Megrendezték az 1. Európai Sport Platform konferenciát

Az Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete (ENGSO) és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) szervezésében Budapesten lezajlott az 1. Európai Sport Platform konferencia.
 

 

Az eseményen megjelent Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a sport fontosságát hangsúlyozta. “A mai gyermekeket annyi impulzus éri ebben a rohanó világban az internettel és a különböző technikai dolgokkal, hogy ehhez muszáj alkalmazkodnia a sport világának is. Sok minden visz el a sporttól, ezért fel kell hívni a figyelmet a mozgás fontosságára. – mondta az államtitkár.

A konferencián részt vett az ENGSO elnöke is. Carlos Cardoso arról beszélt, hogy hidat kell képezni a tradicionális sportágak és sporttevékenységek, illetve az újak között. Hangsúlyozta: a konferencia egyik feladata ennek a kapcsolatnak a feltárása.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke kiemelte: az ENGSO és a Nemzeti Versenysport Szövetség között jó kapcsolat van, amelyet az is jól jelez, hogy az ENGSO ifjúsági szervezetének titkársága az NVESZ budapesti irodájában működik.

Bóné Zoltán szerint a konferencia sikeres volt. Az NVESZ főtitkára elmondta: elismert nemzetközi szakértők bevonásával sikerült több Európában jelentkező társadalmi kihívást azonosítani, valamint megoldási alternatívaként már a legújabb körülmények között is működő modelleket bemutatni. „Kérdés, hogy az elmúlt évtizedek szemléletmódját mennyire sikerül meghaladniuk a sport, nevelés és az egészségügy területén dolgozó szakembereknek, politikusoknak. A ’modern sportklub’ témakör nyitóelőadása arra mutatott rá, hogy a sportklubok, egyesületek tagsága a gyerekek életkorát tekintve 11-éves kornál tetőzik, majd onnan egyre intenzívebb ütemben csökkenni kezd. Középiskolás korra már jelentősen alacsonyabb a sportegyesületekben sportolók száma. Kutatások azt is megerősítették, hogy a fiatalok sportolási motivációjának legfontosabb eleme az öröm, élményszerzés. Amennyiben a fiatal korosztályt egészséges életmódra, mozgásra akarjuk ösztönözni, biztosítani kell számukra az öröm/szórakozás „fun” élményt”- összegzett Bóné Zoltán.

A másik témakör „e-sport és sportklubok” felvezetője dán példán keresztül mutatta be országos kiterjedésű programmal, hogy a 12 éves korosztály nagy számban fordul az e-sportok irányába, és tervezéssel, kis befektetéssel sikeres programot lehet kialakítani, mely a fiatalokat az e-sportokon keresztül a sportklubokhoz vonzza, ott tartja őket és a fizikai sportokhoz is visszatérnek.

„Számomra ez a kapcsolódás az egyik legfontosabb szempont az e-sport magyarországi támogatásánál. Továbbra is törekedni fogok arra, hogy ezen a területen szintén megosszuk a legjobb külföldi, és lokális hazai tapasztalatokat, valamint működő programokat formáljunk az e-sport és sport témakör lehetőségeinek kihasználására” – tette hozzá Bóné Zoltán.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .