Új középpályást szemelt ki a Boca Juniors – sajtóhír

Az argentin bajnokságban (Liga Profesional) szereplő Boca Juniors együttese a középpályára fontolgat erősítést…

(Photo by Marcelo Endelli/Getty Images)

A TyC Sports információi szerint a Boca Juniors együttese tárgyalásokat kezdeményezett az Atlético Tucumán középpályása, Joaquín Pereyra megszerzése ügyében, és a játékos nyitott a lehetőség iránt.

A 25 éves középpályás a Rosário Central csapatában nevelkedett és egészen 2022-ig a Canalla alkalmazásában állt. Pereyra később kölcsönben kipróbálta magát az akkor a portugál másodosztályban versenyező Famalicao színeiben, majd először 2021-ben kölcsönben került mostani állomáshelyére, majd 2023-ban végleg megszerezték a játékjogát. Az egykori korosztályos válogatott játékos azóta már a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, miközben 110 mérkőzésen négy gólt és tíz gólpasszt szorgoskodott össze az Atlético színeiben.

Pereyra 2023-ban a hagyományos bajnoki kiírásban 25 mérkőzésen lépett pályára, míg a Copa de la Liga Profesionalban 14 meccsen szerepelt. Idén az első kiírásban 11 találkozón jutott szóhoz, a nemrég rajtolt másodikban pedig az első két meccset végig játszotta.

A lap felhívta rá a figyelmet, hogy Pereyrát a közelmúltban a Racing Club és a River Plate, valamint az MLS-ben szereplő New England Revolution egyaránt meg akarta szerezni, de ezidáig nem realizálódott a klubváltása.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Új középpályást szemelt ki a Boca Juniors – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.