Kezdődik a budapesti karate-világbajnokság

Az nso.hu írta meg, hogy ez az utolsó világbajnokság, amelyen az országok minden kategóriába kvalifikációs verseny nélkül nevezhetik a legjobb versenyzőjüket, így rekordlétszámú, nagyjából 1300 karatéka mérheti össze tudását. Hazánk sosem látott létszámmal, 22 ép és 18 parasportolóval képviselteti magát. A válogatott a múlt héten Tatán edzőtáborozott, míg hétfőn nyílt edzést tartott az MTK küzdősportcentrumában a Lantos Mihály Sporttelepen, a versenyre hangolva.

Büchler Zsolt   szövetségi kapitány elmondta, nem szeretne nyomást helyezni a magyar versenyzőkre, mindazonáltal úgy gondolja, az elvégzett munkának legalább két-három éremben meg kell mutatkoznia.

„A magyar karate már nyert ezzel a versennyel  – mondta Büchler Zsolt. –  A sportolók, a szövetség és az edzői stáb együtt hatalmas munkát végzett, erre végtelenül büszke vagyok. A versenyzők a szívüket-lelküket kitették, de nagyon nehéz vébének nézünk elébe. Százhuszonnyolcas táblákról indulunk, ahol minden ország legjobb versenyzője ott lesz, és mindenki nyerni jön. Nehéz esélyt latolgatni, ám mindegyik szakágban és versenyszámban vannak potenciális esélyeseink. Küzdelemben szeretnénk, ha lenne legalább két éremmérkőzésünk, amelyből az egyik döntő, katában szintén két éremmérkőzésben reménykedünk. Rajtuk kívül ne feledkezzünk meg a parakaratésokról sem, náluk már  korábban is    jó eredményeket értünk el,  így ott három-négy versenyzőt várunk a négy közé.”

A szövetségi kapitány hozzátette, ez élete legnagyobb eseménye, s szeretné, ha a karate ünnepe lenne a budapesti világbajnokság, egyúttal kérte a szurkolókat, minél többen buzdítsák a helyszínen a magyar csapatot.

A vb-re egyébként minden bérlet elfogyott, napijegyek azonban még korlátozott számban kaphatók.

26. KARATE-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
A    magyar indulók. Formagyakorlat (kata).  Férfiak:   Nagy Botond. Nők:   Sterck Laura. Férfi csapat: Elekes Máté, Nguyen Thanh Tung, Simák Dániel, Szilágyi Gergő. Női csapat:   Anti Zsuzsanna, Fábián Csenge, Sterck Laura, Tóth Vanda

Küzdelem (kumite), Férfiak:   Kiss András (60 kg), Tadissi Martial (67 kg), Hárspataki Gábor (75 kg), György Dániel (84 kg), Kapdebo Botond (+84 kg). Férfi csapat:   Botos Botond, György Dániel, Hárspataki Gábor, Kapdebo Botond, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial. 

Nők:   Molnár Réka (50 kg), Jakubovics Dalma (55 kg), Ilankovic Aleksandra (61 kg), Pap Dorottya (68 kg), Fleischer Dóra (+68 kg). Női csapat:   Boussebaa Aicha, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka, Pap Dorottya

Parakarate. Kerekesszékes:  Harka József, Molnár Csaba, Németh István, Dobos Réka.  Látásban akadályozottak:   Kátai-Németh Vilmos, Poczok Zsolt, Rácz Richárd. 

Értelmileg akadályozottak, Tanulásban akadályozottak:   Csatári János, Fekete László, Kákosy Olívia, Kárpáti Petra, Paulovics Dóra. 

Down-szindrómás:  Miklósics Péter, Pálfi Krisztián, Sándor Máté, Boros Beatrix, Pátkai Andrea, Szabó Alexandra

Írta a Magyar Hírlap