A Bali-Mazács páros Világkupát nyert Japánban

Fantasztikus eredményekkel zárták a magyar aerobikosok a tokiói Suzuki Világkupát, ugyanis több éremmel is gazdagodtak, a felnőttek versenyében egy arany-, két ezüst-, az utánpótlás korosztályban pedig egy arany- és három ezüstérem született – adta hírül a Magyar Torna Szövetség sajtóosztálya.

A felnőtteknél Bali Dániel férfi egyéniben javítani tudott a selejtezőben elért pontszámán, amellyel a japán világbajnokot utolérve holtverseny alakult ki, mindketten 22.550 pontot gyűjtöttek, azonban a japán aerobikos kiviteli pontszáma magasabb volt, így Balinak jutott az ezüstérem. Vegyespárosban Mazács Fannival szintén javítottak, bemutatójukat 21.550 ponttal értékelte a zsűri, amellyel méltán vehették át az aranyérmet. Trióban Bali Dániel, Farkas Balázs és Mazács Fanni a második pozícióban zárt.

Az utánpótlás korosztály összesen négy érmet szerzett, ebből a 15-17 éves juniorok nyakába két ezüstérem került, az egyiket női egyéniben Ruzicska Vanesszának sikerült begyűjtenie, a másikat pedig Ruzicska Vanessza, Ákoshegyi Dóra és Simon Zsófia triója zsebelte be. A 12-14 éves korosztály versenyében a magyar trió 19.150 ponttal állhatott a dobogó tetejére, a hármast Fejér Fruzsina, Fényes Gréta és Görgényi Ilona alkotta. Női egyéniben Görgényi Ilona ezüstérmes lett 19.350 ponttal.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..