Gazdaság: 100 millió fontos szerződés után hagyja ott Hamilton a Mercedest, Toto Wolff mégse haragszik

Toto Wolff, a Mercedes Formula–1-es csapat főnöke meglepődött azon, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, de nem haragszik rá ezért – írja a France24. „Találtam egy barátot, az elmúlt évtizedben felépítettünk egy kapcsolatot, de Hamilton egy nagyon-nagyon nehéz helyzettel nézett szembe, amikor – hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni…

Részletek

Sport: Ki is az a Yaakobishvili Antal, aki bemutatkozott a spanyol topliga listavezető csapatában?

A 193 centiméter magas belső védő 2004. július 12-én született Budapesten, édesanyja magyar, édesapja grúz származású, de izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Yaakobishvili 2012-ben indult pályafutásának első klubja a Baráti Bőrlabda FC volt, majd megfordult az Angyalföldi SI DSE-nél is, ahonnan 2015-ben igazolta le az MTK. A Hungária körúton bő két évet töltött, 2017 novemberében ugyanis…

Részletek

Nemzetközi eltiltást kapott a Barcelona és az Arsenal egykori klasszisa – sajtóhír

Holland sajtóértesülések szerint a világ egyetlen országában sem vállalhat munkát a labdarúgásban az Ajaxtól a viselkedése miatt kirúgott egykori játékos… (Photo by Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images) A voetballzone.nl beszámolója szerint a belga Royal Antwerpen kénytelen meneszteni Marc Overmarst a klub sportigazgatói posztjáról, mivel az AFC Ajax egykori igazgatója legalább egy évig nem tölthet be semmilyen pozíciót…

Részletek

A Bayern München húzónevére hajt a Manchester United – sajtóhír

Spanyol lapértesülések szerint vetélytársat kaphat az FC Barcelona a jövő nyár folyamán, ami a német középpályás Joshua Kimmich játékjogának megszerzését illeti… (Photo by Adam Pretty/Getty Images) Újabb világsztár leigazolásával erősítene a Manchester United a jövő nyár folyamán, hiszen a spanyol sajtó beszámolói szerint a Vörös Ördögök ezúttal Joshua Kimmich játékjogára pályáznak, így megnehezítve a szintén…

Részletek

Portugáliából igazolna csatárt az Inter a nyáron – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter csapata nyáron mindenképp szeretné megszerezni a Porto csatárát.  (Photo by Gualter Fatia/Getty Images) Fabrizio Romano információi szerint az Inter továbbra is dolgozik azon, hogy 2024 júniusában ingyen szerződtesse az FC Porto csatárát, Mehdi Taremit, mivel a portugál klub januárban még szeretné megtartani. Az Inter már tavaly…

Részletek

Napoli: mégis hosszabbítanak a csapat legnagyobb sztárjával! – képpel

Mint arról korábban mi is többször beszámoltunk, a Napoli együttesénél továbbra előkelő helyen szerepel/szerepelt Victor Osimhen szerződésének a meghosszabbítása. Fabrizio Romano és számos olasz forrás szerint nagyon közel járunk ahhoz, hogy pont kerüljön a több hónapja húzódó ügy végére. The agreement between Napoli and Victor Osimhen on new deal is 100% done and confirmed. It…

Részletek

Átigazolások: európai élcsapatok figyelik az MU ellen győztes gólt szerző koppenhágai tehetséget! – sajtóhír

Mint ismert, a dán FC Köbenhavn együttese nemrég hazai pályán hatalmas bravúrt végrehajtva legyőzte a Manchester United együttesét a Bajnokok Ligájában. A koppenhágaiak győztes találatát jegyző Roony Bardghji-val azóta, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, hatalmasat fordult a világ. European top clubs are starting to move for Copenhagen’s Swedish 18 year old talent Roony Bardghji. He’s…

Részletek