Élet+Stílus: Rég robbant akkora bomba a Forma–1-ben, mint amit Hamilton és a Ferrari dobott le

Bár Hamilton a Mercedes mostani ínséges éveiben – és különösen tavaly – többször is nyilvánosan hangot adott az elégedetlenségének, mindig hangsúlyozta, hogy mennyire otthonának tekinti a csapatot, amelyet lényegében felépített saját magának – és amellyel a hét világbajnoki címéből hatot megnyert. A Ferrari a múltban többször is megkörnyékezte Hamiltont, aki azonban eddig mindig azzal utasította…

Részletek

Autó: Brit sajtó: Lewis Hamilton elhagyja a Mercedest

Évek óta folyamatosan pletykálnak arról, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazolhat, de eddig ezekről mindig kiderült, hogy kevés valóságalapjuk van. A hétszeres Formula–1-es világbajnok állítólag a Ferrarihoz igazol. A BBC szintén azt írja, több forrásból is megerősített információjuk van arról, hogy a Ferrari szeretné, ha a 2025-ös szezonra Charles Leclerc mellett Hamilton is csatlakozna az istállóhoz….

Részletek

Sport: Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az Abu-Dzabi Nagydíjon

A vasárnapi szezonzáró rajtja után a második helyről indult Leclerc nagy csatába kezdett Verstappennel az éllovas pozícióért, és a hollandok háromszoros világbajnokának többször is védekeznie kellett, ezt azonban hiba nélkül végrehajtotta, és az élen maradt. Mögötte sorrendben Leclerc, Oscar Piastri (McLaren), Lando Norris (McLaren), valamint Russell száguldott. A hajrához érve így Verstappen, Leclerc, Russell volt…

Részletek

Autó: Las Vegas: Leclerc indulhat az élről

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A 26 éves pilóta pályafutása 23. pole pozícióját szerezte meg. A második időt teljesítő, szintén ferraris Carlos Sainzot tíz hellyel hátrébb sorolják majd a vasárnapi futamon, az első szabadedzés után ugyanis…

Részletek

Sport: Egy szempillantásnyi különbség döntött Alonso javára a Brazil Nagydíj befutójánál – videó

„Hatalmasat harcoltunk Fernandóval. Nem hiszem, hogy sok más olyan versenyző akad, akivel ilyen manővereket véghez tudtunk volna vinni. Nagyon szoros volt az elejétől a végéig, és nagyon élvezetes. Hogy őszinte legyek, remekül szórakoztam. A végén ő állhatott fel a dobogóra, de ilyen a sport” – nyilatkozta a futam után Perez. A világbajnokság a Las Vegas-i…

Részletek

Sport: Van, hogy tragédia kell a változáshoz – az amerikai hokis halála elég lesz hozzá?

Lassú víz © MTI / Illyés Tibor Johnson csapattársai közül is többen védelmükbe vették Petgrave-et. Victor Björkung szerint „elképzelhetetlen”, amit az ellenfelük most átél. „Nem értem, hogyan tudnak egyesek így viselkedni, ez embertelen. Megírtam neki, hogy érzek ezzel az egésszel kapcsolatban, és hogy támogatom. A csapatunkból senki sem gondolja azt, hogy ez az ő hibája,…

Részletek

Sport: Verstappen rekordot döntött, tizenhatodszor is nyert idén

A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Mexikói Nagydíjat. A folytatásban Verstappen, Leclerc és Carlos Sainz Jr. sorrendben haladt az első három, majd a 11. körben Hamilton feljött a negyedik helyre Daniel Ricciardo megelőzésével. Az élmezőny tagjai a huszadik körben kezdték meg a kerékcseréket, majd a 33. körben Kevin…

Részletek