Sport: Humphries a csodagyerek Littlert legyőzve nyerte meg a dartsvilágbajnokságot

A mérkőzés elején 2-2-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd a torna meglepetésembere, Littler tudott elhúzni 4-2-re. A 28 esztendős riválisa azonban ekkor emelni tudott a játéka színvonalán, szinte folyamatosan 110-es körátlagú szetteket produkált, erre pedig már nem volt ellenszere fiatal honfitársának. Az angol játékos nemcsak pályafutása első vb-diadalának és az érte járó 500…

Részletek

A csodagyerek már elődöntős

A dartsvilágbajnokság legnagyobb szenzációját jelenti Luke Littler játéka, aki a versenyt a világranglista 164. helyén kezdte, de egymás után búcsúztatja sokkal esélyesebb ellenfeleit. A rendkívüli koncentrációt és komoly technikai felkészültséget kívánó sportágban nem véletlen, hogy akár 50 feletti játékosok is eredményesek lehetnek, viszont a tinédzsereknek nem sok babér terem. Ezt a tapasztalatot cáfolja az angol…

Részletek

Real Madrid: először érkezik Madridba a brazil ‘csodagyerek’! – sajtóhír

Mint arról mi is beszámoltunk, 2024 nyarától a Real Madridban futballozik majd az az Endrick, aki fél évet még nevelőegyesületénél, a Palmeirasnál tölt, majd Madridba költözik. A blancók érthető módon nagyon ügyelnek arra, hogy a brazil tehetség beilleszkedése zökkenőmentes legyen majd. Endrick will fly to Madrid from USA tonight in order to make contact with…

Részletek

Játékossors: közel két év után léphet újra pályára a PSV korábbi ‘csodagyereke’! – képpel

A még mindig csak 21 esztendős Mohamed Ihattaren az elmúlt két év hánykódása után a Slavia Praha együttesénél lendítheti fel újra karrierjét. A PSV Eindhoven korábbi ‘csodagyerekének’ a neve az elmúlt években különböző okokból, de eltűnt a köztudatból. A legutóbb a Juvnetus kötelékéhez tartozó, a torinóiakkal a mögöttünk hagyott nyáron szerződést bontó Ihattaren szabadon igazolható…

Részletek