Így él Szoboszlai Liverpoolban + VIDEÓ

„Minden amit Szoboszlai Dominik elért az logikus következménye annak a teljesítménynek, amit a magyar játékos az utóbbi években letett az asztalra” – nyilatkozta Esterházy.

A liverpooli mindennapok kapcsán a műsor bemutatja, hogy a játékos ideje nagy részét az edzés és a mérkőzésekre való felkészülés teszi ki. Szabadidejében pedig pont olyan átlagos dolgok érdeklik őt, mint bárki mást. Szoboszlai elmondta, hogy a jelenlegi lakhelyén nem túl jó az internetelérhetőség, így PlayStation-özni nem igazán tud. Helyette inkább sorozatok néz és ha teheti, Manchesterbe utazik.

A műsor summázta, hogy bár Szoboszlai mindössze 22 éves, mégis már elmondhatja magáról, hogy valóra váltotta legvadabb álmait. 

Szoboszlai Dominik, aki a világ egyik legjobb klubcsapatánál futballozva olyan hihetetlen összegeket keres, hogy akár mostantól nyugdíjba is vonulhatna. 

A magyar válogatottat vezetve már novemberben kijuthat a következő Európa-bajnokságra. A műsor szerint ebben a korban sokan csak álmodoznak ilyen sikerekről, ám ő már most megéli mindezt. Dominik most Liverpoolban él, ahol ugyanolyan rajongás veszi körül őt, mint Magyarországon.

Számára innen a határ a csillagos ég – összegezte a Tények.

Objektum doboz

Írta a Magyar Hírlap