogy a diákolimpia kinőtte az egynapos verseny kereteit, és noha ez a költségek növekedésével jár, jövőre kétnapos eseménnyel kell számolnunk – jegyezte meg a Magyar Kick-box Szakszövetség (MKBSZ) elnöke, aki maga is részt vett a viadalon.
Galambos Péter elmondta: a diákolimpia is bebizonyította, amit egy ideje a sportágban már éreznek, hogy Magyarországon a kick-box fellendülésben van.
"Több más küzdősportos kollégával beszéltem, és azt érezzük, hogy a sportágaink megint népszerűvé váltak. A korábbi évtizedekben volt a harcművészeteknek egy-egy nagy felfutása, aztán ezek beálltak egy szintre. Most viszont a koronavírus járvány elmúltát követően örömmel látjuk, hogy tendenciává vált, hogy ismét keresettek lettek a küzdősportok, és sokan jelentkeznek kick-boxozni is újak” – osztotta meg tapasztalatait Galambos Péter.
A verseny kapcsán az elnök kiemelte a formagyakorlat szakág fejlődését. Békéscsabán formagyakorlatban 88 nevezés volt, ami mintegy a duplája az egy évvel ezelőttinek, és Galambos Péter szerint igazolja az MKBSZ pár évvel ezelőtti döntését, amikor a korábban itthon gyakorlatilag nem létező szakágat létrehozták.
A rekordlétszám kapcsán a sportvezető egyúttal megköszönte a szülők és családok támogatását, hogy segítik a fiatalokat a versenyzésben és kick-boxos pályafutásukban.

Világkupa-győztes a magyar szkander-válogatott
A magyarok mindenkit lenyomtak. A magyar szkander-válogatott 13 aranyat szerezve megnyerte a csapatversenyt is a csehországi világkupán. A Dolní Bousovban megrendezett Golem’s Hand elnevezésű viadalon így tovább formálódott a nemzeti csapat, amely a nyári Európa-bajnokságra készül.
„A kontinensbajnokság előtt lesz még egy Nemzeti Bajnokságunk április 22-én. Ott áll össze a végleges keretünk. Csehországban nagyot versenyeztek a magyar szkanderosok. Kiemelném Botta-Dukát Gábort, aki a nehézsúly mellett az abszolút kategóriát is uralta.” – értékelt Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.
Az Európa-bajnokságnak Kisinyov ad otthont június 8. és 18. között. A tornára nagy elánnal készül minden korosztály, hiszen a felnőtteken túl utánpótlásban és a mastersben is avatnak bajnokot, sőt a szkander az egyik olyan sportág, ahol a paraversenyzők is ugyanazon világversenyen állnak asztalhoz, mint az épek.

Socca Eb – Vereség a kiemelt ági elődöntőben
A magyar válogatott kikapott a vb-ezüstérmes Kazahsztántól a socca Európa-bajnokságon. Az 5+1-es kispályás labdarúgó kontinenstornán így a nemzeti csapat az A-divízió harmadik helyéért megrendezendő összecsapáson folytathatja.
A Kisinyovban zajló Eb-n a magyarok a csoportból másodikként jutottak tovább, miután a németeket legyőzték 4-1-re, a hazaiaktól pedig 2-1-re kikaptak. A szombati divízió-elődöntőben aztán következett egy 4-1-es vereség Kazahsztántól. A vasárnapi kiemelt ági bronzmeccsen ismét a moldávok következnek, így revansot vehet Schrancz Balázs szövetségi kapitány együttese a csoportban elszenvedett vereségért.
Socca Európa-bajnokság
Divízió-elődöntő
Magyarország-Kazahsztán 1-4
Gólszerzők: Irhás, illetve Imashev, Adilov, Berdibek, Kulekemov

Socca Eb – Továbbjutott a magyar válogatott a csoportjából
Győzelemmel kezdte a magyar socca-válogatott a Kisinyovban zajló Európa-bajnokságot. Az 5+1-es kispályás labdarúgó kontinensbajnokságon - az első meccsen - a nemzeti csapat 4-1-re verte a németeket. A folytatásban is közel volt a győzelem, ám a moldávok a végén jól hajráztak és 2-1-re nyertek, így a magyar válogatott egy győzelemmel és egy vereséggel továbbjutott csoportjából.
Csuhai Tibor, a Socca Kispályás Magyar Labdarúgó-sportszövetség elnöke szerint a válogatott már teljesítette a küldetését.
„Amiért jöttünk az már megvan, hiszen ebből a nehéz csoportból továbbjutottunk, folytatjuk majd a kazahok ellen. Egy felfrissített kerettel vágtunk neki ennek a kontinenstornának, a fiatalok jól beilleszkedtek” – mondta az elnök.
Socca Európa-bajnokság, Kisinyov
Eredmények:
Magyarország-Németország 4-1
Gólszerzők: Czerman (2), Sulyok, Fekete, illetve M. Yilmaz
Moldova-Magyarország 2-1
Gólszerzők: Ignat, Plamadeala, illetve Romhányi
Legutóbbi hozzászólások