Az utolsó percben Imre Bence indított, Lékai Máté egyenlített

MH/MTI
2024. március 27. szerda. 23:59

A találkozó előtt lett hivatalos, hogy György László és Imre Vilmos edzőpárosa távozik a Balaton-parti alakulattól, amely most jól kezdett, és 9-6-ra ellépett vendéglátójától. Az első félidő derekát követően egyenlített a házigazda, ám a szünetre ismét ellépett a Balatonfüred, a második félidő elején pedig már négy gól volt közte, 15-19.

Innen aztán ismét felzárkózott az FTC, és a folytatás nagy részében szorosan alakult az állás. A kiélezett végjáték utolsó percében támadhatott a kétgólos előnyért a vendég együttes, ám nem tudott élni lehetőségével, a zöld-fehérek pedig – a magyar válogatott olimpiai kvótaszerzésben egyaránt kulcsszerepet vállalt játékosok összjátéka nyomán – Imre Bence gyors indítása után Lékai Máté egyenlített.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Balatonfüredből ketten is piros lapot kaptak.

Eredmény (a magyar szövetség honlapja alapján):
FTC-Green Collect – Balatonfüredi KSE 30-30 (15-18)

Írta a Magyar Hírlap