Manchester United: bajnokságon belül szemelték ki Erik ten Hag utódját – sajtóhír

Amerikai sajtóhírek szerint, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United vezetősége már felvette a kapcsolatot Erik ten Hag utódjával.

 (Photo by MI News/NurPhoto via Getty Images)

Az amerikai ESPN információi Manchester United tárgyalni akar a Wolverhampton Wanderers vezetőedzőjével, Gary O’Neillel egy esetleges menedzseri pozícióról.

Miután Sir Jim Ratcliffe INEOS-csoportja bevásárolta magát a mancheseteri klubba, az vezetőség egy új edzői struktúrát próbál felépíteni, amely azzal kezdődne, hogy új menedzsert neveznének ki.

Bár még nem született végleges döntés Erik ten Hag, a jelenlegi vezetőedző jövőjéről, a hírek szerint a United már több szakembert is megfigyelt, tönbek között Gareth Southgate angol szövetségi kapitányt, Roberto De Zerbit, a Brighton & Hove Albion trénerét, és Thomas Frankot, a Brentford menedzserét, mint lehetséges utódokat.

O’Neil, akit tavaly augusztusban neveztek ki a Wolves menedzserévé Julen Lopetegui távozását követően, ebben a szezonban a középmezőnybe segítette a csapatát, miután az előző idényben, első élvonalbeli munkája során a Bournemouth-t a Premier League-ben tartotta. Az ESPN szerint a 40 éves szakember tud a United érdeklődéséről, miután a klub vezetősége kifejezte szándékát a tárgyalásokra.

O’Neil hároméves szerződést írt alá, amikor tavaly nyáron átvette a Wolves irányítását, így a Unitednek kompenzációt kell fizetnie, ha úgy dönt, hogy munkát ajánl neki a klubnál.

A korábbi Middlesbrough, Portsmouth és West Ham United játékos edzői karrierjét a Liverpool U18-as csapatánál kezdte.

fociclub

A Manchester United: bajnokságon belül szemelték ki Erik ten Hag utódját – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.