Rali – Herczigék még soha nem voltak ennyire közel a mezőny elejéhez

Herczig Norbert és Ferencz Ramón az élmezőnyben autózik a rali Európa-bajnokság római állomásán.

A SKODA Rally Team Hungária párosa a szombati napot az összetett hetedik helyéről kezdte meg, és folyamatosan tudott előzni. Volt olyan gyorsasági, amelyet a harmadik helyen zárt, végül az abszolút negyedik pozícióból várhatja a zárónapot.

Herczig Norbert szerint minden úgy sikerült nekik, ahogy azt eltervezték. „Kulcskérdés volt az abroncsok menedzselése. Itt Rómában ugyanis extra meleg van, így nem minden szakaszon lehetett ugyanazzal a nyomással versenyezni. Ezt abszolút kontroll alatt tartottuk, és emellett nem hibáztunk.” – foglalta össze röviden szombati sikerük hátterét Herczig Norbert.

A Herczig Norbert és Ferencz Ramón duó egyébként korábban még soha nem volt ennyire közel a mezőny elejéhez. A Rally di Roma Capitale-n szombaton hat gyorsaságit teljesítettek a versenyzők, a zárónapon pedig hét szakasszal ér véget a római száguldás.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Tags:  

Leave a reply

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .