A 10 emberrel futballozó lilák ellen szerzett 3 pontot a Loki

MH/MTI
2024. február 6. kedd. 20:55

Az újpesti klubnak mégis, a vereség ellenére emlékezetes marad a keddi nap, mivel délután Roderick Duchatelet tulajdonos megállapodott a csapat többségi tulajdonának eladásáról a MOL Vagyonkezelő Zrt.-vel.

Remekül kezdődött hazai szempontból a mérkőzés, mivel még egy perc sem telt el, amikor ziccerbe került a házigazda, ám Megyeri védett. A jó kezdés után a hasonló folytatás elmaradt. A csapatok közepes tempóban, rengeteg hibával futballoztak, így az első félidő eseménytelenül telt.

A fordulást követő negyedórában semmi nem változott a korábbiakhoz képest, egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni, a támadások lassúak és körülményesek voltak, így a kapuk nem forogtak veszélyben. Az 59. percben aztán Jevtoski a felezővonalnál durván letalpalta Ojedirant, amiért előbb sárga lapot kapott, majd videózás után Pintér játékvezető kiállította.

Az emberelőnybe került DVSC aktívabbá vált és fölénybe került, ami a 78. percben érett gólelőnnyé. A hajrában a debreceniek megduplázták előnyüket, így az utolsó pillanatban büntetőből szépítő Újpestnek már nem volt esélye a pontszerzésre.

A Debrecen ezt megelőzően 2013 novemberében tudott Újpesten nyerni.

OTP Bank Liga, 19. forduló:
Újpest FC-Debreceni VSC 1-2 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 2610 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Mörschel (101., büntetőből), illetve Domingues (78., 93.)
sárga lap: Mack (68.), illetve Lagator (68.)
piros lap: Jevtoski (59.)

Újpest FC: Banai – Pauljevic, Anculasz, Fehér, Tamás – Jevtoski, Mörschel, Mack (Radosevic, 93.) – Kiss (Simon, 63.), Sasere (Ambrose, 76.), Csoboth (Ganea, 76.)

Debreceni VSC: Megyeri – Kusnyír (Baranyai, 22.), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Szuhodovszki (Manrique, a szünetben), Loncar (Dzsudzsák, 69.) – Vajda (Domingues, a szünetben), Ojediran, Oliveira (Tuboly, 92.) – Úlfarsson

Írta a Magyar Hírlap