La Liga: Xavi mégis marad a Barcelonánál

MH/MTI
2024. április 24. szerda. 23:41

A katalán klub szerdán erősítette meg a spanyol hírügynökségnek, hogy a 44 éves tréner a korábbi bejelentéssel szemben mégis kitölti a 2025 nyaráig szóló szerződését, miután Joan Laporta elnök tárgyalt a szakmai vezetéssel.

A spanyol válogatottal játékosként világ- és kétszeres Európa-bajnok szakember január végén a Villarrealtól elszenvedett hazai vereséget követően jelentette be, hogy az idény végén távozik posztjáról.

A bajnoki címvédő Barcelona a jelenlegi szezonban hullámzóan teljesít, a La Ligában már 11 pont a hátránya az éllovas Real Madriddal szemben, a Bajnokok Ligájából pedig a negyeddöntőben kiesett.

Xavi – teljes nevén Xavier Hernández Creus – 2021 novembere óta irányítja a katalán csapatot. Korábban a Barcelona legendás játékosa volt, 1998-ban debütált az első együttesben, amelyben 2015-ig szerepelt középpályás irányítóként. A Barcával 25 trófeát nyert, közte négy BL-t, nyolc spanyol bajnoki címet és három Király Kupát.

Írta a Magyar Hírlap