Gyászol a magyar sport – Elhunyt Tóth László

Hatvanéves korában elhunyt Tóth László. A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségi tagja meghatározó alakja volt a magyar sportnak. „A hazai és a nemzetközi sportcsalád energikus, mindig tettre kész sportvezetőt vesztett el” – olvasható az NVESZ gyászjelentésében.

Tóth László a Honvéd sportiskolásaként kezdte, és egész életében a sport körül tevékenykedett. 2006-ban a Magyar Amerikai Futball Szövetség alapító elnökeként sokat tett azért, hogy Magyarországon egyre népszerűbb legyen ez a sportág. 2013-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

Később a Fogyatékosok Országos Diák- Verseny- és Szabadidősport Szövetség elnökségi tagjaként, valamint szakmai igazgatóként elkötelezetten tevékenykedett a fogyatékkal élők sportjáért.

2017-ben baráti felkérésre vállalta el a budapesti szkander- és paraszkander-világbajnokság szervezési igazgatói feladatait. „Az a vb minden idők legjobb világbajnokságaként íródott be a sportág történelemkönyvébe” – hívja fel a figyelmet közleményében az NVESZ, amelynek elnökségi tagjaként a szervezet megalakulása óta, egészen haláláig dolgozott. A rá jellemző lendülettel irányította a Nemzeti Versenysport Szövetség Oktatási Bizottságát. Elévülhetetlen érdemei vannak a sportoktató és edzőképzés területén végbement innovatív folyamatban, és kitartó munkájának köszönhetően elindult az NVESZ Pedagógus Akkreditációs Program (PAT).

Tóth László idén tavasszal lett volna 60 éves. A sportvezetőt a Nemzeti Versenysport Szövetség saját halottjának tekinti.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .