NB II: megnevezte új stábját a Haladás – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, a másodosztályú Szombathelyi Haladás vezetőedzője lemondott posztjáról…   A Szombathelyi Haladás hivatalos oldalán jelentette be, hogy a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) utolsó három fordulója előtt felállította az új szakmai stábját. Az egyeztetésekeket követően kiderült, hogy Bosnjak Predrag mellett Jakab Csaba kapusedző, Bánfalvi Zsolt asszisztens edző, valamint Elek Zsolt erőnléti edző irányítja a csapatot a soron következő három fordulóban….

Részletek

NB II: lemondott posztjáról a Haladás vezetőedzője – HIVATALOS

A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) a bennmaradásért küzdő Szombathelyi Haladás vezetőedzője távozott posztjáról…   A Szombathelyi Haladás hivatalos oldalán erősítette meg, hogy a csapat vezetőedzője, Aleksandar Jovic hétfőn azonnali hatállyal benyújtotta lemondását, melyet a klub vezetősége elfogadott. A szerb szakember tavaly nyár óta irányította a csapatot, az eddigi 31 forduló alatt kilenc mérkőzést…

Részletek

Bundesliga: edzőt váltott a hajrára az Union Berlin – HIVATALOS

A múlt hétvégi vereség után fontos lépésre szánta el magát a német bajnokságban (Bundesliga) a bennmaradásért küzdő Union Berlin vezetősége… (Photo by Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images) Az Union Berlin vezetősége úgy döntött, hogy két fordulóval a vége előtt leváltotta vezetőedzőjét, Nenad Bjelicát, és a hátralévő mérkőzéseken az U19-es csapatot irányító Marco Grote vezetheti…

Részletek

Portugál edzőt nevezhet ki az AC Milan – sajtóhír

Az új edzőt kereső AC Milan az olasz sajtó szerint megtalálta a legfőbb kiválasztottját… (Photo by James Baylis – AMA/Getty Images) A SportItalia információi szerint az idény végéig a Lille OSC csapatát irányító Paulo Fonseca veheti át nyártól az AC Milan kispadját, ahonnan minden bizonnyal távozni fog a csapattal korábban bajnoki címet nyerő Stefano Pioli….

Részletek

Megvan, melyik csapatot irányítja a következő idényben az AC Milan edzője – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint az AC Milan idény végén távozó vezetőedzője a Napoli kispadjára ülhet le… (Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images) A Calciomercato információi szerint a továbbra is új edzőt kereső Napoli tárgyalásokat folytat az AC Milantól várhatóan az idény végén távozó Stefano Piolival, aki a hírek szerint a Partenopei legfőbb jelöltje lehet a kispadra. Az…

Részletek

Döntöttek a Genoa vezetőedzőjének sorsáról – sajtóhír

Egybehangzó olasz sajtóinformációk szerint megszületett a megállapodás az újoncként a Serie A-ban biztosan bennmaradó Genoa vezetőedzőjének maradásáról… (Photo by Image Photo Agency/Getty Images) Gianluca Di Marzio értesülései szerint minden akadály elhárult az elől, hogy Alberto Gilardino 2026-ig meghosszabbítsa szerződését klubjával a Genoa vezetőedzőjeként. A 41 éves szakember 2022 decemberében nevezték ki a Grifoni kispadjára az…

Részletek

Korábbi edzőjét környékezte meg a Chelsea – sajtóhír

Az olasz sajtó beszámolói szerint az edzőváltást fontolgató Chelsea a csapat korábbi trénerét ültetné vissza a pozícióba… (Photo by Jon Hobley/MI News/NurPhoto via Getty Images) Egyre több híresztelés jelent meg a napokban arról, hogy a Chelsea vezetősége nem érzi biztosítottnak a jövőjét Mauricio Pochettino vezetőedzővel, ezért az argentin tréner leváltásán dolgoznak. A La Repubblica információi…

Részletek

Menesztették posztjáról a korábbi mexikói szövetségi kapitányt – HIVATALOS

A korábbi várakozásoknak megfelelően a mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő Tijuana leváltotta rutinos vezetőedzőjét… (Photo by Gonzalo Gonzalez/Jam Media/Getty Images) A mexikói Tijuana a legutóbbi kiírásban mutatott pocsék teljesítménye után úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a közös munkát rutinos vezetőedzőjével, Miguel Herrerával, akinek felbontották a szerződését. Az 53 éves szakember tavaly február óta irányította…

Részletek

Meglepetéscsapat edzőjét nevezné ki a Chelsea – sajtóhír

Olasz sajtóértesülések szerint a Chelsea ismét váltást eszközölne a kispadon, és a Serie A idei meglepetéscsapatának trénerét szemelték ki… (Photo by Danilo Di Giovanni/Getty Images) A Tuttomercatoweb információi szerint a Chelsea vezetősége a Bolognát nagyszerűen irányító Thiago Mottát nevezné ki a londoni klub menedzserének, abban az esetben, ha a nyári átigazolási időszakban megköszönnék a csapatot…

Részletek

Távozik posztjáról a korábbi mexikói szövetségi kapitány – sajtóhír

A mexikói bajnokságban (Liga MX) szereplő Tijuana rutinos vezetőedzője leváltására készül… (Photo by Azael Rodriguez/Getty Images) César Luis Merlo információi szerint a Tijuana egyesülete és a csapat vezetőedzője, Miguel Herrera útjai rövidesen elválnak egymástól, miután a klub vezetősége a rutinos szakember szerződésének felbontására készül. Az 53 éves szakember tavaly február óta irányította a Xolost, minden…

Részletek