Beszámoló a BMX Flatland kupa első fordulójáról

Április 20-án a SportZone SE új épülete adott otthont az idei év első BMX Flatland kupájának. Ahogy a korábbi években már megszokott volt, idén is Junior B, Junior, Lányok, Master, Elite férfi, Elite női és Open kategóriákban indultak el a versenyzők.

Junior B kategóriát azoknak hoztuk létre, akik nem rég kezdtek biciklizni, de szeretik magukat megmérettetni. Itt az első helyet Vági Vince szerezte meg, aki 6 évess kora ellenére elkáprázatta a bírókat a tudásával, második helyen Kákonyi Zsófia végzett, aki szeptemberben kezte el a flatlandet, majd Déri Vince állhatott a dobogó harmadik fokára

A Junior kategóriából ketten léptek szintet és már a Master kategóriában folytatták a versenyzést. Emiatt az eredmény is új fordulatot vett. Idén Kádár Péter hozta el az első helyet. Peti rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban. Stílusos pinky kombinációkkal győzte meg a zsűrit. Őt követte Mondics Máté, aki mind az első, mind pedig a hátsó keréken szép trükköket hozott. A harmadik helyen pedig Bíró Árpád szerepelt.

A Lányok kategóriában Várkonyi Eszter állhatott a dobogó legfelső fokára. Eszter már nem először nyerte meg ezt a kategóriát, magabiztos első és hátsó kerekes futamával. A második helyen Molnár Noémi végzett, aki a BMX park szakágban már nagy rutinnal rendelkezik. A dobogó harmadik fokán pedig Séllei Lilla állhatott.

A Master kategória két legnagyobb meglepetése a Juniorok közül szintet lépő Thuránszky Levente és Kriston Patrik volt. Levente egy győzelemmel indította az új kategóriát. Különösen nehéz keresztkezes, gurulós trükkjeivel kápráztatta el a közönséget. Patrik, aki az ezüstérmet zsebelte be, nagyon szépen ötvözi a különböző technikákat az első és a hátsó keréken is. A bírók dolga rendkívül nehéz volt, mert mind a két fiatal rendkívül pontosan kivitelezett futamot tett le az asztalra. A harmadik helyen ezúttal Kardos Péter állhatott, aki az elmúlt években nagyon sok fejlődést mutatott.

Az Open kategóriában azok is nevezhettek, akik csak a sport szeretete miatt jelentek meg a rendezvényen, de a hivatalos verseny keretében nem szerettek volna részt venni. Az első helyen Bozsó Csaba végzett, aki térdsérülése ellenére egy stabil kört tudott bemutatni. Őt követte a dobogón Koncsecskó Tamás, aki a tőle jól megszokott old-school trükkökkel kápráztatta el a közönséget. A bronzérmet pedig a cseh Filip Votroubek vihette haza.







Az Elite női kategóriába ezúttal két induló volt. A 16 éves Kádár Veronikának az elmúlt hónapok kemény munkája meghozta a gyümölcsét. Nagyon stabil első és hátsó kerekes pörgős trükk soraival kiérdemelte az első helyet. Szintén nagyon szoros küzdelemben, alig lemaradva őt követte Mondics Anna a dobogón. Anna teljesen más stílusban biciklizik. Előszeretettel ötvözi a gurulós és pörgős mozdulatokat.

Végül az Elite férfiak kategóriája következett, ahol több külföldi versenyző is megmérettette magát. Az első három helyezett között nagy harc folyt az első helyért. A cseh bajnok Martin Drazil a tőle megszokott precízen kivitelezett első kerekes fékes technikáit mutatta be. Az első körét szinte hibátlanul kivitelezte, így ő állhatott a dobogó legfelső fokán. Őt követte a spanyol Varo Hernandez, aki az utóbbi években rendszeresen szerepel a világ 10 legjobb flatlandese között. Varo dinamikus fék nélküli sorokat hozott a tőle megszokott laza és folyékony stílusban. A dobogón egyedüli magyarként, nem sokkal lemaradva Bordás Ákos állhatott. Ákos két stabil kört tudhatott magáénak, ahol dinamikus első-hátsó kerékre ugrással és további hátsó kerekes sorokkal győzte meg a bírókat.

Összességében egy nagyon jó hangulatú versenyt sikerült szervezni az új Sport Zone épületében. Jó volt látni, hogy a kiváló talajnak köszönhetően minden versenyző kihozta magából a maximumot. Gratulálunk minden versenyzőnek!

EREDMÉNY

2024szo20ápr10:00Hungarian Flatland kupasorozatHFC 1. fordulóVeresegyház – Sport Zone SESzakágBMX FreestyleKategóriaMKSZ Magyar Kupa

Magyar Kerékpáros Szövetség