Inter: kimondták, amit minden szurkoló hallani akart!

A nemrég olasz bajnoki címét bebiztosító Inter alelnöke, Javier Zanetti maximálisan magabiztosan nyilatkozott a szezonban ihletett formában futballozó Lautaro Martinez jövőjéről.  (Photo by Image Photo Agency/Getty Images) A korábbi klubikon mint mondta, bármit is írnak Lautaro Martinezről, az argentin klasszis továbbra is az Inter játékosa marad. “Lautaro a legfontosabb játékosaink egyike, aki egyben a csapat…

Részletek

Inter: a sportigazgató a bajnoki ünneplés közepette bejelentett két új igazolást!

Mint arról mi is beszámoltunk, az Inter együttese a városi rivális AC Milan felett aratott győzelmével bebiztosította bajnoki címét az olasz bajnokságban (Serie A). A milánói ‘kék-feketék’ sportigazgatója, Piero Ausilio az ünneplés közepette tovább fokozta a hangulatot azzal, hogy bejelentette két új játékos szerződtetését. Ausilio a DAZN hírszolgáltatónak adott nyilatkozatában nem kertelt tovább, és elmondta,…

Részletek

Barca: az El Clásicó után döntenek végérvényesen Xavi jövőjéről! – sajtóhír

A katalán Mundo Deportivo című lap újságírója, a Barcára ‘szakosodó’ Fernando Polo szerint az El Clásicó után megszülethet a végső döntés Xavi jövőjét illetően, a Barcánál mégis bíznak abban, hogy a korábbi klublegenda módosíthatja korábban meghozott döntését. Mint ismert, a 44 esztendős szakember 2021 novembere óta irányítja a Barcát, ám váratlanul, a szezon egy nehéz…

Részletek

Átigazolások: a Premier League kiesőjelöltje a holland listavezetőtől szerződtet új játékost! – sajtóhír

Egybehangzó angol és holland beszámolók, na és persze Fabrizio Romano értesülései szerint egyaránt kijelenthető, hogy a Burnley együttese karnyújtásnyira áll attól, hogy szerződtesse a PSV Eindhoven fiatal játékosát Shurandy Sambo-t. EXCLUSIVE: Burnley agree deal to sign Dutch fullback Shurandy Sambo on free transfer in the summer, here we go! Understand it’s gonna be four year…

Részletek

Sport: Az ember, aki feltámasztotta a Liverpoolt

Újságírónak vagy pszichológusnak is kiváló lenne Az élet pedig hétről-hétre, fordulóról-fordulóra bizonyítja, hogy jól döntött Szoboszlai. Jürgen Klopp tökéletesen tisztában van vele, hogyan kell bánnia a játékosaival, mit kell tennie és mondania ahhoz, hogy a legjobbat hozza ki belőlük. Ha éppen Szoboszlainak nincs jó napja, és Klopp úgy dönt, hogy lecseréli, a pályáról lejőve egyből…

Részletek

Mexikóba szerződött az MLS gólfelelőse – HIVATALOS

Távozott az MLS előző idényében főcsoport-döntőt játszó csapat gólerős támadója… (Photo by Jeff Dean/Getty Images) Rogelio Funes Mori távozása után a mexikói CF Monterrey szerződtette az MLS-ben szereplő FC Cincinnati gólveszélyes támadóját, Brandon Vazquezt. A 25 éves mexikói felmenőkkel is rendelkező csatár annak idején a Tijuana csapatában kezdte pályafutását, 2017-től azonban mostanáig az Egyesült Államokban…

Részletek

Sport: Elhisszük-e, hogy csak két magyar arany terem a párizsi olimpián?

A 2024-es párizsi nyári olimpiára épülő olimpiai falu a Párizs melletti Saint-Denisben 2023. augusztus 24-én. A koronavírus-járvány miatt egy évvel későbbre halasztott tokiói játékokról a magyarok 6 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel tértek haza. Az akkori MOB-elnök, Kulcsár Krisztián óvatos volt, amikor a várt érmek számáról kérdezték, mindössze 13-at jósolt. Az őt 2022 januárjában…

Részletek

Dortmund: visszatértek a korábbi ikonok a BVB-hez! – képpel

A Borussia Dortmund együttese hivatalos bejelentést tett arról, hogy Sven Bender és Nuri Sahin a továbbiakban Edin Terzic vezetőedző munkáját segítik majd, asszisztens trénerként. “Vissza a régi színekhez!” – köszöntette korábbi játékosait a hivatalos bejelentést követően a BVB együttese. A duóval a hivatalos közlemény szerint 2025. június 30-áig kötött szerződést a német együttes. Új asszisztens…

Részletek

Görög csapat edzője lett a török legenda – HIVATALOS

A görög bajnokságban (Szuperliga) a második helyen álló Panathinaikosz váratlanul edzőváltásra szánta el magát… (Photo by Rasid Necati Aslim/Anadolu Agency via Getty Images) A Panathinaikosz a keddi napon jelentette be, hogy menesztette a vezetőedző posztjáról Ivan Jovanovicsot, akinek utódja a török Fatih Terim lett. A 70 éves török edzőfejedelem eddigi edzői pályafutása során több ízben…

Részletek