Nagy Péter már három helyet javított 2012-es olimpiai helyezésén

MH/ MTI
2024. március 22. péntek. 12:38

A MOB honlapjának híre szerint a brit fővárosban a férfiak plusz 105 kilogrammos mezőnyében eredetileg 11. helyen végző Nagy Péter pozíciója azért változott, mert az olimpiai doppingtesztek utólagos újraelemzésénél több pozitív mintát is találtak riválisainál, az ezt követő kizárások nyomán pedig a NOB hivatalosan is a nyolcadik helyre sorolta a magyar súlyemelőt.

A szegedi emelő, aki 2012-ben szerepelt először olimpián, nem egyszerre ugrott három helyet előre, hanem különböző időpontokban buktak meg hárman az előtte végzett vetélytársak közül. Előbb – 2016-ban – a Londonban tizedik fehérorosz Jauheni Zarnaseket, 2017-ben a bronzérmes orosz Ruszlan Albegovot, legutóbb pedig az eredendően ötödikként zárt grúz Irakli Turmanidzét diszkvalifikálták doppingvétség miatt. Turmanidze 2021-ben akadt fenn a doppingrostán mintája újratesztelésének következtében, ügye azonban jogilag csak most zárulhatott le a NOB-nál.

Nagy Péter második ötkarikás szereplésén, 2016-ban Rio de Janeiróban a tizedik, majd 2021-ben Tokióban a hetedik helyen végzett. Negyedik olimpiai fellépésének ugyanakkor csekély a valószínűsége. A 38 éves emelőnek hatalmasat kellene javulnia, hogy a párizsi olimpiára selejtező versenysorozat április elején esedékes utolsó állomásán, a thaiföldi Phuketen rendezendő világkupán olyan összetett eredményt érjen el, amivel befér az indulásra jogosultak közé.

Írta a Magyar Hírlap