Cziczás László: Edzői karrierem csúcspontja lenne, ha sikerülne Párizsba kvalifikálni

MH/MTI
2024. január 9. kedd. 20:09
Frissítve: 2024. január 9. 20:14

A SERCO UNI Győr vezetőedzője a szövetség honlapján azzal kezdte, hogy a júniusi Európa-bajnokságon elért negyedik hely egyértelműen az elmúlt évek szisztematikus munkájának a gyümölcse.

„Hosszú ideje építettük a csapat gerincét, de most értek be igazán a játékosok, és ezért tudtak szintet lépni. Az már az utánpótlásban is látszott, hogy tehetségesek, sokra képesek, de mentális téren most lettek igazán erősek. A ljubljanai Eb-n, majd az őszi Eb-selejtezőkön is volt olyan mérkőzés, amely annyira kiélezett lett, hogy a korábbi években a magyar válogatott nem biztos, hogy meg tudta volna nyerni. A megfelelő mentális állapot elengedhetetlen az eredményességhez, különböző szakemberek is foglalkoznak a lányokkal, hogy ezen a téren se legyen probléma. Az Eb-n például a csehek elleni negyeddöntőben egy agyonnyert meccset engedtünk ki majdnem a kezünkből, ebbe tízből kilenc esetben egy csapat belerokkan, viszont mi meg tudtunk újulni. Ehhez persze kellett Székely Norbert kapitány zseniális húzása, amikor a végén egy kétes esetben challenge-et kért, és neki lett igaza, így lehetett győztes dobásunk” – jelentette ki Cziczás László, kifejtve, hogy ősszel, a finnországi Eb-selejtezőre sötétben érkeztek, sötétben jöttek el, sötétben játszottak, és nem is teljesítettek igazán jól, de így is sikerült nyerni.

Saját feladatairól azt mondta, szürke eminenciásként mindig azt keresi, hogy miben tud a szövetségi kapitánynak segíteni.

„Székely Norbert hatalmas szakmai tudása mellé talán a napi rutin során szerzett tapasztalataimat, meglátásaimat tudom tenni. Iványi Dalmával és Mészárosné Kovács Andreával mi a háttérben dolgozunk, mindent igyekszünk végrehajtani, amit a kapitány kér tőlünk. Egyébként teljesen függetlenítem magam attól a ténytől, hogy Győrben dolgozom, és óriási örömmel járok a válogatotthoz, a keret tagjai közül szinte mindenkinek voltam már klubszinten vagy az utánpótlás-csapatokban az edzője” – mesélte a 44 éves tréner, majd rátért a februári, soproni kilátásokra.

„A világranglistán Kanada, Japán és Spanyolország is előttünk áll, a papírforma szerint nem mi vagyunk az esélyesek, de hazai pályán három lehetőségünk, vagy fogalmazhatok úgy, hogy meccslabdánk van. Ez életünk sansza, így is kell hozzáállnunk, és úgy gondolom, bármelyik mérkőzést képesek lehetünk megnyerni. Az első pillanattól kezdve nem szabad spórolnunk semmivel, itthon leszünk, remélhetőleg telt ház előtt szerepelhetünk, és akár a háromból egy megnyert meccsel eljuthatunk a nyári olimpiára. Természetesen az én edzői karrierem csúcspontja is lenne, ha sikerülne Párizsba kvalifikálnia magát a magyar női válogatottnak” – fűzte hozzá Cziczás László.

A magyarok a selejtezőben az idei Amerika-bajnokságon bronzérmes Kanada ellen kezdenek, majd az olimpiai ezüstérmes japánokkal, végül az Eb-második spanyolokkal találkoznak a Novomatic Arénában, amely a korábbi Euroliga Final Fourokhoz hasonlóan 2500 férőhelyesre bővül. A négyesből az első három jut ki a párizsi olimpiára.

A magyar női válogatott eddig egyszer, 1980-ban szerepelt olimpián, és negyedikként zárt Moszkvában.

A soproni selejtezőtorna programja:
———————————–
február 8., csütörtök:
Spanyolország–Japán 16.30
MAGYARORSZÁG–Kanada 19.00
február 9., péntek:
Kanada–Spanyolország 15.30
MAGYARORSZÁG–Japán 18.00
február 11., vasárnap:
Kanada–Japán 15.00
MAGYARORSZÁG–Spanyolország 17.30

Írta a Magyar Hírlap