Nem bírt egymással a ZTE és az MTK

MH/ MTI 2024. március 10. vasárnap. 22:18 A ZTE ezzel megőrizte november 25-e óta tartó hazai veretlenségét, a két csapat pedig csaknem 24 év után először osztozkodott egymással a bajnoki pontokon. Ezt megelőzően legutóbb 2000 augusztusában végeztek döntetlenre egymással a felek. OTP Bank Liga, 24. forduló Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 2-2 (0-2)Zalaegerszeg, v.: RúszGólszerzők: Csóka…

Részletek

Sport: Bűnös és mégis ártatlan – síbajnokként tör a teniszvilág csúcsára Jannik Sinner

13 éves korában aztán valami megváltozott. Saját elmondása szerint a téli sportok nagy szerelmese, de a síelést túl veszélyesnek tartja, ezért a sportágváltáson kezdett gondolkozni. Lássuk be, igaza van, egyetlen apró hiba súlyos sérülésekhez vezethet. Döntésében az is szerepet játszott, hogy olyan sportot akart űzni, ahol közvetlenül egy ellenfél ellen tud versenyezni. Fontos volt továbbá,…

Részletek

Sport: Marozsán Fábián a legjobb 32 között búcsúzott az Australian Openen

Marozsán harmadszor játszott Grand Slam-főtáblán, és a harmadik fordulóig jutott, míg Fritz a 30. GS-versenyén indult, és 2022 után másodszor került a legjobb 16 közé az Australian Openen. Marozsán szombaton párosban folytatja, Fucsovics Mártonnal. A magyar teniszező nem bírt a 12. kiemelttel, de párosban még versenyben van. Innentől egyre nőtt a különbség kettejük között. Fritz…

Részletek

Élet+Stílus: Egy igazi rocksztár távozik a Forma–1-ből

Ő volt Dávid, aki felvette a kesztyűt a Góliátokkal szemben, márpedig az ilyen filmbe illő sztorik teszik szélesebb közönségnek is megközelíthetővé és szerethetővé a Forma–1-et. Az egésznek az iróniája, hogy a Haas és Steiner netflixes szerepe – ha az eredménylista felől nézzük – az egyik legkevésbé hízelgő szála a történetnek, mégis az egyik legnagyobb rajongói mozgósító…

Részletek

Serie A: nem bírt egymással a Roma és az Atalanta

MH/MTI 2024. január 8. hétfő. 6:58 A második félidőben a Roma játszott fölényben, de támadásaiban kevés volt az átütőerő, így meg kellett elégednie az egy ponttal. Serie A, 19. forduló:AS Roma-Atalanta 1-1 (1-1) A döntetlennel a két csapat között megmaradt az egypontos különbség, az Atalanta a hatodik, a Roma a nyolcadik helyen áll. Írta a…

Részletek

A címvédő Napoli otthon nem bírt a Monzával

MH/MTI 2023. december 29. péntek. 21:24 A Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős nápolyiak pontvesztésükkel maradtak a hetedik helyen. A Konferencia-ligában a Ferencváros csoportjából a 16 közé jutott Fiorentina hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Torino felett, így az öt kör óta veretlen firenzei együttes a Bolognát megelőzve feljött a negyedik helyre. Serie A, 18. forduló:Fiorentina–Torino 1-0 (0-0)SSC…

Részletek

Nem bírt a Getaféval az Atlético Madrid

MH/MTI 2023. december 20. szerda. 9:56 A vendéglátó együttesben Stefan Savicot a 38. percben a második sárga lapja után kiállította a játékvezető, de Antoine Griezmann szünet előtti góljával mégis az Atlético került előnybe. A második félidő elején kiegyenlített a Getafe, majd Alvaro Morata újra az Atléticót juttatta vezetéshez, hat perccel később pedig Griezmann büntetőből is…

Részletek