Gokart – Szárnyalt a magyar bajnoki címvédő a szlovák futamon, kizárták, végül 5. lett

Jól kezdett a magyar bajnok a szlovák bajnoki futamon. A gokartos Juráncsik Balázs az ausztriai Bruckban megrendezett versenyen az első futamot megnyerte, majd a másodikat is.

 Később  – elmondása szerint jogtalanul kizárták az utóbbiból. A harmadik futamot a 18. helyről kezdve hatodikként zárta, így összesítésben 5. lett.

A magyar versenyző elmondta, technikai kifogással marasztalták el, de ezzel nem értett egyet. Ennek ellenére a harmadik futamban egy felszabadult gokartozással bizonyítani is akart. „A harmadik futamban a 18. helyről indultam, és csak meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy sikerült is, hiszen végül a hatodik helyen zártam ebben a körben” – összegzett Juráncsik Balázs, aki nagyon sok tapasztalatot szerzett a szlovák bajnoki futamon.

A magyar bajnokság szeptemberben folytatódik Hajdúhadházán. Juráncsik az összetett 2. helyéről várja a folytatást a magyar bajnokságban. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .