Bundesliga: már most csatlakozik a Bayern keretéhez a Granadától szerződtetett szélső! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest fél évvel előbb csatlakozik a kerethez a Granadától szerződtetett szélső, Bryan Zaragoza. (Photo by Fran Santiago/Getty Images) Az már az átigazolási időszak elején köztudott volt, hogy a Bayern München szerződtette a Granada csapatától Bryan Zaragozát. Az eredeti tervek szerint…

Részletek

Sport: Jürgen Klopp távozása után a Liverpool egyik legjobbja sem biztos a jövőjében

– fogalmazott Van Dijk, aki a hétvégi, Norwich City elleni FA-kupa mérkőzésen Szoboszlai Dominik szöglete után fejelt gólt. Virgil van Dijk bevallotta, nem biztos benne, hogy a Jürgen Klopp utáni Liverpoolnak is a tagja lesz, illetve kitért arra is, a klubnak komoly feladatot fog jelenteni a német tréner pótlása – írja a Sky News. Bejelentette…

Részletek

Liverpool: Xabi Alonsóban látják Jürgen Klopp helyettesét, de a spanyol edző nem akar erre koncentrálni

Ahogy arról beszámoltunk, Jürgen Klopp bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Liverpooltól.  (Photo by Maja Hitij/Getty Images) Ahogy bejelentette távozását Jürgen Klopp a Liverpooltól, a sportsajtó máris kijelölte a helyettesét a Bayer Leverkusen vezetőedzőjének, Xabi Alonsónak a személyében. A spanyol szakember reagált is a pletykákra, és azt mondja, jelenleg csak a Leverkusenre koncentrál, és…

Részletek

Sport: A Dárdai család ismét csodát tehet a magyar futballal

Dárdai Márton, a Hertha BSC labdarúgója, Dárdai Pál középső fia hétfőn este közösségi oldalán hozta a világ tudtára, hogy magyar válogatott szeretne lenni. Mondhatjuk, hogy a név kötelez, hiszen korábban már testvére, Palkó is magára ölthette a meggypiros mezt, édesapa pedig a magyar labdarúgás egyik élő legendájának számít. De mitől ennyire meghatározó a Dárdai család…

Részletek

Németországba szerződött a Ferencváros női válogatott hátvédje – HIVATALOS

A Ferencváros női csapatának fiatal magyar válogatott hátvédje a kétszeres BL-győztesnél folytatja pályafutását… A Ferencváros női csapatának 19 esztendős hátvédje, Németh Diána 2027-ig szóló szerződést kötött a Wolfsburg együttesével. A fiatal játékos 2017 óta állt a zöld-fehérek alkalmazásában, egy darabig kölcsönben és a fiókcsapatban szerepelt, két éve viszont állandó tagja a csapatnak. Németh ez idő…

Részletek

Sport: Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

A 2024-es párizsi nyári olimpiára épülő olimpiai falu a Párizs melletti Saint-Denisben 2023. augusztus 24-én. A koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre halasztott tokiói játékokról a magyarok 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel tértek haza. Az akkori MOB-elnök, Kulcsár Krisztián óvatos volt, amikor a várt érmek számáról kérdezték, mindössze 13-at jósolt. Az őt 2022 januárjában…

Részletek

Sport: A foci-Eb már megvan, de elég ez ahhoz, hogy a szurkolók megint megállítsák a nagykörúti villamost?

Szoboszlai Dominik és a szurkolók Simán továbbjutnak-e a csoportból Szoboszlaiék, vagy szükség lesz a számolgatásra? És ki jöhet szembe a tizenhat között, ha az első meccseit sikerrel veszi a csapat? Végignézünk az ellenfeleken és Marco Rossi együttesén. Marco Rossi, a magyar, Murat Yakin, a svájci és Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya (b-j) a…

Részletek

Élet+Stílus: Rossi-mágia és Szoboszlai-faktor: a futballválogatott sikerességének öt oka

„Az utóbbi időben teljesen új jelenség, hogy jegyüzérek jelentek meg a válogatott mérkőzései körül. Néhány évvel ezelőtt még az volt a gond, hogy bárki bárhová ülhetett, annyi hely volt a stadionban” – nyilatkozta lapunknak Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője a szerbek elleni hazai meccs előtt, amikor nyerészkedők hada látta meg a lehetőséget a belépők…

Részletek